A fehérellenes rendszer disztópikus Titanicja már jó ideje beleütközött a multikulti valóság jéghegyébe, és csak idő kérdése, hogy a lékeken át bezúduló „vibráló sokszínűség” mikor rántja le a mélybe.

Tégy fehéreket egy szigetre, Anglia lesz belőle. Tégy ázsiaiakat egy szigetre, Japán lesz belőle. Tégy feketéket egy szigetre, Haiti lesz belőle.

A „modern Nyugat” néven ismert pszeudocivilizációs csődtömeg, vagyis az angolszász világ és a kulturális gyarmatának számító nyugat-európai blokk feltartóztathatatlanul sodródik végzete felé.

A nyugati állam és a bürokráciája számára alapvető érdek a terror egyensúlyának fenntartása, egyrészt a bennszülött társadalmi selejtek és a bevándorló tömegek, másrészt a produktív fehér középosztály között, hogy továbbra is kézben tarthassa az állami büdzsét, tehát a hatalmat.

Napjaink „felvilágosult” nyugati demokráciáiban ugyanolyan megítélés alá esik a rasszizmus, mint az úgynevezett sötét középkorban az istentagadás, és csaknem azonos következményekkel is jár az eretnekre nézve (leszámítva a máglyát). 

Az ezredforduló óta az amerikai (és nyomukban egyre inkább a nyugati) egyetemek mély kulturális válságot élnek át, amelyet a szólásszabadsággal szembeni bolsevik intolerancia és a fanatikus szélsőbaloldali aktivizmus elhatalmasodása fémjelez.

London köztudomásúlag a késelések világközpontja. A brit főváros unalmas mindennapjait többnyire feketék jóvoltából színesítő késelésjárvány (epidemic of black knife crime) főleg fekete tinédzserek körében szedi áldozatait.

Az első Harry Potter-mozifilm bemutatójának huszadik évfordulójára HBO-emlékműsor készül, amely a film teljes alkotógárdáját felvonultatja, a film alapjául szolgáló könyv szerzőjének szimbolikus kivételével.

Ahhoz, hogy hatékonyan kontrázhassuk a neoliberális babonát, először is semlegesítenünk kell a nyelvezetét és az általa megnyilvánuló tabusító mechanizmust.

Ha az európai fehérek fenn akarnak maradni, akkor logikus módon először is akarniuk kell élni. Jelenleg nem ez a helyzet.

Mi folyik Nyugaton? Miért látni annyi nőt „Isten hozta a menekülteket” (Refugees welcome) táblával az utcákon tüntetni, nyitott határokat követelve a harmadik világbeli bevándorlóknak, akik többnyire fiatal férfiak?

Nyugat-Európában zajlik az élet. Arrafelé szerencsére elmúltak már azok a letargikus idők, amikor unatkozó lakói kénytelenek voltak szürke egyhangúságban tengetni mindennapjaikat.

Olaszországot hosszú ideig csak ugródeszkának használták az Afrikából a Földközi-tengeren keresztül illegálisan Európába özönlő magasan képzett szakemberek, pedig a köztudottan elmaradott dél-európai országnak is égető szüksége van harmadik világbeli atomfizikusokra, érsebészekre és elektromérnökökre.

Úgy tűnik, mintha mi, fehérek, egy hangyányit hangyásak lennénk, a skizofrén fajtából. Mert miközben szeretjük elnyomni a fekete afrikaiakat, pusztán a bőrük színe miatt, ugyanakkor szeretjük etetni is őket, hogy zavartalanul szaporodhassanak, mint az… afrikai feketék.

A lecserélésben lévő bennszülöttek, akik a múltban fárasztó monotóniában tengették napjaikat, immár az átmenetileg még sajátjuknak mondható országokban is élvezhetik a multikulti vibráló változatosságát, azt a sajátos Benetton-érzést, amelyért korábban távoli tájakra kellett elzarándokolniuk.

Amerikában egy néger megerőszakolt egy fehér nőt. Semmi különös, csak a mindennapi rutin.

Az antifasiszta (röviden: antifa) jelenséget csak a béka feneke alatti perspektívából lehet tárgyalni.

Az USA-ban évről évre növekszik a nemi betegségek száma, (a homoszexuális férfiak mellett) főleg a feketék miatt.

Európa nyugati fertályán még manapság is hajlamosak paranoiásnak titulálni azt, aki megemlíti vagy pláne kárhoztatja az ott rohamléptekkel zajló népességcserés gyarmatosítást, vagyis a fehér őshonosok színes bőrű bevándorlókra való lecserélését.

Napjaink tömegemberét folyamatosan üzenetekkel bombázza a tömegmédia. Ez a médiatikus információáradat fokozatosan olyan szubjektív képzetet (a szó szoros értelmében vett kényszerképzetet) kelt benne a valóságról, amely valóságosabbnak tűnik neki, mint maga a tényleges (objektív) valóság.