Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Január közepén került megrendezésre a békési bajtársak által szervezett „Éjszaka a fagyban” – doni hősök extrém túlélőtúra.

Már évek óta terveztem, hogy részt veszek rajta, vadászként, természetjáróként kifejezetten vonzott a dolog, és a doni hősök előtt is méltóan tud az ember tisztelegni egy ilyen eseménnyel. Töltöttem már éjszakát hidegben, de egy egész hétvégét még nem, pláne úgy hogy az étel és ital ellátás is korlátozott, mert ugye az kikötés volt, hogy semmiféle ennivalót nem lehetett vinni és folyadékot is max két litert. Legfontosabbnak tartottam egy megfelelő hálózsák beszerzését, tudtam ugyanis, ha fázni fogok az mindent elronthat. A felszerelésem többi része adott volt, a kempingezésben jártasságból adódóan. Egy német BW hálózsákot vettem, mely körülbelül mínusz öt fok limit tartománnyal rendelkezik, úgy gondoltam ennyi kockáztatás belefér, ha már extrém hétvégéről van szó. Ha netán hidegebb lesz maximum fázni fogok egy kicsit. Ahogy közeledett az időpont egyre sűrűbben nézegettem időjárás előrejelzést, hogy milyen hideget ígérnek és hogy milyen körülmények fognak ránk várni. December végén már látni lehetett, hogy meleg nem lesz, majd január második hétvégéjén beköszöntött az igazi tél Békés megyében. Leesett körülbelül 10 cm hó és ez meg is maradt, mi több kellőképpen hideg is lett. Kedvenc évszakom a tél, de kizárólag akkor, ha fagy van és hó. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy egy csodálatos hétvégét töltsünk időjárás tekintetében a szabadban a bajtársakkal.

Hála Istennek semmi nem jött közbe, így kikérve a szabadságot csütörtökön este elindultam az ország másik feléből szülővárosomba Szentesre, ahol megaludtam, így péntek délelőtt időben, elsőként érkeztem a  Békéscsaba mellett található pósteleki találkozó pontra, ahol az egyik főszervező bajtársam Gábor már várt. Érkezésemkor konstatáltam, hogy az időjárási körülmények hibátlanok, ragyogó napsütés, vastag hótakaró mindenhol. Egyébként az időjósok már hét elejétől extrém hideget jövendöltek, ami bejött nekik ezúttal, mert szerdára virradóra mínusz 10fok alá kúszott a hőmérséklet szóval enyhe időtől nem kellett tartanunk.

Üdvözöltük egymást, majd a felszerelésem ellenőrzésébe fogtam, közben beszélgettünk, kaptam pár hasznos infót, melynek köszönhetően súlyos kilókat faragtam le felszerelésemből. Időközben megérkeztek a többiek is, köszönés, bemutatkozás, majd a másik főszervező bajtárs Misi köszöntése, eligazítása következett. Elmondta röviden a hétvége programját, emlékeztetett minket, hogy semmiféle ételt nem hozhatunk magunkkal, illetve, hogy mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán, viszont ha tudnak bármiben segítenek.

Felmálháztunk és nyolc fővel kicsivel 10 után indultunk a táborhelyünkhöz vezető útra. Keresztül haladtunk a néhai Széchényi-Wenckheim kastély csodálatos öreg fákkal tarkított parkján, ahol magát a kastélyromot is láthattuk, majd egy hosszabb séta után elértük a Kettős-Körös hídját, melyen átkelve Szanazug felé vettük az irányt a gáton, közben gyönyörködhettünk a Körös szigetekkel szabdalt medrében illetve a változatos madár és vadvilágában.

Mintegy másfél kilométer után letértünk róla és egy kökénybokros csatorna partján folytattuk utunkat. Szerencsére találtunk pár bokrot, amin volt még pár szem fagycsípte kökény, amivel csillapíthattuk ekkorra már jelentkező éhségünket és energiát gyűjtöttünk a még hátra lévő néhány kilométerre. Nemsokára újra beértünk az erdőbe, ahol elhaladtunk a Dobozi Sámson vár (kaputorony) mellett. Erdei sétánk során rengeteg vadváltó keresztezte utunkat és a legtöbb nyom hátrahagyóival dám szarvasokkal is találkoztunk több ízben.

Szépen gondozott, változatos összetételű és korú erdőrészek váltották egymást, majd 13:15-kor megérkeztünk abba a fiatalosba, ahol tábort verhettünk. A szervezők előre kihoztak ide olyan felszereléseket, mint például az ellátmány, petróleum lámpások, fólia, favágó eszközök, amiket így nem kellett végig cipelnünk. Első feladata volt mindenkinek az alvóhelyválasztás, menedék építés opcionálisan, majd a tűzrakóhely kialakítása, valamint tüzelőgyűjtés, tűzgyújtás. Én személy szerint egy félig zárt menedéket csináltam magamnak vastag fekete fóliából, amit két fa közé srégan kifeszített kötélen alakítottam ki. Volt, aki háromszög alakút készített, melynek váza fából volt, volt aki bivak jellegűt és olyan is, aki a szabad ég alatt aludt teljesen.

Mikor kialakult a tábori rend, megkaptuk első étel csomagunkat, amit nagy izgalommal bontottunk ki, legalábbis én, aki első alkalommal voltam jelen. A csomag tartalmazott kenyeret, egy darabka szalonnát, egy hasáb vöröshagymát, egy kiskocka zsírt, teafiltert, kávét, kockacukrot, leveskockát, egy darab étcsokit és egy kevéske gyümölcs ízt (lekvár). Éhség mellett az első gondolatom az volt, hogy vajon hogyan osszam be, mit kapunk és mikor legközelebb. De hamar választ kaptunk, hogy minden étkezésre kapunk, így nem kell spórolni.

Az étkezések természetesen közösen zajlottak a tábortűz körül, nagy előnyt jelentett a hó, tudniillik mindenhez azt használtuk, amihez víz kellett, jó hangulatban teltek, miközben korabeli katonadalok, indulók szóltak egy kis hangszórón keresztül ezzel is emelve a tábor hangulatát. Itt fontosnak tartom megjegyezni hogy az egész hétvégére jellemző volt a felhőtlen, vidám jó kedv és hangulat, melynek alapjait a békési bajtársak végtelen sztorizgatásai szolgáltatták. Emellett természetesen mindvégig nagy fegyelem, és rend volt jellemző a táborunkra. Gyorsan eltelt a délután, hamar ránk esteledett, még fát kellett gyűjteni takarodó előtt, hogy reggelre is legyen mivel újraéleszteni a tüzet. Rendesen lehűlt a levegő már mínusz 3-4fok volt, tiszta égbolt, szélcsend. Felkészültünk rá, hogy reggelre cudar idő lesz így. Egész korán este kilenc előtt már mindenki elfoglalta alvóhelyét, de én még sokáig nem tudtam elaludni. Fekvőhelyemről bámultam a dagadó Holdat, közben fel-fel hangzott hol egy sakál üvöltése, hol egy koslató róka kaffogása, én pedig azokra a honvédekre gondoltam, akik a Donnál haltak hősi halált a rettentő fagyban. Az Ő áldozatuk mellett mennyire eltörpül még a mi kis megemlékezésünk is ezzel a hétvégével.

Lassan jött álom a szememre, többször megébredtem, így történt, hogy az éjféli ébresztőkor én már ébren voltam. Ekkor ugyanis a szervezők egy kis fény és hangtechnika alkalmazásával riadót „fújtak". 10 percünk volt felöltözni, és már kaptuk is a feladatot. Egy 5l-es kannát kezünkbe véve kellett elsétálni a közeli faluba vizet vételezni, majd vissza a táborba, és alhattunk tovább. Összességében nyugodtan telt az éjszakám, nem is fáztam, jónak bizonyult a hálófelszerelésem, reggelre pedig mínusz 8 fokra hűlt a levegő. Volt viszont olyan bajtárs, aki fázott kicsit, mert a hálózsákja nem bírta már ezt a hideget. De ők is átvészelték különösebb gond nélkül.

7 órakor volt ébresztő, gyors öltözést követően pedig kivonultunk az erdei tisztásra reggeli tornára és kis kocogásra, hogy a szó szerint elgémberedett végtagjainkba beindítsuk a vérkeringést. Ezután tűzébresztés és reggeli, amihez kaptunk egy kis extrát, ami nem más volt mint tojáspor, amiből egy kiadós rántottát tudtunk csinálni. Reggeli után csomagolás, ebéd adagok átvétele és indulás a túrára.

Szanazughoz érve, ahol a Fehér és Fekete-Körös találkozik, a Fekete-Körös gátján haladtunk tovább ragyogó napsütésben. Mintegy 5 km után értük el a városerdei hidat, ahol átkelve tovább ballagtunk a Mályvádi Árvízi Szükségtározó műtárgyához. Innen letérve a híres mályvádi erdő szélén elfogyasztottuk konzerv ebédünket, ittunk egy teát, kávét, megpihentünk kicsit, majd indultunk vissza, a kötelező csoportkép után, ami a műtárgy tövében készült. A visszaúton már érezhető volt a csapat fáradtsága, ami nagyban köszönhető volt a havas erdei utaknak. Akármilyen csodálatos is a hó, de ki tudja venni az ember lábából az erőt.

A táborba már meglehetősen kimerülten érkeztünk vissza, de még így is nagyon jó időt futottunk, mert még világosban értünk vissza. Ismét felélesztettük a tábortüzünket és nekiálltunk a vacsora elkészítésének, ami nem volt más, mint két élő csirke, amit útközben vettünk magunkhoz és két bajtárs hozott a hóna alatt a táborig. Személy szerint én vállaltam, hogy konyhakész állapotba hozom őket, ebben egy fiatal bajtársam Dani segédkezett. A jérce mellé lehetőségünk volt kenyértészta gyúrására, amiből lepény, botkenyér, nyársra tekert kifli-féle készült. Ha azt vesszük, hogy a Don-kanyarban milyen lehetőségek voltak, nekünk ahhoz képest itt a táborban arany életünk volt, persze ez egy városlakónak, aki a multiban veszi meg a félkész panírozott termékeket és sosem járt a természetben, annak ez is a világ vége lenne. No de ez egy másik történet. Többfogásos vacsoránk elfogyasztása után gyorsan csend ereszkedett táborunkra, mindenki fáradtan zuhant menedékébe, kivéve engem. Valahogy ma sem akaródzott korán aludnom, annak ellenére, hogy rendesen elfáradtak lábaim. Meg amúgy is sütnöm kellett még az egyik szárnyast, amit egyben terveztünk elkészíteni a parázson. Szóval még egy bő órát őriztem a tüzet, majd én is elhúzódtam aludni. Elég nagy köd ereszkedett reánk, ami nem engedte a levegőt annyira lehűlni, cserébe nagy pára lett, de nem áztatott el bennünket nagyon szerencsére. Ezúttal nem volt éjszakai ébresztő, tekintettel a fárasztó napra.

Reggel ismét 7kor ébresztő, majd reggeli. Ezután pedig a hétvége legrosszabb pillanata következett a táborbontás. A hétvége zárásaként négy legionárius bajtársam a visszaúton a Kettős-Körös hídjánál megmártózott a fagyos folyó vizében.

Visszaérve a Wenckheim kastélyromnál még készítettünk egy csoportképet, majd a parkolóban Misi gratulált a résztvevőknek, megköszönte a fegyelmezett részvételt és elbúcsúztunk egymástól, azzal a gondolattal, hogy jövőre ugyanitt találkozunk, remélhetőleg egy hasonlóan gyönyörű, alkalomhoz illő időjárással.

Köszönöm a lehetőséget a Békés megyei divíziónak, a kiváló szervezést, a csodálatos helyszínt és az égieknek a fantasztikus időt. Jövőre találkozunk! Tisztelet a Hősöknek!

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE