Kövess minket -on és -en!

Közös kampányfotón szerepel Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnökkel Sebes Emil, Budapest második világháborús ostromának a túlélője, aki közel a kilencvenhez is hagyományőrző találkozókra jár, és rendszeresen végigjárja a Kitörés Emléktúrát is.

A férfi épp hazafelé tartott, amikor a háza közelében kampányoló szocialista politikus – akit nem ismert fel – megszólította, ekkor készült a közös fotó, amit Sebes Emil megkérdezése nélkül használtak fel.

„Ma reggel Pestszentimrén kampányoltam, mert újra elindulok a választáson. Megható a támogatás, tudom, hogy együtt sikerülni fog ismét” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kunhalmi. A csatolt képek egyikén az MSZP társelnöke Sebes Emillel szerepel együtt, a férfi Dicsőség a hősöknek! feliratú, a kitörés napi emléktúra emblémájával ellátott pólót visel, a baloldali politikus pedig mosolyogva mutatja neki a kampánykiadványát.

Az egyik kommentelő a bejegyzés alatt ironikusan meg is jegyezte: „Ágnes, ez jól sikerült, éppen a potenciális szavazó.”

A szocialista politikus egyébként szerdán Sebes Emilék háza közelében kampányolt, a férfi hazafelé menet találkozott Kunhalmival, akit nem ismert fel, de mivel egy mosolygó, csinos hölgy szólította meg, megállt egy kis időre, ekkor készült az ominózus fénykép.

Az, hogy Sebes Emil finoman fogalmazva sem szimpatizál a baloldallal, a Magyar Nemzet tavaly készített riportjából is kiderül. A most 89 éves Sebes Emil harminc évig repülőmérnök volt a Honvédelmi Minisztérium állományában, édesapja pedig Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében volt repülős összekötő tiszt. Az egész falat beborító könyvespolcán több mint hatszáz könyvet őriz a második világháborúról, gyűjti ezeket. Nyolcvannyolc évesen is beöltözött második világháborús egyenruhákba, hagyományőrző találkozókra járt, sőt részt vesz harckocsis katonai bemutatókon, ahol pár évvel ezelőtt Erwin Rommel tábornok unokájával is találkozott, aki szintén hagyományőrző. De Sebes Emil rendszeresen végigjárta a hatvan kilométeres Kitörés Emléktúrát is, hisz mély nyomot hagyott benne az ostrom, amit az Attila úton és a Sziklakórházban vészelt át, és fiatal kora ellenére nem csak passzívan élt át egy légoltalmi óvóhelyen.

– Minket hazaszeretetre neveltek az iskolában, tizenhárom évesen pedig már minden vasárnap vittek leventekiképzésre. A szovjetek már elfoglalták a város nagy részét, amikor jött a leventeoktatónk, és közölte, hogy riadó van, ezért mindenki egyenruhában gyülekezzen a tornateremben – emlékezett vissza.

Az ostrom alatt a budai Vár alatti Attila úton laktak, 1945 januárjában a Várnegyedbe visszaszorult német–magyar alakulatoknak szinte minden élelmük, lőszerük és benzinük elfogyott. Mindenki kapott egy nagy akkumulátoros lámpát, ezeket az Attila út mentén kellett elhelyeznünk, hogy a budai hegyek felől érkező gépek lássák, hová kell leszállni – idézte fel korábban az eseményeket.

– Megdöbbentem, amikor a rendszerváltás után megtudtam, hogy engem 1984-ig még figyeltek! 1948-ban vádoltak meg a „Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló csoportos fegyveres szervezkedéssel”, pedig csak annyi volt a bűnünk, hogy cserkészkedtünk. Titokban jártunk kirándulni, ahol a világháború idején összegyűjtött fegyverekkel néha lőttünk is. Nem tudtuk, hogy beépült közénk valaki. Két cserkészbarátomat felakasztották, a többiek 15 évet kaptak, nekem meg azt üvöltötték az arcomba az Andrássy út 60-ban, hogy „Nyakkendőt kapsz, úgyis megdöglesz, te fasiszta!”. Sebesékhez hajnal háromkor csöngettek be a bőrkabátos ávósok, akik házkutatást tartottak. Emil ezután huszonnyolc napot töltött vizsgálati fogságban, majd kilenc hónapot a kistarcsai internálótáborban, a pribékek gumibottal verték szét a jobb mutatóujját, azzal a megjegyzéssel, hogy „ezzel már nem fogsz az elvtársakra lőni, ezentúl mindennap manikűrözünk.”

A Magyar Nemzet érdeklődésére Sebes Emil azt mondta: felháborítónak tartja, hogy egy politikus a személyiségi jogokat megsértve, a megkérdezése nélkül tette ki róla a fényképet.

Mint mondta, bizonytalan a tekintetben, hogy mit tud tenni annak érdekében, arcképét ne használják marketingcélokra. Megjegyezte, hogy minderről a közértből hazafelé menet egy bajtársától értesült, sem a szocialista politikustól, sem az MSZP-től nem kapott semmilyen tájékoztatást.

Kövess minket -on és -en!

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.