Kövess minket -on és -en!

A brazil elnök a világ egyik legbefolyásosabb populista vezetője, Trump bukása óta talán ő rendelkezik a legnagyobb hatalommal a „politikailag nem korrekt” vezetők közül.

Egy brazil újságíró, Adriana Dias véletlenül bukkant arra, hogy Jair Bolsonaro legalább 17 éve a brazil nemzetiszocialista mozgalmak támogatásával politizál. Adriana Dias évek óta kutat NS internetes portálok után, és majd kiváló spicliként azt kéri a szolgáltatóktól, hogy ezeket számolják fel. Előtte azonban kinyomtatja vagy lementi az archívumába az oldalak tartalmát bizonyítéknak, hogy megcselekedte a besúgói kötelességét.

Az ellenzéki brazil portál, a The Intercept Brasil számolt be arról, hogy az újságíró nagy meglepetésére azzal szembesült, hogy Jair Bolsonaro nevét, fotóját és a honlapjára vezető linket látja három 2004-es „neonáci” oldalon.

Bolsonaro akkor még nem volt elnök, csak képviselő. Kiderült, hogy legalább az ezeket a honlapokat működtető három nemzetiszocialista szervezet támogatta, amit ő egy nekik küldött levélben megköszönt. Azt írta, hogy az üzenetek, amiket tőlük kap ösztönzik a munkára: „Önök az oka annak, hogy van mandátumom.”

Adriana Dias azt is kiderítette, hogy Bolsonaronak ez a levele sehol másutt nem jelent meg az interneten, tehát valószínű, hogy kifejezetten csak nekik küldte.

A The Intercept Brasil az üggyel kapcsolatban arra is emlékeztet, hogy a brazil elnök korábban dicsérte Hitler képességeit, fotózkodott egy Hitler-hasonmással, és már azt is mondta egyszer, hogy meg lehetne bocsátani a holokausztot. Aktualitás, hogy múlt héten kormánya több tagjával együtt mosolyogva fogadta Beatrix von Storchot, a zsidó-liberális sajtóban „szélsőjobboldaliként” emlegetett Alternatíva Németországért (AfD) párt képviselőjét.

Kövess minket -on és -en!

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.