Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A Tanácsköztársaság bukása után Rákosi a Komintern tisztségviselője lett, de tevékenységében nem volt sok köszönet: egy olasz kommunista például ostoba fajankónak nevezte őt, akibe csöppnyi politikai intelligencia sem szorult.

Hazatérése után hamar elfogták és életfogytiglanra ítélték, ám paradox módon épp a börtönévek alatt vált – legalábbis elvben – megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé a magyar kommunista mozgalomban.

A Tanácsköztársaság bukását követően Rákosi Mátyás továbbra is aktív tagja maradt a magyar kommunista mozgalom tágabb elitjének, de nem tartozott a szorosabban vett vezetők közé. Valahol az első és a második vonal határán mozgott. Az már bebizonyosodott róla, hogy akaratos, nárcisztikus jellem, szeret a középpontban lenni, és a józan ész parancsát gondolkodás nélkül hajlandó alárendelni ideológiai céloknak. De még hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a mozgalom első számú hazai vezetőjévé váljon.


Gyémántot csempészett és foglyokkal „üzletelt”

A bukás után Nyugatra menekült Rákosit a Tanácsköztársaság számos más vezetőjével együtt Ausztriában internálták, ekkortól kezdve tett komolyabb lépéseket az első számú magyar kommunista vezető pozíciójának megszerzése felé, bár az útja igencsak hosszúra nyúlt. Nagyon ügyesen helyezkedett, ebben segítségére volt valóban párját ritkító nyelvtudása is: németül, franciául, törökül, angolul, olaszul és oroszul is jól beszélt.

Ausztriában kezdettől fogva ő tartotta a kapcsolatot az internáltak és a külvilág között, majd 1920. áprilisi szabadulását követően hamarosan kijutott Moszkvába, ahol a magyar kommunisták szócsöveként a legtekintélyesebb bolsevik vezetőkkel került személyes kapcsolatba, így Leninnel, Zinovjevvel vagy Csicserinnel. Aktivitását rögtön azzal „kezdte”, hogy meglehetősen negatív szerepet játszott egy elhúzódó, akkoriban igencsak nagy port kavart eseménysorozatban.

Az 1919 augusztusa óta illegalitásba, illetve emigrációba kényszerült magyar kommunisták javaslatára ugyanis a szovjetek leállították a még a világháború idején orosz fogságba esett magyar hadifoglyok – elsősorban tisztek – szabadon bocsátását. Bár hazaengedésükre kétoldalú megállapodás kötelezte Szovjet-Oroszországot, a hadifoglyokat mégis visszatartották: a Magyarországon bíróság elé állított volt népbiztosok és más kommunisták kiengedését követelték értük cserébe.

Sőt, megzsarolták a magyar kormányt, hogy amennyiben a népbiztosokra kiszabott halálos ítéleteket végrehajtják, kivégzés vár a miattuk túszként fogva tartott magyar tisztekre is.

Rákosi a háttérben jelen volt a rigai magyar–szovjet tárgyalásokon, a szovjet tárgyalódelegáció vezetőjének pedig Moszkvából előírták, hogy mindenben kövesse Rákosi útmutatásait. Az évekig tartó huzavona során mintegy 400 kommunistát adtak ki Moszkvának, cserébe sok ezer magyar hadifogoly térhetett haza. Közben pedig Rákosi kijárt Leninnél egy 20 millió aranyrubel értékű segélyt a magyar kommunista mozgalom újraindítására, mindennapi költségeinek fedezésére. A tetemes summát a könnyebb szállíthatóság miatt gyémántokban kérte.

Rákosi a visszaemlékezéseinek tanúsága szerint maga is csempészett több határon keresztül fogkrémes és cipőpasztás dobozokba, tubusokba rejtett drágaköveket.


A Pingvin szétszakította a pártot

Rákosi kapcsolatrendszerének és nyelvtudásának köszönhetően 1921-ben már a világ kommunista pártjait összefogó, irányító szervezet, a Komintern vezető tisztségviselője lett: a III. kongresszuson a végrehajtó bizottság háromtagú titkárságába választották. Számos európai országban ekkoriban alakultak meg a helyi kommunista pártok, a szovjet vezetés pedig gondosan ügyelt rá, hogy ezek bolsevik típusú, magukat mindenben Moszkvának alárendelő alakulatok legyenek.

Ennek érdekében a Komintern központjából küldötteket vezényeltek adott pártokhoz, hogy „segítsék” elrendezni a belső vitákat, frakcióharcokat – persze Moszkva szája íze szerint. Rákosi az Olasz Szocialista Párt (OSZP) livornói kongresszusán vett részt ilyen minőségben, tevékenysége pedig cseppet sem volt áldásosnak nevezhető. Az alaphelyzet az volt, hogy az OSZP-n belül törésvonal húzódott a mérsékeltek és a radikálisok között, utóbbi csoport még Moszkva számára is túl szélsőséges volt.

A magyar küldöttnek ezt az „árkot” kellett volna betemetnie, ám tevékenysége következtében a párt végül kettészakadt, a radikálisok megalapították az Olasz Kommunista Pártot. Akkor, amikor a fasiszták megerősödése miatt különösen nagy szükségük lett volna az összefogására. De Rákosit más cél vezette. Két hét múlva Berlinben úgy fogalmazott, hogy a Komintern akár tízszer is szét fog szakítani egy pártot, ha kell, egészen addig, amíg az nem válik teljesen leninistává.

Olasz elvtársait (és másokat is) felháborította Rákosi ténykedése, Antonio Gramsci – aki ráadásul a radikálisabb Olasz Kommunista Párt egyik alapítója volt – azt mondta: „Ha Pingvinbe egy ostoba fajankó csöppnyi politikai intelligenciája szorul, akkor pártunk nem kerül a lehető legnyomorultabb helyzetbe.”

Itáliában ugyanis a Pingvin gúnynevet ragasztották Rákosira, feltehetően alacsony termete, alkata, valamint járása miatt.


Beképzelt, különcködő és makacs

Rákosi tevékenységével a Komintern központjában sem voltak megelégedve, erre az olaszországi eset mellett is bőven adott okot. Mégsem tudjuk, hogy vajon ezért, vagy mert szükség volt magyarországi tapasztalataira, de 1924-ben hazaküldték: feladata a földalatti kommunista pártszervezet kiépítése és működtetése, illetve a frissen alakult Magyarországi Szocialista Munkáspárt tevékenységének irányítása volt.

Utóbbi alakulatot formálisan a szociáldemokrata párt vezetésével elégedetlen radikális munkások hozták létre, valójában azonban a kommunista párt legális fedőszervének szerepét töltötte be (a kommunista párt a Horthy-korszakban végig be volt tiltva Magyarországon). Rákosi Mátyás hazatérése azonban nem aratott osztatlan sikert sem a hazai, sem a külföldi mozgalom tagjai körében, sőt.

A magyar kommunista emigráció bécsi szárnyának vezetője, Landler Jenő kifejezetten ellenezte Rákosi hazaküldését. Beképzelt, különcködő, öntelt és makacs embernek tartotta, egyértelműen az ellenlábasa, a mozgalom radikális szárnyát képviselő Kun Béla emberének.

Hamis útlevéllel, Braun Vilmos velencei kereskedőnek álcázva érkezett Magyarországra 1924 decemberében. A következő hónapokban többször megjárta Moszkvát, Bécset és Budapestet. Bécsben 1925 augusztusában részt vett az újjászervezett kommunista párt (Magyarországi Szocialista Munkáspárt) I. kongresszusán, ahol beválasztották a Központi Bizottságba és megbízták a magyarországi titkárság vezetésével. Csakhogy a bűnüldöző szervek itthon már 1924 decemberében felkészülten fogadták, beépített ügynökük részt is vett az előbb említett bécsi kongresszuson.

A politikai rendőrség Hain Péter vezette detektívcsoportja tehát tökéletesen tisztában volt a kongresszus minden apró részletével, és elég adatot gyűjtött ahhoz, hogy Rákosit 1925. szeptember 22-én letartóztassa Budapesten, amikor épp egy Közraktár utcai illegális találkozóra érkezett.


A mártír

Innentől kezdve 15 évet töltött vizsgálati fogságban és jogerős ítéletét töltve Vácon, majd a szegedi Csillagbörtönben. Először illegális kommunistaként a társadalmi rend felforgatására tett kísérlet miatt nyolc és fél évre ítélték, ennek leteltekor a Tanácsköztársaság alatti működéséért ültették a vádlottak padjára. 1935-ben életfogytiglant kapott, ám paradox módon épp a börtönben töltött években vált – legalábbis elvben – megkérdőjelezhetetlen tekintéllyé a magyar kommunista mozgalomban.

A Komintern-propaganda a magyar és a nemzetközi színtéren is megteremtette a „Horthy-rendszer börtönében sínylődő hős kommunista mártír” mítoszát, illetve ezt a végletekig ki is használta. Rákosi „mártíromságával” tömegeket lehetett mozgósítani, ügyét folyamatosan napirenden tartották, világszerte milliók ismerték meg a nevét.

Egy, a spanyol polgárháborúban harcoló, főként magyarokból álló zászlóalj Rákosi nevét vette fel, tagjai pedig egyértelműen a vezérüknek tekintették. „Téged valamennyien mint a magyar nép és az emberi haladás hősét csodálunk és szeretünk. Holnap veled és mögötted sorakozva teszünk hitet népünk és a népek szabadságért, jövőjéért és boldogságáért vívott harcokban” – írták Rákosihoz címzett üdvözletükben a zászlóalj egykori, a franciaországi Le Vernet táborában internált önkéntesei 1941-ben.


Jobb, mintha Moszkvában szaporítaná a magyar kommunisták számát

Szükség esetén ismert orvosprofesszorokat finanszíroztak Moszkva pénzén, hogy megvizsgálják Rákosi egészségi állapotát. Neves ügyvédeket fogadtak fel védelmére, hogy a statáriális bíróságot és a halálbüntetést elkerülje, de az ügyvédek segédkeztek a hozzátartozókkal való kapcsolattartásban, és igyekeztek elérni a fogvatartási körülményeinek javítását is.

Amikor 1925-ben bíróság elé állították, majd 1934-ben, második perének előkészületei során is szóba került, hogy Rákosiért cserébe vagy pusztán életének megkíméléséért Moszkva hajlandó lenne különböző ellenszolgáltatásokra. Széles volt a paletta a különböző gazdasági kedvezményektől kezdve nemzeti ereklyék visszaszolgáltatásán át a Szovjetunióban raboskodó magyarok szabadon bocsátásáig. Ám, ha közvetlen életveszély nem fenyegetett, a szovjet kommunista vezetők úgy vélték, Rákosi jó helyen van ott, ahol van.

Személye így nagyobb mozgósító erővel bírt, mintha a magyar kommunista emigránsok számát szaporította volna Moszkvában.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE