Kövess minket: TELEGRAMVKONTAKTE

Megosztás:

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

A szegedi nemzeti hadsereg első üzenete volt ez.

Rajta egyetlen, soha nem hallott név: Horthy! Amikor a Rubinstein Benők, s Galíciából érkezett Szmukok voltak Silye Gábor hajdúfőkapitány uram szabadságharcos városának urai, parancsolói, amikor egy ötszázalékos idegen kisebbség böllér-bicskái, revolverei meredtek Bocskay unokáira, akkor bizony az éhkoppon élő kert napszámos is úgy nézte ezt a piros-fehér-zöld plakátot, mint a templomban az úrvacsora-kelyhet.

Horthy! Horthy! Horthy! – hallom még ma is, amint a debreceni tízezrek, parasztok, munkások, intellektuelek; egy megkínzott város fiai, leányai ünneplik a Nagytemplom előtt. Ott áll a Kollégium kapujában az öreg Dégenfeld József főgondnok: – Isten hozta a Szabadítót! És ne haragudjon meg érte senki sem, akkor, de csak akkor ő látszott a magyar Szabadítónak. Nem fehér lova, nem tengerész uniformisa, nem is németes akcentusú magyar beszéde bûvölte el a magyart. Mögötte azonban ott menetelt a magyar ifjúság, a lövészárkok szocializmusát kitanult katonatiszt és egyszerû napszámos, Gömbös Gyula vezérkari százados, a murgai tanító fia és pozsonyi Eckhardt Tibor sajtófőnök, az Ébredő Magyarok Egyesülete, Tormay Cécile, a nagy magyar írónő, Prohászka Ottokár, a szocialista-szent, Szabó Dezső, az ébresztő, Milotay István a nagy úttörő...

Horthy! Horthy! Horthy! – hallottuk Hajdúböszörményben, vagy a detronizáló, de a Szamuelly-i terror alól felszabadult Debrecen főterén, a Kossuth-szobornál.

A hatalom azonban bûvös őrület. Budán ott áll a Vár, a királyi palota fénye, ragyogása, egy tündérszép asszony minden ambíciója, és a kísértés, hogy ezt a hatalmat meg lehet tartani, ha többé nem az ifjú katonákra, a szegedi tisztekre, nem az ébredő magyarok háromszázezres tömegére tekintünk, hanem csak Chorinok, Fellnerek, HatvanyDeutschok magyar gyarmatát, az országhódítók impériumát látjuk a budai Vár magasságából.

Horthy Miklós és a "Horthy-Magyarország" tragédiája nem 1944 október 15-én, hanem 1923 húsvétján következett be, amikor az úgynevezett Egységes Pártból ki kellett válni a hét fajvédő képviselőnek, a nemzeti és szocialista megújhodásra törő erőknek. A bolsevikek alól felszabadított Magyarország és maga Horthy Miklós fölött is átvette a hatalmat gróf Bethlen István, rajta keresztül pedig a nemzetközi nagytőke, a chorin-kapitalizmus és a népszövetségi kölcsön. Horthy Miklós nem 1944 október 15-én árulta el a megújhodásra váró magyarságot, hanem 1923-ban, amikor meghajolt az országhódítók, a fél-feudalizmus, a nagyarisztokrácia, a nagy-plutokrácia előtt és ellenfelévé vált azoknak, akik 1919-ben benne hittek, benne reménykedtek és tőle várták a szebb magyar életet.

Mindaz, ami az ő nevével indult, felszabadulás a zsidó országhódítás alól, a marxizmus megtörése, a földreform, a nemzetiszocialista nemzetvédelem, az idegen szellemiség kiseprûzése, a száz százalékosan idegen sajtó hatalmának lerontása, – velünk együtt, akik ifjonti hittel hittünk ebben – ellenzékbe szorult. Hamarosan a konszolidáció ürügyén rendőrileg üldözött program lett.

Bethlen István csakhamar Horthy Miklós és a Nemzet szerencsétlenségévé vált, mert jóval nagyobb elmebeli képességeivel mindig rá tudta venni a Kormányzót olyan lépésekre, amelyek szöges ellentétben állottak Horthy Miklós 1919-23 között megmutatott egyéniségével, amelyben joggal hitt és joggal csalódott a magyar nép.

