Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Szentesi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly decemberben egy horogkeresztes zászlót rakott ki lakásának ablakába – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Egy szövetségi esküdtszék 63 vádpontban ítélte el Robert Bowerst, azt az ötvenéves férfit, aki 2018 októberében tizenegy zsidóval végzett egy pittsburghi zsinagógában.

Az 1944 őszén szovjet megszállás alá került Kecskeméten a nyugat-magyarországi harci cselekmények és a világháború vége után is még fél évvel, 1945 karácsonyán is előfordultak a szovjet katonák által elkövetett rablások és gyilkosságok a polgári lakossággal és az újonnan felálló rendőrség tagjaival szemben egyaránt.

Az amerikai neobolsevik rezsim feudális hierarchiájában értelemszerűen legfe­lül tanyázó, sőt egyenesen piedesztálra emelt feketék elsősorban a rabszolga őseik által a déli gyapotföldeken végzett ingyenmunka kompenzálásaként akarják kirázni a gatyájukból fehér hűbéreseiket.

Neobolsevik Amerikában a fehéreket – konkrétan a heteroszexuális fehér férfiakat – hibáztatni az elképzelhető összes társadalmi gondért, bajért, bánatért valósággal nemzeti sportnak számít, amely a feketék és az etnomazochista fehérek körében hovatovább népszerűbb még a kosárlabdánál is.

Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.

Bestiális kivégzését követően Olaszország fasiszta vezetőjének holtteste számos hányattatáson ment keresztül, mire állandó nyughelyére került.

A nemzetiszocialista tisztelgés a második világháború vége óta illegális a cionisták által Németországban és Ausztriában, és a kóser törvények szerint börtönbüntetéssel büntethető.

Az osztrák kormány bejelentése szerint 2025-re elkészülhet az épület felújítása, és 2026-ban kezdődhet meg benne a munka.

Egy fehér nacionalista szervezet vezetője köztéri matricákkal, valamint Adolf Hitler és a Nagynémet Birodalom plakátjival az otthonában is faji gyűlöletet szított – közölte a brit koronabíróság.

Ilias Kasidiaris 2021 óta ül egy görög börtönben a betiltott Arany Hajnal párttal való kapcsolata miatt. Ez azonban nem akadályozta meg Kasidiarist, akinek horogkeresztes tetoválása is van, hogy induljon Athén polgármesteri székéért.

Őrizetbe vették az Alternatíva Németországért egyik tagját hétfőn, a vád szerint „tiltott totalitárius jelképeket” hordott, többen azt állítják, hallották, ahogy a „Sieg Heil!” üdvözléssel köszönt.

Alexander Netlingnek jellegzetes megjelenést kölcsönöz a horogkereszt és számos más fajvédő szimbólum, amelyet különösen jól látható helyre tetováltak.

A sikertelen hatalommegragadási kísérlet utáni per hozott országos ismertséget Adolf Hitlernek, amelyben egész Németország megismerhette nézeteit.

1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német személyszállító hajót. 

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.