Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Megosztás:

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Az 1920-as években sorra alakultak a leginkább külföldi mintákat másoló hazai fasiszta, nemzetiszocialista pártok. Az első ilyen mozgalom Mussolini hatalomra kerülésének évében, 1922-ben szervezedőtt Magyar Fascista Tábor néven, majd ugyanebben az évben megalakult a Magyar Fascista Hungarista Tábor nevű párt is. Szintén ebben az évben alakult az Országos Nemzeti Szocialista Párt, és a Nemzeti Szocialista Párt.

1927-ben indult a magyar fasiszta pártalapítások második hulláma. Ekkor alakult a Magyar Fascista Munkások Pártja, majd 1928-ban a Magyar Fascista Párt, Bartha Albert vezetésével. Szemere Béla, a Fajvédő Párt egykori politikusa a párt feloszlatása után szervezte meg Magyar Nemzeti Függetlenség Revíziós Pártját, ami a fajvédelmet, és az olasz fasizmust ötvözte. Ezek a pártok még nem tudtak szélesebb tömegeket megszólítani, így ezek a politikai mozgalmak rövid életűnek is bizonyultak. Érdekes formáció volt a Magyar Nemzeti Párt, Budaváry László vezetésével, aki olasz mintára egyenruhát is rendszeresített a tagság körében, innen szerezte a "kékingesek" elnevezést. A párt 1927-ben alakult meg, majd 1932-ben feloszlatták a hatóságok.

Az első részsikereket elérő nemzetiszocialista mozgalmat Böszörmény Zoltán szervezte meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven. A párt alapítója Böszörmény Zoltán 1893. január 5-én született Budapesten egy elszegényedett dzsentri családba. Katonaként harcolt az első világháborúban, majd 1919-ben kezdett politikai pályafutásba, mivel felháborította a vörös terror. Csatlakozott a kor egyik legfontosabb ellenforradalmi erőjéhez, a Magyar Országos Véderő Egylet-hez, ahol Prónay Pál tisztikülönítményének volt a tagja. Később újságíróként tevékenykedett, az Ébredő Magyarok Egyesületének lapjának, a Népnek volt a szerkesztője. Az Ébredő Magyarok Egyesülete az első világháború és a forradalmak utáni Magyarország legbefolyásosabb nacionalista társadalmi egyesülete volt, az 1920-as évek elején saját segédrendőri milíciákat, karhatalmi alakulatokat tartott fenn, és határozottan befolyásolta a pártpolitikát is. Vezetői közé tartozott a Rongyos Gárda egykori vezetője Prónay Pál, a későbbi Független Kisgazdapárt képviselője Eckhardt Tibor, Héjjas István, és a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula is. Böszörmény 1930-ban kezdett nemzetiszocialistaként politizálni és eleinte Adolf Hitler volt a példaképe mindenben.

Akkoriban a radikális nemzeti és szocialista szervezetek iránt is megnőtt az igény a népesség körében, hiszen az 1929-es nagy gazdasági világválság itthon is komoly problémákat okozott. Pártja lényegében 1930-ban alakult meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven (gyakorlatban viszont a pártalapítás csak 1932. májusában történt meg) főbb programpontjait pedig Böszörményi 1930 októberében Nemzeti Szocialista Kiáltványban tette közzé, ami lényegében az NSDAP programjának magyar közegbe ültetett változata volt, és Nemzeti Szociálista címen újságot indított.

Böszörmény lapja, a "Nemzeti Szociálista" címlapja

Elsősorban Adolf Hitler németországi sikerei inspirálták, hogy kibontsa a nemzetiszocializmus zászlaját Magyarországon. Ebből a szempontból programja nem volt más, mint a hitlerizmus magyar megfelelője, ékesítve a magyar történelem romantikus toposzaival, és a néptömegek nyelvén megszólaló propagandával. Élesen támadta a zsidó uzsorát, és a liberalizmus, a demokratikus és szocialista mozgalmak szétzúzását vette tervbe. Fáradhatatlanul agitált a zsidók ellen, de ugyanakkor szociális és gazdasági reformokat is követelt a Hitler által is meghirdetett módon. A pártalapító abban is kitűnt a korábbi nemzetiszocialista vezérek közül, hogy 1931. decemberében fogadta Adolf Hitler. Böszörmény parlamenti képviseletet szeretett volna a pártjának, ezért megnyerte magának Meskó Zoltán képviselőt. Meskó a Friedrich-kormányban földművelésügyi államtitkár volt, és a Bethlen-kormány képviselője volt az országgyűlésben, ahol tagja volt a földművelésügyi és mentelmi bizottságnak. 1931-től felszólalásai egyre radikálisabb hangot ütöttek meg, és nem ritkán antiszemita kirohanásokat tett. Végül 1932-ben lépett ki a kormánypártból, majd már független képviselőként a költségvetési vitában nemzetiszocialista elveket hangoztatott.

A Szociáldemokrata Párt képviselői ezért Hitler Zoltánnak csúfolták, viszont ez nem rettentette el Magyarország első nemzetiszocialista parlamenti képviselőjét. Böszörményi tárgyalásokba kezdett Meskóval, hogy csatlakozzon hozzá. Meskó arra gondolt, hogy ismertebb közéleti szereplésénél fogva a Böszörmény vezette nemzeti szocialista pártnak hamarosan ő lesz a vezére. 1932 tavaszán megindultak a belépést előkészítő tárgyalások, majd Meskó 1932. május 2-án be is jelentette, hogy új párt alakult, annak nevét, programját és vezetőjét azonban nem nevezte meg. Lényegében Meskó belépett Böszörmény mozgalmába, és 1932. május 2-án hivatalosan is megalapították a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, Böszörmény elnökletével.

Meskó Zoltán

A két vezér együttműködése azonban csak tiszavirág-életű lehetett. Bár közülük Böszörmény volt a kisebb politikai akarnok, de a pártban előnyösebb volt a helyzete. A nemzeti szocialista pártot ő szervezte meg, így pozíciói a párton belül erősebbek voltak, s ebben az időben Hitlerrel is csak neki volt kapcsolata. A két nemzetiszocialista vezér együttműködése azonban más vonatkozásban sem lehetett tartós, kettőjük felfogása között lényeges eltérések voltak. A szakítás végül 1932 júniusában történt meg, amikor Meskó az országgyűlés termében nemzetiszocialista egyenruhában jelent meg, és karlendítéssel üdvözölte képviselőtársait. Bejelentette, hogy saját pártot alapít, Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt néven. Bár a későbbiekben is volt kísérlet a Böszörmény szervezte mozgalom és Meskó pártja egyesítésére, ezek a két vezető közti ellentét miatt nem valósultak meg, sőt a két mozgalom közti kölcsönös vetélkedés a következő években újra és újra fellángolt. A két vezér útja tehát külön vált, Böszörmény a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, később a Kaszáskeresztes Párt néven népszerűvé vált formációt irányította, Meskó a Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt vezére lett. Böszörmény programjában szociális ígéreteket tett, leginkább Hitlertől elsajátított szociális érzékenységet használva, amiben megoldásokat kínált a néptömegek problémáira.

A nemzetiszocialista vezér hívei javarészt alföldi agrárproletárok voltak, akik Böszörményben egy politikai messiást, az "új Dózsát" látták. Lényegében a vezér azt ígérte, hogy a gazdasági válság megoldható, mégpedig az akkoriban már igen tetemes zsidóvagyonok szétosztásával. Böszörmény elgondolásait rövid, lényegre törő versekben is népszerűsítette. Fő mondása az volt, hogy "nem ismerünk proletárt, polgárt, főrangút, csak magyart ismerünk!" Német mintát követve a párt mögé mozgalmat is szervezett, amely a horogkeresztet használta jelképül, egyenruhájuk része pedig az SA-t idéző barna ing lett. Velük egyenruhás-fegyveres felvonulásokat is szervezett: 1932. augusztus 20-án 500 barnainges rohamosztagos élén vonult fel a budai Várban. Miután 1933 szeptemberében a magyar királyi belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc a horogkeresztet, mint a Harmadik Birodalom hivatalos jelképét Magyarországon betiltotta, a párt a kaszáskeresztet kezdte használni, utalva a párt agrárjellegére, és innentől kaszáskereszteseknek nevezték magukat. A belügyminisztérium a rohamcsapatokat is feloszlatta.

Böszörmény a személyi kultuszban is követte Hitlert, pártjának köszöntése az "Éljen Böszörmény!" volt, római köszöntéssel egybekötve. A Kaszáskeresztes mozgalom 1933-ban látványosan megerősödött: ehhez egyrészt a gazdasági válság, másrészt Hitler hatalomra jutása adta a hátteret. A párt központjai Budapesten, Debrecenben, Nagykőrösön és Békéscsabán voltak. A párt végül leginkább Meskó mozgalmának köszönhetően egyre inkább meggyengült, a rivális párt ugyanis jóval dinamikusabb volt, élére ismert politikusok álltak, s állítólag még azt is elérték, hogy Hitler őket fogadja el legitim magyar nemzetiszocialista mozgalomnak. Ezzel átcsábították a Böszörmény-mozgalom kiábrándult pártszervezőit, akiket a párthívek is követtek. 1933 végén már a párt debreceni csoportja is kivált a pártból, és Svaszta Gyula és Szedlár Vilmos vezetésével új pártot hoztak létre, Nemzeti Szocialista Magyar Dolgozók Pártja néven. Nemcsak a zsidósággal, és annak elsősorban a nagytőkés rétegével álltak szemben radikális antiszemitizmusukkal a "kaszások", hanem az arisztokrata nagybirtokossággal, valamint vallásos megnyilvánulásaikkal (mely az alföldi szegényparasztság körében tért hódító újprotestáns felekezetek hagyományát követte) a hagyományos keresztény felekezetekkel. Az agrárproletariátus helyzete azonban egyre romlott, és lassan kiábrándultak az ígéreteket beváltani nem tudó Böszörményből. A mozgalom gyengülését az is mutatja, hogy az 1935-ös választásokon sehol sem tudtak mandátumot szerezni.

A pártnak még saját indulója is volt

A pártot végül a hatalom oszlatta fel, mivel egy koncepciós per keretében azt tálalták, hogy a párttagok ugyanis egy puccsot kezdtek szervezni a "nemzeti kaszáskeresztes királyság létrehozásáról ábrándozva". Miután a Belügyminisztérium állítólag nyomára bukkant a párt által 1936. májusára szervezett puccsnak, 1936. április 25-én Böszörmény Zoltánt és a mozgalom vezérkarát letartóztatták.

Ügyükben a tárgyalást csak másfél évvel később, 1937. októberében tartották meg, amiről egy korabeli rendszerpárti újság gúnyosan így számol be:

Böszörmény Zoltán-féle kaszáskeresztes párt a békésmegyei Dévaványáról nyújtotta ki a csápjait. Egyik legerősebb fészke Békés, ez a harmincezer lelket számláló református község, ahol a nyomorúság növelte nagyra a kaszások hangját. A múlt esztendei fagykár előtt is nagyon sokan éheztek Békésen, de a múlt télen már 18.000 személyt tartottak nyilván a közellátásra szorulók kataszterében. Négyen indították meg a szervezkedést: Bereczky Zoltán 41 éves asztalos, ifj Vass Ferenc 22 éves egyetemi hallgató, Lovas Gábor 43 éves és Hégely Gábor 24 éves földmívesek. Dévaványáról Károlyfi Béla irányította a mozgalmat, amelynek Békésen Vass lett a csoportvezetője, Lovas a főszervezője, Hégely a főszervező helyettese. Háromszáztagú rohamosztagot szerveztek, amelynek a parancsnoka Lovas lett, az osztagvezetői pedig Kecskés Mihály géplakatos, Bimbó Sámuel földmíves, Fodré András földmíves, Gregor Ferenc napszámos, Hódos János házaló, Irimiás József kosárfonó, Nyeste Gábor földmíves, Papp Mihály kertész, Polgár László földmíves, Romvári Lajos ügynök, Szabó Mihály és Tóth László földmívesek. A rohamosztagosok vérfagyasztó esküt tettek: életük árán is feltétlen engedelmességgel tartoznak Böszörmény Zoltánnak, aki azzal fenyegette őket, hogy a legszörnyűbb halállal lakol az esküszegő. Megfelelően kioktatták az embereket, hogy a szervezést tartsák titokban, nehogy a hatóságok megtudják. Hogy mit akarnak ezzel a rohamcsapatokkal keresztül vinni, arról egymást kergetik Békésen a felelőtlenebbnél felelőtlenebb hírek. Beszélnek feketelistáról, amelyről nem hiányzik a község egyetlen vezető embere sem. Beszélnek a község megrohamozásáról, a karhatalom lefegyverezéséről és a középületek megszállásáról. Ez lett volna az első lépés, ezt követte volna azonban Békéscsaba megszállása, majd a felvonulás Budapestre, ahol magukhoz ragadták volna az ország irányítását és Böszörmény Zoltán, a vezér lett volna az ország legfőbb ura. Ezt a naiv elgondolást akarták- állítólag - Békésről kiindulva megvalósítani. A nyomozó hatóságok ébersége azonban rajta ütött az egész társaságon, mielőtt még tervük megvalósításához az első lépést is megtehették volna. A letartóztatott emberek nagyrészét utóbb szabadon bocsátották. Csak a négy főkolompos: Bereczky, Lovas, Vass és Hégely ül vizsgálati fogságban. Ezt a négy vádlottat megvasalva hozták vasárnap este Békésre a szegedi Csillagbörtön őrei. Velük együtt összesen 113-an ülnek majd a vádlottak padján. Hétfőn reggel érkezik Békésre a szegedi kir. törvényszék büntetőtanácsa, mely Apczy tanácselnök vezetésével ítélkezik majd a kaszáskeresztes puccs résztvevői felett. Bár a pörnek mindössze csak 18 tanúja van, a tárgyalás mégis legalább két hétig elfog tartani.

Böszörményt végül 2 havi börtönre ítélték az 1937. október 17. és 20. között lezajlott per eredményeként, s ezzel egyetemben a pártja hivatalosan betiltásra is került. Híveinek többsége más nemzetiszocialista csoportokhoz csatlakozott. Az Anschluss után (máig tisztázatlan körülmények között) megszökött, Németországba disszidált, ahol politikai menedékjogot kért és kapott. További sorsa ismeretlen, valószínűleg Nyugat-Németországban hunyt el.

Források:
Udvarvölgyi Zsolt: Fejezetek a magyar szélsőjobboldal korai történetéből: fasiszták, kékingesek és a Meskó-párt
Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig
Udvarvölgyi Zsolt: Meskó Zoltán: Egy politikusi pályakép
Randolph L. Braham: A népirtás politikája: a Holocaust Magyarországon