A marxista-ellenes, de nemzeti és szocialista programból Bethlen-paktum lett a szociáldemokrácia korrupt, idegen vezéreivel, azzal a feltétellel, hogy a szociáldemokraták nem állítanak jelölteket a falusi kerületekben és nem forszírozzák a párt agrár-programját. A zsidó sajtó megrendszabályozásavéres gúnnyá változott, mert a "Pesti Napló"- ban, Klein Ármin lapjában, élén Bethlen Istvánnal a rendszer urai, miniszterei, kormányfőtanácsosai írták a vezércikkeket, míg Gömbös Gyulának meg kellett elégednie a "Magyar Falu", alig ismert lapocska nyilvánosságával. A szakszervezeti és vele együtt a munkáskérdés visszacsúszott a Buchingerek, Győrki-Grószok, és a többiek nem mindig tiszta kezébe. A földreformból szörnyszülemény lett, amelyen nem Horthy, hanem Bethlen István kezenyoma és diabolikája látszott. S mindezt kiegészítette az elsőszámú közátok, a Hetényi Imre, majd Sombor-Schweinitzer politikai rendőrsége, az országhódító hatalom különös terror-szerve, amely természetesen meg sem közelítette az ÁVH gyalázatát. Ennél rosszabbat csinált. Titkos jelentéseiben szüntelenül ásta a szakadékot a bizalmatlan Horthy-kormányzó és a magyar nemzeti jobboldal között.

A gyalázatos hangú "Rebekka ki a Várból" címû röpirat nem a hungaristáktól származott, hanem Sombor-Schweinitzeréktől. Ugyanígy az az 1944-es röpirat, amelynek hungarista látszata volt, de a hungaristákat akarta Imrédy ellen ugratni. Igen-igen valószínûnek látszik, hogy a híres-nevezetes puffancsgránátot is Schweinitzerék helyezték el, hogy aztán a hungaristákra foghassák a Horthy-ellenes tüntetést.

A Horthy-rendszernek és magának Horthy Miklósnak az volt a végzete, hogy szembefordult önmagával, megtagadta saját elveit, jobboldali eszményeit és jobboldali követőit is. Kistarcsán már nem a Hofbauer-Csocsó bácsi napidíjas kommunistái ültek (mert ha tetszelegni akart a kormányzónak, akkor felfogadott néhány munkanélkülit, akiket aztán kommunista, vagy akár "nyilas" összeesküvőnek játszott ki), hanem a jobboldali magyarság tagjai, elsősorban hungaristák.

A magyar lélekhasadást, a jobboldal egymásnak ugrasztását, a jobboldali kiskocsmák és jobboldali úrikaszinók egymáselleni gyûlöletét Somborék sötét gyülekezete gyújtotta fel hamis, titkos jelentésekkel, hazugságokkal, intrikákkal, amelyekért nem Horthy, de még nem is Keresztes-Fischer Ferenc, hanem a vesztegető, országhódító hatalom fizette a pénzt. Esetleg maga Chorin Ferenc, vagy a csepeli Weiss Manfréd.

Ha még megengedi a jó Isten és meg tudom írni az "Országhódítók" c. könyvemet, furcsa és ismeretlen dolgokat fog olvasni a magyarság erre vonatkozólag. Mert annyit szabad legyen felhozni Horthy Miklós mentségére, hogy ő látszólag az ország kormányzója, gyakorlatilag azonban egy idegen világ- és országhódító hatalom foglya, szolgája volt.

Egy bizonyos, a fegyverletételi kiáltvány után a legrégibb horthysták is úgy érezték, hogy Szálasi Ferencnek jönnie kell! Jött és mi is köszöntöttük. Nem azért, mert valami előnyt akartunk Tőle és Általa. Jött, mégpedig azért, mert ez a Horthy-Magyarország elhasználta önmagát. Odáig süllyedt, hogy "Európa első antibolsevista államfője" Peyer Károllyal és Szakasits Árpáddal, sőt egy Karádi Katalin nevû sváb itatólánnyal tárgyalt hatalma megmentéséről. Bizánc elveszett s a bukás mélységét, nagyságát az mutatta, hogy csak két árva paraszt-testőr volt hajlandó meghalni érte. Egyik október 15-én délelőtt ifj. Horthy Miklós, a második pedig a Szarvaskapú védelmében.

A "Szegedi Gárda" ennyire olvadt. A m. kir. honvédség, a nép nem engedelmeskedett a fegyverletételi parancsnak. Akkor hát érdemes megkérdezni: mi a különbség közöttük? Miért sugárzik ki a magyarságra még mindig a két egyakaratú, egyhitû jobboldali Magyarország lélekhasadása?

Összetartás (Kanada), 1960. december hó