A Magas-Tátrában táboroztunk: 1944 áprilisa volt. Azonban a Tátrát megmászva a szlovák partizánok kezére kerültünk.

Fegyvereinket elvették, miközben „garantálták”, hogy a legrövidebb időn belül hazatérhetünk. Egy szovjet őrnagy ugyanezt ígérte – becsületszavát adva –, hogy pünkösdkor Budapesten fogunk sétálni.

Lelkesedéssel indultunk a Jablonkai-hágón át, többnapos gyalogmenetben Zakopanéba. Itt kiépítettük és bekerítettük a tábort. Még műsoros délutánokat is rendeztünk, várva a hazaindulást. Így jött el a háború vége.

Egyre érkeztek az újabb csoportok, a láger egyre szűkebbnek bizonyult. Egy idő után útnak indítottak bennünket, miután óráinkat, gyűrűinket, jó lábbelinket, köpenyünket stb. elszedték. Négynapi gyalogmenet után egy gigantikus méretű tábor kapujánál álltunk meg.

A kapu felett a felirat: „Arbeit macht frei.” Semmi kétség, Auschwitzban voltunk.

Végül is a kuznyecki szénmedence egyik lágerében találtam magam.

Zorn József – Katymár
HH 1995/5.