Kövess minket: TELEGRAMVKONTAKTE

Megosztás:

Nemrégiben arról olvashattunk, hogy francia katonák népes csoportja nyílt levelet intézett Emannuel Macron francia államfőhöz, amiben figyelmeztették, hogy az ország a polgárháború szélén áll.

Az aláírók elítélik „a szétesést, ami a hazát sújtja”, „a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, „az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek „az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. Egyébként, azóta már egy második levél is született, amelyet bárki aláírhat, így rekord gyorsasággal szaporodnak az aláírások, több százezer van már.

Jean Castex francia miniszterelnök a leghatározottabban elítélte azt a nyílt levelet, amelyben katonák, köztük húsz nyugalmazott tábornok, Franciaországnak a polgárháborúval fenyegető széteséséről írtak, és jelezték, készek támogatni azokat a politikusokat, akik megvédik a hazafiságot. Ebben sajnos már semmi meglepő nincs. Hiszen ez a szemlélet vezetett oda, ahol most Franciaország tart.

A híreket olvasva ezen a ponton jutott eszembe az kétrészes regénysorozat, amit tavaly ősszel volt szerencsém elolvasni. Ez pedig a méltán népszerű Gerilla – Franciaország végnapjai c. könyv, melynek folytatása is született, ez a Barbárok ideje névre hallgat. A szerzője pedig Laurent Obertone.

A könyvről a Hunyadi-sorozat szerzője, Bán Mór így vélekedett: „Kétségkívül ez az utóbbi évek egyik legfontosabb európai regénye!” Földi Pál titkosszolgálati szakértő pedig úgy fogalmazott, kötelező olvasmánnyá kellene tenni mind az 500 millió európai polgár számára.

Csak helyeselni tudok, kísérteties a hasonlóság a valósághoz képest, ami egy borzasztóan riasztó jövőképet vetít elénk.

„A polgárháború elkerülhetetlen volt. Élje át Franciaország utolsó három napjának apokalipszisét!” - olvassuk a borító hátlapjának ajánlójában. És ha valaki legyintene, ez csak valami képzelgés, gyorsan fűzzük hozzá, hogy bár műfajilag regényről van szó, de a leírt események a francia hírszerzés lehallgatásain, felderítésein és előrejelzésein alapulnak. Kétévnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamit terror- és katasztrófa-szakértőktől történő információgyűjtés előzte meg. Úgyhogy azért igencsak szemellenzősnek (liberálisnak) kell lenni ahhoz, hogy fikciónak minősítsük. Főként úgy, hogy ez a valóság formájában kopogtat be hozzánk, lásd a fentiekben foglalt nyílt leveleket…

Úgyhogy én jó szívvel tudom ajánlani újra a könyvek elolvasását, ha valakit érdekel, milyen sors várhat Franciaországra, hozzáfűzve azt, én magam határozottan nem szeretném, ha ez bekövetkezne. Hiszen nem csupán Franciaországról van szó, hanem egész Európáról, óhatatlanul átterjedne a kontinensre, és bárgyú álmodozás azt gondolni, ez hazánkat és térségünket valamely formában ne érintené.

Véres összecsapások jelölték ki az új határvonalat, az új értékeket és az új hűbérbirtokokat. Az emberek olyan vadul védték a földjeiket, a termést és a készleteket, mint a középkorban. Kérdezés nélkül lőttek a kóborló idegenekre, a városi menekültek tömegére, akik megkezdték a vándorlásukat az országon keresztül, egy gigantikus és gyilkos exodust. Ezek a zombik olyan éhesek voltak, hogy már a golyótól se féltek. Végre megértették a dolgok valódi értékét. A vízét, a kenyérét, családét. A túlnépesedett, kevés tartalékkal rendelkező, vérző Franciaország területét ellepték a halál konvojai. A gettókból menekülő fegyveresek megöltek, megerőszakoltak és kifosztottak mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerültek. Mindenhol bele lehetett futni ezekbe az új halálbrigádokba, a gyilkos robogókba, az állig felfegyverzett fosztogatásoktól roskadozó pickupokba. Menekültek volna előlük, de nem volt olyan hely az országban, ahová el lehetett volna bújni. Ha túl akarták élni, előbb kellett lőniük, felszólítás nélkül. Eljött a rögvalóság ideje, ahol a törvényeket figyelmen kívül hagyva lehetett gyilkolni. Már benne éltek. A város elveszett, és a vidék is süllyedt. A káosz egyre csak terjedt. Meg lehetett próbálni ellenállni, de megállítani senki nem tudta.

(Részlet a regényből.)