Hét évtizeddel a háború után soha nem látott iratokat bányásztak elő az 1944–47 közötti szovjet megszállás mindennapjairól.
Összesen több, mint 200 négyzetkilométernyi területet ölelt fel a sziléziai Anlage Riese-projekt, amelynek csak elenyésző részét tette ki a Bagoly-hegy kibelezése.
A nemzetiszocialista párt félkatonai szervezetei, az SA-rohamosztag, az SS, és az ifjúsági szervezet, a Hitlerjugend egyenruhái egyaránt a világhírű divatmárka, a Hugo Boss üzemeiben készültek.
1936-ban ünnepélyes keretek között temették el Londonban a német nagykövetet, akinek halálával a két ország közti diplomáciai kapcsolatok is megromlottak - derül ki a Discovery Channel Wartime London című dokumentumfilmjéből.
A German-American Bundot Rudolf Hess utasítására alapították 1933-ban, legnagyobb dobásuk az 1939-es NS felvonulás volt a New York-i Madison Square Gardenben, melyen 20 ezren vettek részt.
A birodalmi légügyi biztos, légi közlekedési miniszter, Luftwaffe-parancsnok, fővadász- és főerdőmester Hermann Wilhelm Göring útja 1946-ban ért véget, autója azonban gördült tovább.
1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.
Trianon után 2 évvel zajlott le a varsói csata, mely - jelentős magyar segítséggel - hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelország megvédje az első világháború végén visszanyert függetlenségét, és megakadályozza az orosz kommunista forradalom nyugatra terjedését.
“Elég egy bosszúszomjas feljelentés, vizsgálat nélkül kivégzik a leventéket, csendőröket, nyilasokat.” - írta ezekben a napokban a Győri Nemzeti Hírlap.
1990. március 10-én írták alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt.
A wewelsburgi kastély, amely egykor az SS vallási szentélye volt, 1945 óta őrzi titokzatos múltját.
A V-3 nevű csodafegyvert a német tudósok annak érdekében fejlesztették ki, hogy a III. Birodalom a segítségével megtorolja a német városok tömeggyilkos szőnyegbombázását, és adott esetben megfordítsa a háború menetét.
Csupán néhány évvel ezelőtt, kilencvenhat évesen hunyt el Rochus Misch, Adolf Hitler testőre, a Führerbunker végóráinak utolsó szemtanúja.
Spanyolország korabeli teljhatalmú vezetője, Franco tábornok 100 ezer önkéntes katonát indított útnak Magyarország felé, hogy megsegítsék a magyar forradalmárokat a bolsevik elnyomók elleni küzdelemben.
Vogue-modell, szürrealista múzsa és haditudósító.
1933. január 30-án Adolf Hitler letette a kancellári esküt, miután Hindenburg államfő a kormány megalakításával bízta meg a nemzetiszocialista pártvezért.
Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.
Coco Chanel a modern, elegáns és dinamikus nő szimbóluma, a világhírű Chanel divatház alapítója, az haute couture egyik legjelesebb képviselője, a divat forradalmasítója volt - és a Gestapo kémje.
Életútját megörökítő visszaemlékezéseit nem véletlenül jelentette meg „Élj veszélyesen!” címmel. Hiszen ha volt valaki, aki tudatosan kereste a veszélyt, s elébe ment a legképtelenebbnek tűnő harci kihívásoknak, az ő volt.
Az 1930-as években a hollywoodi stúdiófőnökök is Adolf Hitler kezében voltak, a Metro-Goldwyn-Mayer médiatársaság egyik vezetője pedig még zsidó feleségétől is elvált a nemzetiszocialisták javaslatára.