Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

A németországi Gelsenkirchen városában a nyár végén avatták fel Lenin mellett Karl Marx szobrát a Németországi Marxista-Leninista Párt székháza előtt.

A rendszergazdák és médialakájaik kincstári hurráoptimizmusa ellenére egyre mélyül a válság az Egyesült Államokban, ezzel együtt fokozódik a társadalmi/etnikai feszültség és növekszik az establishment nyugtalansága.

A Nyugaton megtelepedett hatalom stratégiáját teljesen természetesen nyugatosításnak nevezik, és – nevéből következően – az a célja, hogy minden ország egymásra, vagyis a felülmúlhatatlannak kikiáltott nyugati modellre hasonlítson mind társadalmi berendezkedés, mind politikai rendszer, ideológia, pszichológia és kultúra tekintetében.

Mindennapos utcai jelenet Franciaországban: fehér rendőrnők igyekeznek legyűrni és megbilincselni egy színes bőrű férfit, derűs perceket szerezve a bénázásukon szórakozó (és azt gyakran okostelefonnal is megörökítő) publikumnak.

Weimerikában, a jelenkori degeneráltság melegágyában naponta születnek újabb és újabb eszement ötletek az immár reakciósnak és retrográdnak ítélt hagyományos (vagyis normális) férfi- és női szerepek mint biológiai realitások dekonstrukciója érdekében, persze szigorúan tudományos alapon.

A világuralmának elvesztésétől tartó globális nyugati elit többfrontos háborút indított: Ukrajna népét ágyútölteléknek használva harcol Oroszország ellen, folyamatosan provokálja Kínát, és fenyegeti az amerikai-izraeli hegemóniának ellenszegülő államokat (Irán, Venezuela, Szíria, és egyre inkább India).

Elmondhatom, hogy egy amerikai kisváros külvárosában nőttem fel, nem sok tapasztalatom volt a feketékről. Az átélt élmények csak arra a néhány esetre szorultak, amikor a tanteremben beszélgettem egy-két feketével az iskolába járó kevés közül.

Érdekes kérdés, de ezt így, ebben a formában nem szokták feltenni. Erről hivatalos kutatások, legalábbis amit nyilvánosságra hoznak, nincsenek.

George Orwell angol író 1984 című politikai fikciója 1949-ben jelent meg. A hidegháború alatt írt regény a sztálini rezsim bírálata, legalábbis a megjelenése idején kizárólagosan így interpretálták, de a dolog később megváltozott.

Az individualista, feminista, túlurbanizált nyugati társadalmakban, amelyekben az egyén megszabadult minden hűségtől és kötelezettségtől a rasszbéli (és most már nemi) hovatartozási csoportja iránt az antropológiai „determinizmus” elítélése nevében, amely úgymond akadályozná az egyéni szabadság kiteljesedését, a törzsi (fehér) empátia már nem hasznos.

Párizsban megtámadtak egy fiatal nőt a metróban: előbb egy fickó megpróbálta elrabolni a mobiltelefonját, később egy másiknak késsel fenyegetőzve sikerült megfosztania őt a nyakláncaitól.

Európa politikai, gazdasági, vallási vezetői és médialakájaik évek óta azt szajkózzák népeiknek, hogy a migráció és a vele együtt járó lakosságcserés gyarmatosítást egyfajta fatalitás, és el kell viselnünk, mert „először is emberek vagyunk”.

Afrikát két pusztító kór sújtja: a demog­ráfia és a demokrácia. A fekete földrészen a születési arányszám (natalitás) megállíthatatlanul emelkedik.

Ma Amerikában szinte mindenért és bármiért börtön jár. Az amerikaiakat olyasmiért is letartóztathatják és bebörtönözhetik, amiért a világ normális részein legfeljebb rendre intik vagy megszólják az embert.

Franciaország villámsebesen afrikanizálódik és iszlamizálódik, mivel milliószámra importál afrikaiakat és muszlimokat. Aki panaszkodik emiatt, azt rasszistának, bigottnak, idegengyűlölőnek, iszlamofóbnak bélyegzik.

Annak érzékeléséhez, hogy az utóbbi időben drasztikusan megnőtt a színes bőrű, főleg muszlim bevándorlók száma Nyugat-Európában, nincs szükség semmiféle tudományos vizsgálatra.

Egyesek ízléséhez képest Európa túlságosan egyszínű, túlságosan fehér, etnokulturálisan túlságosan monolit.

Arra még nem volt példa a történelemben, hogy egy népet a saját vezetői akartak volna kiirtani vagy (Bertold Brechttől ihletetten) „lecserélni”. Nyugat-Európában most éppen ez történik.

Amerika mindenben az élre tör. Az amerikai nemzeti psziché egyik alaptényezője, az elnyomhatatlan versenyszellem arra sarkallja, hogy minden téren igyekezzen lepipálni a „világ maradékát” (ahogy az amerikaiak saját képzelt kiválóságuk megingathatatlan tudatában a Föld többi részét szokták nevezni leereszkedően).

A tucatfilm-gyártás korszakát éljük. Manapság a szórakoztatóiparra úgy általában jellemző, hogy a megúszás és a biztos bevétel égisze alatt kevésbé kísérletezők, az alkotói szabadság biztosította lehetőségeket pedig feláldozzák a kockázatmentesség oltárán.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE