Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Az USA már nem egy liberális ország, és nem is „vegytiszta” kapitalista. Az amerikai olvasztótégelyben nemcsak a fajokat és az etnikumokat, hanem a szocializmust és a kapitalizmust is igyekeznek összekeverni.

Nemrég került a kezembe Bryan Ward-Perkins Róma bukása és egy civilizáció vége (The Fall of Rome and the End of Civilisation, 2005) című könyvének francia nyelvű kiadása, amely a megszületése óta eltelt évtizedek ellenére napról napra időszerűbb.

Ha rövid időn belül nem történnek hatékony intézkedések a gátját vesztett afrikai népszaporulat megfékezésére, akkor a fekete kontinens demográfiai katasztrófának néz elébe, amely azonban paradox módon elsősorban nem rá nézve ígérkezik végzetesnek, hanem inkább a kiáradó emberfölöslege befogadására kárhoztatott Európa számára.

A történelem során a választott kormányok ritka jelenségnek számítottak. Csak több mint négy évezreddel azután jelentek meg, hogy a civilizáció először kialakult.

Franciaországban már évek óta egy alacsony intenzitású etnikai háború zajlik, az idegen megszállók által évente felgyújtott 40 ezer gépkocsival, hogy rendszeres ámokfutásaiknak csak az anyagi természetű pusztításait említsük.

Afrika egy példátlan biológiai, környezeti, társadalmi és politikai kísérlet során minden idők legnagyobb népességrobbanásának a terepe.

Történelmi tapasztalatok hosszú sora szerint a nők sokkal nyitottabbak, befogadóbbak és toleránsabbak a „másság” iránt, mint a férfiak, akkor is, ha ez a másság idegen etnikumú fiatal férfiak képében manifesztálódik.

Nincs kedvünk egy multikulti gettóban élni? Akkor öntudatlanul is rasszisták vagyunk. Ilyen egyszerű. Fogadjuk el. Mindnyájan azok vagyunk: a génjeinkbe kódoltan.

Mindennap, minden szinten, az elitektől a plebszig, fent és lent, ugyanaz az örökös vádbeszéd, Nürnberg ad vitam aeternam, a „kréta arcok” nagy koncepciós pere.

A multikulturalizmus belső feszültséghez és végül véres konfliktushoz vezet a nemzetállamokban, amint azt a hadviselés hat­ezer éves történelme bizonyítja.

A cionista lobbi által az amerikai politika fölött gyakorolt ellenőrzés annyira totális, hogy maga az elnök sem kezdeményezhetne olyan intézkedést, amelyet az előbbi károsnak tartana Izrael érdekeire nézve, ellenben a zsidó államnak kedvező javaslatait a kongresszus gyakran „megfejeli”.

Az Egyesült Államok és Izrael közötti különleges kapcsolatok ténye egyáltalán nem szorul bizonyításra, annyira állandó és közismert eleme az utóbbi hét évtized történelmének.

Idegen megszállás idején rendszerint szabad prédának számítanak a lányok és asszonyok is a megszállók számára.

Milyen unalmas is lenne a britek élete, ha nem színesítenék kulturálisan szuperintelligens és módfelett civilizált bevándorlók a harmadik világból!

A háborúk egyik aranyszabálya, hogy az idegen megszállás anyagi terhét (hadisarc, zabrálás stb.) mindig a vesztesek és megszálltak viselik. Így van ez a Nyugat-Európában jelenleg zajló harmadik világbeli megszállás esetében is.

Van, amikor nem kell kitalálni valami vicces címet, mert maga az ország, amelyről a cikk szól, egy (rossz) vicc, és nevének puszta említése is nevetésre ingerel.

A nemzetközi programok eredményei arról árulkodnak, az amerikaiak értelmi teljesítménye elmarad más országok polgáraihoz képest.

Létezhet-e valódi „politika” Isten nélkül – teszi fel a kérdést George Weigel – Kocka és katedrális – című könyvében, amit a Mathias Corvinus Kiadó adott ki.

Minden iszlamista terrortámadás után az a médiamantra ömlik még a csapból is, hogy a valódi áldozatok tulajdonképpen a muszlimok.

Az általános káoszt és az államhatalmi vákuumot kihasználva a négerek az Irma hurrikán pusztítása után is a fehérekre támadtak.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE