Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Megosztás:

Bármennyire hihetetlen, több mint hetvenöt évvel a Nagynémet Birodalom leverése után még mindig akadnak olyan hatályos törvények, melyeket a nemzetiszocialista időkben hoztak.

Egyet most megváltoztatott a Bundestag.

Az 1938-ban hozott, úgynevezett Névváltoztatási törvény (Namesänderungsgesetz) az NSZK megalapítása után szövetségi törvény lett, és elvileg változatlan formában alkalmazandó maradt. Ebben megmaradtak olyan meghatározások, mint "Német Birodalom", "birodalmi kormány" vagy "birodalmi belügyminiszter". A jogszabályt most ezektől "megtisztítottak" és a ma használatos közigazgatási és polgárjogi szakszavakkal helyettesítették. Ez a törvény szabályozza – többek között – a születési név megváltoztatását és a házassági névcserét.

A törvény 13. paragrafusa felhatalmazta a birodalmi belügyminisztert a keresztnevek saját jogkörében történő megváltoztatására. Ez lett a jogalapja annak a fajvédő rendeletnek, mely kötelezte a zsidó polgárokat második utónévként a Sarah illetve Israel felvételére, amennyiben eredeti személynevükből nem derült ki zsidó származásuk. Ezt a részt most pótlás nélkül törölték.

Helge Lindh szociáldemokrata parlamenti képviselő "szégyenteljesnek" nevezte, hogy ezek a nemzetiszocialista törvények továbbra is hatályosak, és hogy csak most hajtanak végre változtatásokat. Szerinte legfőbb ideje minél előbb módosítani az összes többit is.

Még további huszonnyolc olyan jogszabálya van az országnak, amelyeket a nemzetiszocialista hatalomgyakorlás idején hoztak. Ide tartozik például a Természetgyógyászati törvény, a Kaszinórendelet vagy a Német-görög kölcsönös segítségnyújtási megállapodás.