Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A kormány álságos kommunikációjával ellentétesen évről évre nagyobb teret nyernek a deviánsok mind a közéletben, mind az utcán, miközben az ellenállás egyre csökken.

Ha kell utolsókként, de mi mindig ki fogunk állni a normalitás védelmében. Idén sem cselekedtünk másként.

Annak idején 2019-es utcai demonstrációnkon arra az ellentmondásra világítottunk rá, hogy a különböző deviáns érdekvédelmi szervezetek álságos módon mutatkoznak áldozati szerepben, ugyanis a világ vezető cégei, közéleti szereplői, politikai szervezetei hajtanak fejet a lobbierejük előtt, és állnak be egy mentális betegség propagandagépezetébe kisebb-nagyobb fogaskerekek szerepét betöltve.

Azt sem szabad elhallgatni, hogy ezzel párhuzamosan a magyar kormány csak a látszat szintjén áll ellen ezeknek az erőknek, a gyakorlat azt mutatja, hogy a gyermekvédelmi törvény hatástalan, hiszen a hangzatos paragrafusok mellé nem kapcsoltak büntetési tételt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha indulna is egy ilyen eljárás nem lehetne ténylegesen elítélni az elkövetőket, ugyanis a bíróság semmilyen büntetést nem adhatna. Mindeközben a Budapest Pride megakadályozására még csak kísérletet sem tesznek, minden energiát és figyelmet azok ellen fordítanak, akik nem csak beszélnek a problémákról, de meg is oldanák azokat. Ennek ékes példája volt az a rendőrségi akció, amellyel egy évvel ezelőtt találkoztunk, amikor Pécs védelmében sorakoztunk fel az első vidéki Pride apropóján.

Annak ellenére, hogy a két tábor méretének arányai megváltoztak, a mieink közül rengetegen hátradőltek, vagy egyszerűen belefáradtak mindig lesznek olyanok, akik az utcán is kiállnak a normalitás védelmében. Idén is több csoport jelent meg Budapest utcáin, hogy felemeljék a hangjuk, köztük mi is. Sőt, úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem csak a szárazföldről, de a Duna hullámairól is üzenünk a deviánsoknak.

Mozgalmunk egyik akciócsoportja szervezetfüggetlen bajtársainkkal, illetve szurkolókkal kiegészülve a Margit-szigeten gyülekezett, és több üzenetet is megfogalmaztak a pesti oldalon felvonuló söpredéknek.

Utóbbi akcióval kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a hajó civil utazóközönségének döntő többsége szimpátiáját fejezte ki a legionáriusok irányába, sőt egy kisgyermekes erdélyi család megkérte őket, hogy hadd tartsák a molinó egyik felét.

A kormány támogatottsága, illetve amit az utcákon tapasztalunk egy irányba mutat: A magyarság jelentős részének megvan az igénye az LMBTQ propagandagépezet szétverésére, az ilyen jellegű tevékenység szankcionálására és valódi büntetések kiosztására. Azonban a regnáló hatalomtól ezt hiába várják. Sajnos tömegeket ver át a hazug retorika, ami hosszútávon a várt hatás helyett a legnagyobb tragédiába fogja taszítani a társadalmat, hiszen a szakadék szélén azt hitetik el a bekötött szemű emberekkel, hogy jó irányba vezetik őket.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE