Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Testvérei életük végéig felnéztek rá: „a Matyinak” mindig, mindenben igaza volt. Rákosi 1945-ben azonban azzal a furcsa kérdéssel fordult hozzájuk, hogy változtassák meg a nevüket.

Rákosi Mátyás 1919, majd 1940 után 1956 nyarán kényszerült harmadszor elhagyni az országot, ezúttal véglegesen. Élete utolsó 15 évét a Szovjetunióban töltötte száműzetésben, miközben mellőzöttségének minden napját megszenvedte, és folyamatosan a hazatérésén munkálkodott. A magyar párt- és állami vezetők viszont sokáig hallani sem akartak erről, Moszkva pedig tiszteletben tartotta kérésüket. A volt diktátor semmit nem tanult önnön bukásából: hibáit nem ismerte el, minden baj okaként a „Kádár–Nagy-frakciót és a jugoszlávok aknamunkáját” nevezte meg, sőt: tisztogatásokat sürgetett az MSZMP-ben.

Idővel a szovjetek is megelégelték fáradhatatlan aknamunkáját. Addigi moszkvai lakásából 1957-ben először a Fekete-tenger közelébe költöztették, luxuskörülmények közé, majd – a magyar fél kérésére, mivel egyre tovább feszítette a húrt – 1962-ben tényleg „az isten háta mögé” telepítették. Onnantól feleségével a szovjet kisnyugdíjasok nyomorúságos életét élte, körülményein csak öt évvel később javítottak egyre romló egészségi állapota miatt. Szívroham következtében halt meg 1971. február 5-én, alig egy hónappal 79. születésnapja előtt.

Másfél évtizedig küzdött hazatéréséért, de végül csak a hamvai jutottak vissza magyar földre, pedig hosszú évekig nyitva állt volna előtte a lehetőség, ha elfogadja a feltételeket: a többi között a teljes politikai kapitulációt és passzivitást. 


Apja vándorbotot adott a kezébe

Az apa, Rákosi József vállalkozó szellemű zsidó kereskedő volt, eredeti családnevét, a Rosenfeldet gyermekeiével együtt 1904-ben magyarosította. A bácskai Adán Kossuth-zsidóként emlegették. Élete végén azonban csalódott, és az asszimiláció sikertelenségét látva újra a judaizmus felé fordult. Másodikként született fiával (és egyben ötödik gyermekével a 12-ből) való kapcsolatát jellegzetes apa–fia konfliktusok jellemezték, a kis Mátyás ugyanis nehezen tűrte az apai szigort és fenyítést, ezekre dacosan reagált.

Az apa állítólag egyszer hirtelen haragjában »ki is tagadta« az akkor még óvodáskorú Mátyást. Az emlékezetes konfliktus tárgyát egy óvodai verekedés képezte, amelynek következtében Rákosi kerek perec megtagadta, hogy óvodába járjon. Rákosi visszaemlékezései szerint egy kendőbe kenyeret csomagoltak neki, vándorbotot adtak a kezébe és kirakták az utcára. Végül az anyai szeretet könyörült meg rajta.

Az összezördülések dacára apjával végig tartották a kapcsolatot, még akkor is, amikor térben és felfogásban is messze távolodtak egymástól. Az utolsó levelet 1941-ben, már moszkvai tartózkodása idején kapta tőle, és visszaemlékezéseiben Rákosi leírja, hogy a II. világháború alatt apja titokban hallgatta a moszkvai magyar rádiót, és örült, ha meghallotta benne fia hangját. Nehéz ellenőrizni, tényleg így történt-e, mindenesetre ez azt mutatja, hogy Rákosi Mátyás igyekezett apjához fűződő kapcsolatát rendezettnek, harmonikusnak beállítani.


A mama kedvence

Az anya, Léderer Cecília sok tekintetben férje ellentéte volt. Ő fogta össze a családot, és nagy szeretettel, de szigorral nevelte a gyerekeket: utóbbit a szegénység és a sok éhes száj diktálta, elsősorban a takarékosságra és a ház körüli munkák megosztására irányult.

Harmincéves volt, amikor sorban három lány után ismét fiút szült Mátyás személyében. Ő lett a mama kedvence: Rákosi úgy emlékszik vissza, hogy ha rossz fát tett a tűzre, anyja szemet hunyt felette, a gyerekek közötti perpatvarokban pedig mindig irányába mutatott részrehajlást az ítélkezésben. Ezzel gyakorlatilag megteremtette Rákosi privilegizált státuszát a családban.

Ő járta ki azt is, hogy Mátyást főreáliskolába írassák, ami a társadalmi felemelkedés lehetőségét jelentette számára: a sokgyermekes, nem túl jómódú családokban ezt rendszerint csak az egyik gyereknek tudták megadni. Az anyához való kötődése egyes vélemények szerint Rákosi párválasztásában is szerepet játszott: jakut származású felesége keleties arcával, alkatával talán anyjára emlékeztette.


Majd a Matyi megmondja

A magyar kommunista mozgalom történetéből több olyan családot is ismerünk, ahol a testvérek, rokonok is párttagok voltak, igyekeztek segíteni egymást az illegalitásban, a napi munkában, de még a belső pozícióharcokban is. Azonban sehol máshol nem szerveződött annyira egy ember köré a família, mint Rákosiék esetében. Gyerekkorától kezdve ő állt a középpontban, testvérei egyértelműen alárendelték magukat neki, miközben valósággal istenítették.

Világlátásuk semmiben nem különbözött Rákosiétól, mindig, mindenben »Matyinak« volt igaza, mindent ő látott jól.

Rákosi hatására több testvére is csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, és a két világháború közti illegalitásban, majd a börtönben sokat köszönhetett nekik. Amikor ugyanis börtönbüntetését töltötte, testvérei segítették a kapcsolattartást a mozgalom tagjaival, az ügyvédekkel, minden követ megmozgattak fivérük kiszabadítása érdekében. Rákosi pedig odabentről is bőven ellátta őket feladatokkal, rendre megírta, hogy mire van szüksége, vagy mit intézzenek el neki.


Rákosi elvtárs és Biró elvtárs

A két világháború között Rákosinak több testvére is kikerült a Szovjetunióba, volt, aki családostól, volt, aki ott alapított családot. De amikor 1945-ben hazatérhettek, a 12 felnőttkort megélt Rákosi testvérből már csak heten voltak életben. Ketten még fiatalon elhunytak, a mozgalomtól magát távol tartó Béla bátyja (és édesapjuk) Auschwitzban pusztult el, az illegális kommunistaként tevékenykedő Hajnalt a hadbíróság előbb 12 év fogházra ítélte, majd a bergen-belseni koncentrációs táborba szállították, ahol – már a tábor elfoglalása után – életét vesztette, Máriát pedig tüdőbaj vitte el a Szovjetunióban.

Itthon, a Vörös Hadsereg – és a Kelet-Európában teljhatalmú szovjet kommunista megbízottak – védőszárnyai alatt immár a hatalom kapujában álló Rákosi egyik első dolga volt a családját összehívni. Rábeszélte a testvéreit, hogy változtassák meg a nevüket. Ők a Biró nevet választották (a névhasználat nem egyértelmű, több helyen Bíró alakban is előfordul). Ettől kezdve pedig a nyilvánosság előtt Mátyást ők is Rákosi elvtársnak szólították, az pedig őket Biró elvtársnak.

Akkoriban még Rákosi leánytestvéreinek gyerekei is a Rákosi vezetéknevet viselték, mert a jól csengő névből reméltek politikai, kapcsolati tőkét kovácsolni. Ennek Rákosi véget vetett, de csak találgatni tudjuk, hogy pontosan miért.

Állhat mögötte féltés, miszerint egy esetleges ellenforradalmi fordulat esetén ne kössék össze őket a kommunista vezérrel, de gondolhatta azt is, hogy más vezetéknévvel könnyebben juttathatja őket fontos pozícióhoz. Illetve felmerülhet Rákosi személyes hiúsága is, miszerint belőle csak egy legyen. Azonban annyi mindenesetre egyértelmű, hogy Rákosi azt akarta, testvérei ne legyenek annyira szem előtt.


Zoltán a másodvonalban

Ez látszik abból is, hogy egyetlen Rákosi fivér sem került be az állam vagy a párt legfelsőbb vezetésébe, de a másod-, harmadvonalban többen kaptak pozíciót, e szempontból Rákosi (Biró) Ferencet és feleségét, illetve Rákosi (Biró) Zoltánt érdemes külön említeni.

Zoltán I. világháborús hadifogolyként csatlakozott a Vörös Hadsereghez a polgárháborúban. Később hazatért, ám itthon letartóztatták, majd fogolycserével ismét a Szovjetunióba került és Moszkvában élt emigrációban. A szovjet fővárosban ő foglalkozott a szegedi börtönben raboskodó Rákosi Mátyás ügyeivel, kapcsolatot tartott a Vörös Segély, illetve a család és az ügyvédek között. Tevékenysége nem nélkülözte a kockázatot: a külföldiekkel szembeni kémhisztéria csúcspontján kizárták a pártból, néhány hónapra őrizetbe is vették, mondván bátyja ügyében fasiszta ügyvédekkel levelezett.

A két említett ügyvéd, Vámbéry Rusztem és Domokos József fasisztává minősítésében a rendszer idiotizmusa nyilvánult meg.

Vámbéry ugyanis polgári radikális politikus, publicista, ügyvéd volt, aki 1938-ban emigrált, míg Domokos a kommunista perek ismert védőügyvédje. Zsidó származásúként megjárta Mauthausent, majd 1945-től 1953-ig legfőbb államügyészként, 1954 és 1958 között a Legfelsőbb Bíróság elnökeként komoly szerepe volt a kommunista terrorgépezet működtetésében és az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban.

Biró Zoltán 1945 után a Magyar Kommunista Párt, majd az utód Magyar Dolgozók Pártja második vonalába került, ahol előbb a propaganda-, majd az oktatási osztályt vezette, ezt követően a pártfőiskola igazgatója lett. Egykori beosztottjainak visszaemlékezései szerint valamennyi posztján alkalmatlan volt. 1956 októberében a szovjetek őt is kimenekítették az országból, hazatérése után az MTA Közgazdaságtudományi Intézetben kapott állást.

1961-ben kéthetes moszkvai tanulmányútra szeretett volna menni, egyúttal engedélyt kért arra is, hogy Rákosi Mátyást meglátogassa – ezt a pártvezetés annyira nem tolerálta, hogy rögtön nyugdíjba küldték. A rendszerváltást már nem élte meg, 1988-ban elhunyt.


Ferenc, a sztahanovista mérnök

Rákosi (Biró) Ferenc a két világháború között ugyancsak a Szovjetunióban élt, repülőgépmérnöki diplomát szerzett, és az ország különböző repülőgépgyáraiban dolgozott. A II. világháborúból a Vörös Hadsereg századosaként szerelt le, 1945-ben tért haza, itthon először a csepeli Weiss Manfréd Művek főmérnöke, majd 1948-tól vezérigazgatója lett. Az üzemet később Rákosi Mátyásról nevezték el.

Biró Ferenc kohó- és gépipari, valamint középgépipari – utóbbi a kor konspirációs nyelvén a hadiipart jelentette – miniszterhelyettesként komoly szerepet játszott a magyar hadiipari termelés irányításában. „Elévülhetetlen érdemeket” szerzett a sztahanovista mozgalom magyarországi meghonosításában. 1955-től a külkereskedelmi miniszter első helyettese volt. Kossuth-díjjal tüntették ki, az MTA levelező tagjává választották, egyetemi tanárként a BME Gépgyártás-technológiai Tanszékét vezette.

Karrierjében 1956 jelentette a törést: őt is Moszkvába menekítették, 1958-as hazatérése után a gépiparban helyezkedett el. Az 1960-as évek elején megfosztották akadémiai tagságától, professzori állásától, és kizárták a pártból is – bár ennek ellenére a pártszervek és hatóságok a vele való érintkezésben továbbra is „elvtársazták” –, 1968-ban pedig nyugdíjba küldték.

Ferenc a Szovjetunióban ismerte meg feleségét, a szintén repülőgépmérnök Jevgenyija Katz-ot, aki tökéletesen megtanult magyarul, és itthon Biró Eugénia néven először rádióbemondó, majd a Csepeli Autógyár első igazgatója volt.


Meggyőződéses rákosista

1956 után a család részéről jórészt ők tartották a kapcsolatot Rákosival, és próbáltak intézkedni az ügyében, ennek történetét Biró Eugénia az 1994-ben megjelent, Száműzetésben című könyvében írta meg. Ferenc folyamatosan ostromolta a magyar és a szovjet vezetést, levelekkel bombázta Kádár Jánost és az éppen aktuális miniszterelnököt: csak 1968–1971 között több mint 50 folyamodványt, kérvényt intézett az illetékesekhez.

De nem elégedett meg ennyivel, Hruscsovnak és Brezsnyevnek is írt, utóbbitól egyenesen azt kérte, hogy bátyja ügyében fogadja őt.

Rákosi hazatérését próbálta kijárni, vagy legalább azt, hogy meglátogathassa, illetve javítsanak életkörülményein, állapítsák meg és folyósítsák a nyugdíját. (Utóbbira azért lett volna szükség, mert Rákosi Mátyást hivatalosan sohasem nyugdíjazták, elnyúló szovjetunióbeli tartózkodása alatt csupán segélyt folyósítottak neki különböző forrásokból.) Néhány kivételtől eltekintve vagy választ sem kapott, vagy a hatóságok elutasították kérelmét. Ráadásul a pártvezetés háta mögött nyugati kommunistákkal is felvette a kapcsolatot, amiért a Belügyminisztériumba rendelték, megrovást kapott, és fokozták a házaspár megfigyelését.

Biró Ferenc és felesége életük végéig megrögzött rákosisták maradtak, világlátásuk semmiben nem különbözött Rákosiétól. Ferenc 1987-ben így fogalmazott: „Én egy szektás kommunista vagyok, és az ügyet védem, amint azt Rákosi is tette egész életében.” Az egész Kádár-korszakra, a rendszerváltásra, és az azt követő évekre is úgy tekintettek, mint folyamatos és aljas rágalomhadjáratra Rákosi Mátyás személye, tettei és politikája ellen. Ferencnek rendkívül hosszú élet adatott: 2006-ban hunyt el, 102 éves korában.

Világlátásukra egy példa: az egykori Felvonulási téren az 1990-es évektől tábla hirdette, miszerint „Itt állt a Regnum Marianum templom, Rákosi Mátyás 1951-ben leromboltatta”. Biró Eugénia erről azt írta a könyvében, hogy a tábla a történelemhamisítás és az elvakult gyűlölet eklatáns dezinformációs példája. Szerinte ugyanis Rákosi Mátyás élete során egyetlen templomot sem romboltatott le, ő maga tanúsítja, hogy a Regnum Marianum már romokban hevert 1945-ben, az angolszász légierő bombázta szét. A történész értékelése szerint azonban mindez nettó hazugság. A templomban egészen a felrobbantásáig zajlottak istentiszteletek, és a hívők mindent elkövettek, hogy az épületet megvédjék a lerombolástól.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE