Kövess minket -on és -en!

A nemzetközi programok eredményei arról árulkodnak, az amerikaiak értelmi teljesítménye elmarad más országok polgáraihoz képest.

A felnőttkompetenciák és élettapasztalatok (írni-olvasni tudás, számolókészség, problémamegoldás technológiailag fejlett környezetben, iskolázottság, foglalkoztatási előélet, egészségi állapot, közérzet, állampolgári elkötelezettség a 16–65 éves korosztályban) széles körű tanulmányozására szolgáló nemzetközi program (PIAAC) eredményei arról árulkodnak, hogy az amerikaiak teljesítménye elmarad más országok polgáraihoz képest. Noha az USA lakossága alig egynegyede Kínáénak, az amerikaiak csaknem ugyanannyit költenek videojátékokra, mint a kínaiak. Logikusnak tűnne, hogy mivel az amerikaiak évente több tízmilliárd dollárt fordítanak erre a célra, technológiailag bizonyára spílerek. A PIAAC-tanulmány szerint szó sincs erről. Az átlag amerikai a legegyszerűbb technológiai alkalmazások végrehajtása (pl. e-mail-használat, online vásárlás, egy számítógépes fájl elnevezése, egy szöveges üzenet elküldése stb.) tekintetében az utolsó helyen tanyázik. De nemcsak a napi technológiai feladatok teljesítésében buknak meg, hanem számolásban és írás-olvasás készségben is. Hiába költ az USA többet oktatásra, mint bármelyik másik ország a világon, az amerikai diákok továbbra is csak riválisaik nyomában kullognak a nemzetközi színvonalteszteken. (Gra­duates in the US Look Like Other Countries’ High School Dropouts, thefreethoughtproject.com, 2016. március 11.)

A „világ vezető demokráciájában” egyébként is régi hagyománya van az intellektualizmusellenességnek, amelynek szellemében a tudományos és valós tényeket szívesen helyettesítik „alternatív tényekkel” és véleményekkel, a tudományt, a művészeteket és a humán tárgyakat pedig egyre inkább elutasítják a szórakoztatás, az önelégültség, a tudatlanság és a szándékos együgyűség javára. Mindezt egyebek mellett az alábbi tények is bizonyítják. A Világgazdasági Fórum az 52. helyre sorolja az USA-t 139 ország között az egyetemein folyó matematika- és tudományos oktatás minősége alapján. Az amerikai főiskolai oktatók 13 százaléka a kreacionizmus vagy az „intelligens tervezés” nyílt szószólója. Csaknem minden ötödik amerikai még mindig azt hiszi, hogy a Nap kering a Föld körül. Az elemi iskolai biológiatanárok negyede úgy véli, hogy az emberek és a dinoszauruszok egyidejűleg éltek a Földön. A 44 éven aluli amerikaiak 40 százaléka egyetlen könyvet sem olvasott el az év folyamán, és azoknak a 17 éveseknek az aránya, akik semmit sem olvastak, 1984 és 2004 között megduplázódott. (Ray Williams, Anti-Intellectu­alism and the „Dumbing Down” of America, psychologytoday.com, 2014. július 7.) Az amerikaiak 42 százaléka azt gondolja, hogy Isten teremtette az emberi lényeket a jelenlegi formájukban kevesebb mint tízezer évvel ezelőtt, a 31 százalékuk pedig az „intelligens tervezés” híve, amely valójában nem más, mint a biblikus teremtéstörténet modernizált változata. (In U.S., 42% Believe Creationist View of Human Origins, gallup.com, 2014. június 2.) Az amerikai oktatásügyi minisztérium egyik 2013. évi tanulmánya szerint az amerikai középiskolás végzősök 19 százaléka nem tud olvasni, minden ötödik felnőtt olvasástudása pedig az ötödik elemi iskolás szint alatt van. (Joachim Hagopian, The Dumbing Down of America – By Design, globalresearch.ca, 2014. augusztus 14.) A diákok nemzetközi teljesítménymérő programjának (PISA) 2012. évi tesztje szintén azt mutatja, hogy az amerikai tinédzserek matematikában, olvasásban és a tudományos tantárgyakban átlagos vagy átlag alatti eredményeket produkálnak a vizsgált 65 ország mezőnyében, amelyben egyébként messze a kínaiak teljesítenek a legjobban. (American Students Fall in International Academic Tests, Chinese Lead the Pack, usnews.com, 2013. december 3.)

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzése szerint a 16–19 éves angol fiatalok a leggyöngébbek az írás-olvasás tudásban a 23 fejlett ország közül, és az utolsó előtti helyen állnak a számolókészség tekintetében. A 2012-es adatokon alapuló jelentés megállapítja, hogy Angliának inkább az alapoktatásra kellene több pénzt költenie ahelyett, hogy az egyetemre való bekerülés lehetőségét igyekszik tágítani. (England’s youth „worst at literacy & basic math” in developed world – report, rt.com, 2016. január 29.) Nem ártana azonban a WC-használat oktatására is gondot fordítania. Az egyik technológiai és innovációs oktatást nyújtó skót egyetem „multikulturális népességű” diákjai ugyanis – kétségtelenül fejlett innovációs készséget tanúsítva – a zuhanyzókat és a szemeteskosarakat használják a nagydolguk elvégzésére. (University blames foreign students for pooing in showers and dustbins, telegraph.co.uk, 2017. június 12.) A legutóbbi PISA-felméréseken alapuló OECD-jelentés megállapítja, hogy Svédországban a középiskolai diákok több mint egyharmada még a legalapvetőbb oktatási követelményeknek sem képes megfelelni, és bármiféle vizsgát letenni. A jelentés szerint az országban 2000 óta „drámai mértékben nőtt a rossz tanulók aránya minden tantárgyban”, és ezzel listavezető lett az OECD-országok között a rossz tanulók számának a növekedését illetően. (Var tredje svensk elev klarar inte OECD:s baskrav, laramastidning.se, 2016. február 10.)

Az iskolai eredmények brutális romlása közvetlen kapcsolatban áll a színes bőrű bevándorlók inváziójával, akik az utóbbi két évtizedben elárasztották a fehér országokat. A nyilvánvaló ok-okozati összefüggés ellenére azonban a politikai korrektségtől megfertőzött hatóságok teljesen figyelmen kívül hagyják a probléma gyökerét, mintha egy átlag 75 IQ-jú harmadik világbeli bevándorló hirtelen egy átlag 100 IQ-jú európaivá változna, amint európai földre tette a lábát. Teljesen világos a Nagy Testvér célja: minél több könnyen manipulálható, elkorcsosodott és félanalfabéta nomád. Jó úton halad a Kalergi-terv a megvalósulás felé: a fehér embertípus elkorcsosítása keveredés által, hogy lerontsák képességeit, és ezáltal könnyebben alávessék a globális diktatúrának. Nem az ország alkotja ugyanis a népet, hanem a nép alkotja az országot. Márpedig, ahogyan azt Bernard Lugan, a neves francia afrikanista frappánsan megfogalmazta, „az afrikaiak nem egyszerűen sötétebb bőrű európaiak”. Amint az előbbi példák is mutatják.

Kövess minket -on és -en!

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.