Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A Financial Times közzétett egy cikket, amelyben azt állítják, hogy az európai országokban élő embereknek „fel kell készülniük a népesség újratöltésére arabokkal és ázsiaiakkal”.

„Remek” cikket tett közzé a minap a Financial Times című, alapvetően gazdasági és pénzügyekkel foglalkozó patinás brit napilap. Ez az az újság, amelyben George Soros nemzetközi zsidó tőzsdespekuláns is előszeretettel osztja meg senki által nem kért véleményét bizonyos kérdésekben.

Ezúttal azonban a piszkos munkát Parag Khanna író, a nemzetközi kapcsolatok szakértője végezte el.

Khanna a cikkben azt állítja, hogy a bolygó nagy területei „lakhatatlanná” válnak az éghajlatváltozás miatt, és ezért „emberek milliói, ha nem milliárdjai a túlélésre leginkább alkalmas szélességi körökön telepednek le”. Majd hozzáteszi, hogy az Észak-Amerikában és Európában jelentkező „munkaerőhiány” miatt „ennek megfelelően kell nyitniuk a bevándorlási csapokat”.

Úgy tűnik, Khanna elégedetlen azzal, hogy mennyi migránst fogadnak be a nyugati országok. Kijelenti:

„Észak-Amerikának és Eurázsiának több embert kell magába szívnia.”

A szerzőnek a visegrádi országok, így Magyarország számára is van javaslata:

„A mai pénzügyi helyzetben lévő és elnéptelenedő visegrádi országok egy nagyobb szövetségbe tömörülhetnének, amelyben jobban tudják kezelni létfontosságú erdőiket, mezőgazdaságukat és folyóikat annak érdekében, hogy felkészüljenek a demográfia újratöltésére arabokkal és ázsiaiakkal.”

Parag Khanna ezer szálon kötődik a Soros-hálózathoz, a tőzsdespekuláns által finanszírozott több szervezetnél is megfordult.

2000 és 2002 között a Világgazdasági Fórum munkatársa volt. Soros György gyakran fellép a Davosban rendezett csúcstalálkozón. Előtte a Council on Foreign Relations nevű szervezetnél tevékenykedett. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján elérhető adatok szerint a Council on Foreign Relations jól kivan tömve Soros-dollárokkal.

2002 és 2005 között a Brookings Institution munkáját segítette. Az OSF honlapja szerint a Brookings alsó hangon több mint félmillió dollárt tudott szerezni tőlük.

2006 és 2012 között a New America Foundation munkatársaként tevékenykedett, amelyet Soros György láthatóan nagyon szeret, hiszen dollármilliókkal támogatta az évek során. Az OSF szerint csak 2018-ban és 2019-ben 1,7 millió dollárral lettek gazdagabbak a Soros-alapítványnak köszönhetően.

Khanna láthatóan nem tud kiszakadni a Soros-hálózat meleg öleléséből, 2011 és 2013 között a European Council on Foreign Relations nevű szervezet munkatársa volt. Teljesen véletlenül ez az alakulat csak 2019-ben 4,5 millió Soros-dollárt tudott összegereblyézni magának.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE