Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

2007. november 20-án a királyi pár 60. házassági évfordulóját, azaz gyémántlakodalmát ünnepelte. Az esemény mögött ott áll az a rendkívüli, elhallgatott történet, hogy a házasságuk csaknem meghiúsult amiatt, hogy Fülöp rokoni kapcsolatban volt Hitler egyik legközelebbi követőjével.

A színhely a pusztítás és szenny képét mutatta. Egy németországi hadifogolytáborban a Hitler halálát és a Harmadik Birodalom bukását követő hetekben egy 60 éves, izületi gyulladástól rokkanttá vált ember fájdalmak közepette botladozott egy szemétrakás körül. Négykézláb mászva keresgélt a rothadó hulladékban, amíg végre felfedezett egy régi konzervdobozt. Éhségtől gyötörve füvet tépett, hogy beletegye a híg levesbe, amelyet az amerikai fogvatartók engedélyeztek neki élete fenntartására.

Azok, akik akkor megpillantották, egy pillanatig sem gondolták volna, hogy ez a szánalmas figura egykor a leggazdagabb és legmagasabb rangú emberek egyike volt Nagy-Britanniában, királyi herceg, Viktória királynő unokája, a Térdszalagrend lovagja, császárok és királyok elsőfokú unokatestvére.

Vágyai ellenére a sors egy olyan országba száműzte, ahol sohasem akart élni, és két világháború veszteseinek oldalára helyezte.

Most fogoly volt, királyi rokonai által kiközösítve és árulónak bélyegezve saját hazájában. Charles Edward herceg tragikus történetének egyfajta ironikus jelentősége van a királynő és az Edinburgh-i herceg gyémántlakodalmának a közelmúltbeli megrendezését illetően.

Két héttel korábban a Westminster apátságban tartott hálaadáson csendesen ült egy kis csoportja olyan egykori királyi személyiségeknek, akiknek a neve és arca alig ismert a brit közélet számára.

Az ő jelenlétük jelentős volt.

Azt a tényt tanúsította, hogy – noha Erzsébet és Fülöp házassága népszerű tündérmese volt a háborút követő komorság dicsfényre kiéhezett éveiben, és azt ma is a brit monarchia stabilitása forrásának tekintik – 60 évvel ezelőtt a királyi körökben egyáltalán nem üdvözölték kitörő örömmel ezt a házasságot.

Ténylegesen az a tanúbizonyság, amelyet még mindig hozzáférhetetlenül őriznek a titkos levéltárban, azt sejtteti, hogy e házasság kellő elismerése szinte sohasem történt meg. Az ex-királyi személyiségek kis csoportját, amelyre hivatkoztam, a médiában úgy jellemezték, mint "Fülöp herceg távoli német rokonait".

Rokonok voltak, igen, de nem távoliak.

Ők Fülöp unokahúgai és unokaöccsei voltak, nővéreinek gyermekei. Három nővérét kizárták az 1947-es királyi esküvőre meghívottak köréből, azon tény következtében, hogy mindhárom nővér férje német tiszt volt, bizonyos esetekben erőteljes náci kapcsolatokkal. Fülöp legfiatalabb nővére, Sophie, hannoveri hercegnő Christopherhez, Hessen-Kassel hercegéhez ment feleségül, aki Heinrich Himmler testőrségéhez tartozó SS-ezredes volt, és feje a Hermann Göring parancsnoksága alatt működő Biztonsági Szolgálatnak, amely az "antinácik" ellenőrzésével foglalkozott.

Sőt Sophie és Christopher a legidősebb fiúknak a Karl Adolf nevet adták Hitler tiszteletére.

Christopher bátyja, Hessen-Kassel hercege 1930-ban belépett a nemzetiszocialista pártba, 1933-ban Hessen nemzetiszocialista kormányzója lett, és később Hitler és Mussolini összekötőjeként tevékenykedett. Fülöp hercegnek, akinek angolosított neve Philip Mountbatten főhadnagy, valójában a németesen hangzó

Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glucksburg volt a családi neve.

Noha házasságkötését a fiatal Erzsébettel ötletesen támogatta és irányította Fülöp nagybátyja, Lord Mountbatten, és a hercegnő mélyen beleszeretett a magas, szőke, viking hercegbe, mégpedig legalább nyolc évvel korábban, a házasságot körömszakadtáig ellenezték a legmagasabb szinteken. Az ellenzék vezetője Fülöp leendő anyósa volt, Erzsébet királyné, a későbbi határtalanul népszerű anyakirályné.

Az ő egyik fivére, Fergus Bowes-Lyon kapitány a Loos-i csatában esett el 1915-ben. Erzsébet királyné gyűlölte a németeket, és ez tovább növekedett benne a pusztítás képei láttán, amelyeknek tanúja volt, amikor meglátogatta Angliának a bombázások által sújtott területeit.

Most itt volt a leánya, akiből egy nap királynő lesz, és férjhez akar menni – mindössze két évvel a Harmadik Birodalom veresége után egy német származású herceghez, akinek négy nővére ment német emberhez férjhez, és akiknek a sógorai Hitlerért harcoltak. Erzsébet királyné, aki okos volt, és igen fejlett opportunista érzékkel rendelkezett, tudta, hogy a háború után egy új köztársasági szellem van a levegőben.

Úgy gondolta, hogy ez a házasság – egy olyan férfival, amelyet ő a magánéletben "a hunnak" nevezett – veszélyes, és azzal a kockázattal jár, hogy a nép eszébe juttatja férje családjának német eredetét, hannoveri származását és azt, hogy az ő anyósa, Margit királyné német hercegnő volt.

"Erzsébet királyné ellenezte a házasságot" – mondta barátnője, Dowager Lady Hardinge of Penshurst. "Nem bízott a Mountbattenekben, és úgy érezte, hogy a leányának egy angol herceghez kellene feleségül mennie. Ebbe az irányba akarta befolyásolni a lányát, és abban az időben azt mondta nekem: ’A probléma az, hogy Philip lehetetlenül vonzó, és Lilibet (Erzsébet hercegnő) nem lát túl ezen.’ "

Végül, mélységes balsejtelemmel a király és a királyné megadták a beleegyezésüket, és sor került az esküvőre. De Fülöp nővéreit és azok férjeit kizárták az esküvőből.

Német családjának csupán egyetlen tagja volt az esküvőre hivatalos: az édesanyja, Alice hercegnő, de még tőle is megkövetelték, hogy vesse le komor szürke apáca ruháját, amelyet magára öltött, miután idegösszeomlást kapott, amikor biszexuális férje, a görög Andrew herceg otthagyta őt monte-carlói szeretője kedvéért.

De volt egy királyi figura, akinek botrányos élete és pályafutása talán bármi másnál jobban egyesítette annak ellenzőit, hogy Fülöp belépjen a királyi családba.

Ez a figura Fülöp unokabátyja volt, a brit születésű Charles Edward herceg.

Fülöp esküvője idején Charles a közélettől távol, a legteljesebb kegyvesztettségben élt; királyi rokonai egy kivételével kiközösítették, és mint Nagy-Britannia árulóját becsmérelték.

Egy brit dokumentumfilm végigköveti a tragikus történetet, azt, hogy ez az ember, aki a brit királyi család tagjaként született, hogyan kényszerült rá akarata ellenére elfogadni a német hercegi címet, hogyan keveredett bele az első világháborúba és harcolt a német császárért.

Ezért megfosztották minden brit rangjától és "hazaáruló főrendnek" bélyegezték, majd a későbbiekben még tragikusabb módon közreműködött Hitler hatalomra jutásában és elítélt "náciként" fejezte be életét. Leopold Charles Edward herceg ő királyi Fensége, Skócia második hercege, Clarence grófja és Arklow bárója a Claremont Házban, Surrey-ben, 1884. július 19-én született.

Viktória királynő kedvenc unokája és V. György király unokaöccse volt – II. Vilmos német császárhoz és II.

Miklós utolsó orosz cárhoz hasonlóan.

"Nagyon boldog kisfiú volt" – mondja unokája, Victoria Huntington-Whiteley.

De Charlie számára (így becézték a családjában) tragédiák sorozatát tartogatta a sors. Amikor gondtalan 14 éves iskolás fiú volt Etonban, édesanyja, Skócia megözvegyült hercegnője ezt írta neki:

"Ne feledd el, hogy a munka és a kötelesség fontosabbak, mint az élvezetek. Ne légy lusta és hanyag. Ha a szavaimat keménynek találod, értsd meg, hogy azok teljes szívből, teljes szeretetből és abból a vágyakozásból fakadnak, hogy segítsenek téged jó emberré válni, hogy ne hozzál szégyent édesapád nevére." De amikor még kisfiú volt, nagyanyja, Viktória királynő olyan döntést hozott, ami következményeiben tönkretette az életét. Úgy határozott, hogy Charlie-nak Szász-Koburg és Gotha hercegévé kell lennie; ezek azok a hercegségek, amelyekből a férje, Albert származott.

Charlie unokája, Victoria ezt mondja: "Nagyapám semmit sem tudott Németországról. Még a német nyelvet sem beszélte. Nem akart odamenni."

De Viktória királynő ragaszkodott az elhatározásához.

Így Charles Edward 16 éves korában kénytelen volt elhagyni otthonát és – mint Karl Eduard – Szász-Koburg és Gotha hercege lett, 13 kastéllyal Németországban és Ausztriában, gazdagon termő földbirtok több tízezer hektárjával Bajorországban, vadászházakkal, szállodákkal, egy erőművel és egy hercegséggel, amely mai értékben 17 millió font jövedelemmel járt.

A fellengzős német császár beíratta őt Németország legkiválóbb katonai akadémiájára és feleségül adta hozzá unokahúgát, Victoriát, akitől három fia és egy lánya született.

És amikor 1914-ben Ausztria-Magyarország trónörökösének, Ferenc Ferdinánd főhercegnek meggyilkolását követően kitört a háború, Charles abban a lidércnyomásos helyzetben találta magát, hogy szülőhazája ellen kell harcolnia a császárért.

Amikor Európa nagy monarchái – Ausztria Habsburgjai, Oroszország Romanovjai, Németország Hohenzollerjei – elvesztették hatalmukat, Nagy-Britanniában Charles, V. György király elsőfokú unokatetvére sietve megvált a Szász-Koburg és Gotha német névtől, és felvette a Windsor nevet, mint Nagy-Britannia királyi dinasztiájának új elnevezését. Mindamellett Charles nagyon elszigetelve maradt. Amikor a háború 1918-ban véget ért, még rosszabb következett. V. György megfosztotta Charles-t minden brit címétől, valamint a Királyi Fenség státusától, és törölte a nevét a Térdszalagrend lovagjai regiszteréből.

"Áruló főrenddé" lett nyilvánítva.

Németország ekkor köztársaság volt, és Charles – tudván, hogy ezért a kommunizmus a felelős – csatlakozott ahhoz a szélsőjobboldali csapathoz, amelyet a karizmatikus egykori tizedes, Adolf Hitler vezetett.

Amikor 1933-ban Hitler Németország kancellárjaként hatalomra került, Szász-Koburg hercege a leglelkesebb támogatói között volt.

Charles 1936-ban tért haza Angliába, hogy részt vegyen V. György temetésén, de mivel már nem volt joga arra, hogy brit egyenruhát hordjon, sokkoló módon német egyenruhában jelent meg, kiegészítve a rohamosztagosok fémsisakjával.

Mint az újonnan alakult Angol¯ Német Baráti Társaság elnöke, igyekezett megszervezni a személyes kapcsolatokat unokabátyja, az új, németbarát VIII. Edward király és Hitler között.

Amikor mindössze 11 hónappal később Edward lemondása meghiúsította a tervet, Charles újra kint találta magát a "hidegben". Az új király, VI. György és uralkodó természetű, erős akaratú felesége, Erzsébet királyné jeges távolságtartással kezelte, nem kívántak semmilyen kapcsolatot sem tartani vele.

Hitler megtette a Német Vöröskereszt elnökévé.

Amikor 1939-ben kitört a második világháború, Charles újra a németek oldalán találta magát. Három fiát besorozták katonának a németek. Egyikük, Hubertus herceg hősi halált halt a keleti fronton.

Amikor a szövetségesek előrenyomultak, Hitler, mielőtt öngyilkos lett omladozó berlini bunkerében, táviratot küldött Charles-nak Koburgba, és: figyelmeztette, hogy ne kerüljön az amerikaiak kezébe.

Mégis pontosan ez történt.

Annak ellenére, hogy VI. György unokatestvére volt, a legkeményebb internáló táborokban tartották fogva.

A brit királyi családnak egyetlen tagja, aki mindig mellette állt, a nővére, Alice hercegnő, Athlone grófnője férjével együtt Németországba repült, elborzadt, amikor éhségtől elgyötörten találta Charles herceget, "botladozva egy szemétdombon konzervdoboz után kutatva, amelyből ehet".

Amikor bíróság elé állították, mint "nácit", Charles nem érezte bűnösnek magát. Azt állította, hogy tisztességesen tevékenykedett, és nem tudott a rezsim semmilyen bűncselekményéről. Nem hittek neki.

Noha a tényleges háborús bűnökben való részesség alól felmentették, elítélték, mint "fontos nácit".

Házait és birtokait elkobozták, és csaknem csődbe jutott a súlyos pénzbüntetés miatt. Csak hanyatló egészségi állapota mentette meg attól, hogy börtönben maradjon.

Ekkor teljesen pénztelenül, elítélt bűnösként kapott egy sofőrlakást egyik birtokának istállójában.

"Ezt csodálatosnak gondolta" – meséli unokája, Victoria. "Megvolt mindene, amit szeretett: felesége, fényképei és kiskutyája. És nem számított milyen kicsi az otthona, akár lehetett az egyetlen helyiség is. Boldog lehetett, hogy nem volt többé börtönben."

Ebben az időben Charles Edward rákos beteg volt, izületi gyulladásban szenvedett, és vak volt egyik szemére.

Mindörökre száműzték Nagy-Britanniából, és sohasem engedték meg, hogy visszatérjen arra a földre, amelyet a vélekedés szerint elárult. Mégis, ebben a kegyvesztett állapotában sem volt képes lemondani királyi születési jogairól. 1953-ban tette meg utolsó útját házából egy koburgi moziba, megnézni egy színes filmet II. Erzsébet királynő koronázásáról a Westminster apátságban.

Unokája, Victoria ezt mondja: "Azt hiszem, sírt, amikor látta összes rokonát, különösen a nővérét, és azt gondolhatta: ’Olyan szomorú, hogy nem lehetek ott velük.

Én is ott ülhettem volna.’ Azt hiszem, ennek kellett lennie a legrosszabb pillanatának."

A férfi, akinek mint 16 éves etoni diáknak azt parancsolták, hogy hagyja el a szülőföldjét, belekapaszkodott egy utolsó emlékeztetőbe, amelyet magával vitt Angliából.

"Mindig egy különleges ágyban aludt, amely a Claremonti Házból származott. Azt mondta, hogy az egy kicsiny darab Anglia volt, mivel sohasem térhetett vissza újra Angliába."

Ebben az ágyban halt meg 1954. március 6-án, 69 éves korában.

Charles Edward herceget, Skócia egykori hercegét, és később nagyanyja, Viktória királynő akaratából SzászKoburg és Gotha hercegét napjainkban sohasem említik a brit királyi családban.

Nevét kitörölték a Windsor Ház történetéből.

De szeretett nővére, Alice hercegnő, Athlone grófnője, Nagy-Britannia királyi családjának egyik legkedveltebb tagja volt az a bátor öreg hölgy, a királynő családjának egyetlen olyan tagja, aki hajlandó volt tömegközlekedési járművön utazni.

Alice hercegnő utoljára a Buckingham Palota erkélyén jelent meg nyilvánosan, 1977-ben, 94 éves korában, a királynő 25 éves jubileumán. Majdnem ugyanazon a helyen állt, ahol 90 évvel korábban, Viktória királynő 50 éves jubileumán, mint gyermek jelent meg. 1981-ben halt meg.

II. Erzsébet négy állami látogatást tett Németországban, de Koburgba, ahol az ő kegyvesztett unokabátyja, mint herceg uralkodott, sohasem tette be a lábát.

Michael Thornton
(Ford.: Tudós-Takács János)

Fotóarchívum

panzerkampfwagen-vi-tiger-i-nehezharckocsi-ii-viktor-emanuel-olasz-kiraly-szobra-elott-romaban-olaszorszagban-1944-februar
kiralytigris-nehezharckocsik-ugynevezett-porsche-loevegtornyokkal-valojaban-krupp-tervezes-pihenon-franciaorszagban-1944-junius
kimeruelt-wehmarcht-motorosok-bmw-r12-konvoja-halad-valahol-az-orosz-sztyeppen-keleti-front-1941
panzerkampfwagen-vi-b-koenigstiger-nehezharckocsi-alcazasanak-festese-franciaorszagban-1944-junius
adolf-hitler-wilhelm-keitel-walther-von-brauchitsch-erich-raeder-es-hermann-goering-egy-katonai-ceremonian-berlinben-1940-marcius-10
panzerkampfwagen-vi-tiger-i-ausf-e-nehezharckocsi-javitasa-a-keleti-fronton-egy-alcazott-karbantarto-letesitmenyben-1944-nyar
adolf-hitler-es-benito-mussolini-talalkozasa-a-muencheni-konferencia-elott-a-muencheni-fopalyaudvaron-1938-szeptember-29
a-hitlerjugend-tagjainak-menetoszlopa-egy-nemet-varos-utcajan-vonul-hogy-csatlakozzanak-a-hadsereghez-1944-november-25
wehmarcht-harckocsizok-panzerkampfwagen-vi-tiger-i-nehezharckocsi-lanctalpat-cserelik-nettuno-tersegeben-olaszorszagban-1944-marcius
pzkpfw-vi-ausf-e-tiger-i-nehezharckocsik-egy-erdoben-a-ladoga-to-kornyeken-1943-augusztus
5-cm-pak-38-a-sztalingradi-csataban-1942-osz
adolf-hitler-es-a-hadsereg-parancsnokai-a-hosoek-napja-megemlekezesen-1935-marcius
amerikai-hadifoglyok-haladnak-el-egy-tiger-ii-kiralytigris-nehezharckocsi-elott-az-ardennekben-1944
panzerkampfwagen-vi-b-konigstiger-kiralytigris-nehezharckocsik-canteloup-kozeleben-franciaorszagban-1944-julius
amerikai-katonak-es-francia-civilek-lepnek-el-egy-hatrahagyott-tiger-i-nehezharckocsit-marle-varosaban-franciaorszagban-1944-vege
adolf-hitler-es-jozef-tiso-az-elso-szlovak-koeztarsasag-elnoeke-1940-julius
adolf-hitler-fuhrer-es-kancellar-es-vitez-nagybanyai-horthy-miklos-kormanyzo-a-patria-motoroshajo-fedelzeten-kielnel-1938-augusztus-22
adolf-hitler-beszede-a-nemet-muveszetek-hazanak-megnyitojan-muenchenhenben-1937-julius-18
a-2-vilaghaboru-ritkan-latott-pillanatai
a-2-vilaghaboru-feledesbe-merult-pillanatai-budapest-ostroma-3
adolf-hitler-megmutatja-benito-mussolininek-a-farkasveremnel-toertent-sikertelen-bombamerenylet-altal-okozott-rombolast-1944-julius
frontszolgalatot-teljesito-hitler-ifjak-panzerfaust-panceltoro-fegyvereket-szallitanak-a-frontra-a-nagynemet-birodalom-vegnapjaiban-1945
philippe-petain-and-adolf-hitler-talalkozoja-montoire-sur-le-loirban-franciaorszagban-a-hatterben-paul-schmidt-es-joachim-von-ribbentrop-1940-oktober
a-hitlerjugend-tagjai-a-harci-kikepzes-reszekent-tavkoezlesi-kabelt-fektetnek-1930-as-evek
nemet-tiger-i-nehezharckocsik-helyreallitasa-a-keleti-fronton-1944-februar
nemet-pak-36-a-breszt-litovszki-csataban-1941
amerikai-katona-egy-elhagyott-panzer-v-panther-ausf-d-koezepes-harckocsit-jar-koerbe-az-ardennekben-1944-1945
mussolini-hitler-es-chamberlain-a-muencheni-konferencia-targyaloasztalanal-nemetorszagban-koezoettuek-hitler-tolmacsa-paul-otto-gustav-schmidt-1938-szeptember-29
wilhelm-keitel-adolf-hitler-es-albert-speer-ujonnan-fejlesztett-fegyverek-kiserleti-bemutatojan-1943-aprilis-6
gerhard-bremer-a-leibstandarte-divizio-ss-obersturmfuhrere-mosolygo-ukran-lanyokkal-pozol