Dr. Bárdossy László Szombathelyen született 1890. december 10-én, római katolikus vallású kisnemesi, hivatalnoki családból.

Egy céges prezentációtechnika tréningre készülve érdekes dolgot fedeztem fel az OpenAI képrajzoló mesterséges intelligenciájával való interakcióban.

A Római Birodalom és Oroszország történelmi példája meggyőzően bizonyítja, hogy a kollektivista-bolsevista ideológia pszichésen-mentálisan beteg társadalmakban alig talál ellenállásra.

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

A magyar származású önkéntesekből felállítandó Waffen-SS hadosztályok ügyében a tárgyalások még a Lakatos-kormány idején megkezdődtek. Az írásbeli, előzetes megállapodást végül is Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere és Otto Winkelmann, a magyarországi német SS- és rendőri erők parancsnoka 1944. október 23-án írta alá Budapesten.

Az antifa terroristák ismét lecsaptak Németországban, s ezúttal talán még betegebb, még perverzebb módját választották a vérengzésnek, mint eddig.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

Miután fogságom 52. napján, 1945. március 15-én elhagytuk a gödöllői poklot, csalárd módon áthajtottak bennünket Budapest helyett Monoron át Ceglédre.

A mai Németországban és Ausztriában rendkívül veszélyes vállalkozásra adja a fejét az, aki úgy gondolja, megpróbál kiállni hazája és népe mellett, és ilyen irányú aktivizmust folytat. 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Kanadában letartóztatták a „Sötét idegent”, az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb nemzetiszocialista propagandistáját.

A Pesti Srácok információja szerint a német szövetségi főügyész gyilkossági kísérlet miatt nyomoz a szélsőbaloldali Lina Engel, Johann Guntermann és Tobias Edelhoff ellen.

A mindenkori baloldal szerint a faj csak egy társadalmi konstrukció, ugyanúgy nem determinál semmit, mint azt újabban hangoztatják a biológiai nemekkel kapcsolatban.

A fejlesztők számára „kínos” problémákba futott a Google képgeneráló mesterséges intelligenciája, a javításig nem is lehet tőle emberábrázolást kérni.

Megszólaltak a német közmédiának azoknak a feltételezett elkövetőknek a szülei, akiket a tavaly februári budapesti támadások elkövetése miatt köröznek.