Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER
Zelenszkij Ukrajnája a csalétek, amelyet Washington arra használ, hogy csapdába csalja Oroszországot, és lerombolja a gazdasági kapcsolatokat Oroszország és Európa között.
A globalista rendszergazdák nyíltan hirdetett célja az európai–orosz stratégiai egység létrejöttének megakadályozása. Az orosz nyersanyagokkal Európa globális szuperhatalommá válhatna az USA és Kína riválisaként, Ukrajna viszont alkalmas ürügyet szolgáltat az Európa és Oroszország közötti – és mindenekelőtt a német–orosz – kapcsolatok szabotálására.
Így a rendszergazdák arra hivatkozhatnak, hogy a „fasiszta” Putyin felelős a helyzet elfajulásáért, holott le kell szögezni, hogy az orosz elnök hónapok óta egy nagyon is észszerű és méltányos béketerv elfogadását szorgalmazta. Ennek értelmében Ukrajnának persze bele kellett volna törődnie a 2014-es területi veszteségeibe – ami az ország jelenlegi határainak mesterséges (Lenin, Sztálin és Hruscsov által történt) kijelölése (tehát nem organikus folyamat révén történt kialakulása) ismeretében nem lett volna túl nagy áldozat tőle, és főleg semlegessé kellett volna válnia finn mintára, hogy elháruljon az amerikai atomfegyverek betelepítésének fenyegetése Oroszországra nézve. (Nyilván az USA sem repesne az örömtől, ha Oroszország ugyanezt tervezné valahol az előszobájában, például Kuba szigetén.)
Ukrajna számára a semlegesség lenne az egyedüli üdvös és perspektivikus megoldás, de amíg az ukrán kormányzat Samu bácsi csicskája, addig értelemszerűen ennek semmi esélye. Az amerikaiaknak ugyanis elemi érdekük a konfrontáció szítása Ukrajna és Oroszország között. Ukrajna csak oroszellenes platformként érdekli őket, és fejőstehénként befolyásos amerikai politikusok (Biden, Romney, Pelosi, Kerry) pereputtya számára, meg biológiai fegyverek kísérleti terepeként.
Putyin persze távolról sem a „fehérek megmentője” a nyugati nacionalista körökben róla terjesztett kegyes legenda ellenére. Egy multikulturális birodalmat vezet a szovjet időkből örökölt sztálinista beidegződéssel, módszerekkel és retorikával, és gyűlöli a nacionalistákat Oroszországban és máshol is. Oroszország azonban mégiscsak atomhatalom, amely immár nyíltan szembekerült a nyugati feminista-pederaszta-transzvesztita demokráciákkal, amelyek viszont nyíltan a heteroszexuális fehér férfiak vesztére törnek. Ez elég ahhoz, hogy határozott szimpátiát ébresszen ez utóbbiak bizonyos, öntudatos rétegében Putyin külpolitikája iránt, abban a reményben, hogy Oroszország képes lesz hatékonyan destabilizálni ezt a fehérellenes rendszert.
Mivel teljesen világos, hogy már egyetlen európai nép sem hajlandó saját erőből, forradalmi úton változtatni önsorsrontó helyzetén, csak kívülről jöhet számukra a megváltás. Úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin érdekes dolgokat ajánlhat e tekintetben, elég gyorsan.
Időközben a globalisták német kormányba beépített ügynökei is akcióba léptek, hogy az ukrajnai helyzet ürügyén (és Washington eredeti szándékaival teljes összhangban) befagyasszák az orosz–német energetikai egyezmény bővítését. Medvegyev, Putyin jobbkeze viccesen figyelmeztet a következményekre: „Olaf Scholz német kancellár utasította az Északi Áramlat-2 gázvezeték engedélyezésének leállítását. Jól van. Isten hozott egy új világban, ahol az európaiak hamarosan 2000 eurót fizetnek ezer köbméter gázért!”
Teljesen egyértelmű, hogy az EU által életbe léptetett oroszellenes szankciók legalább annyit fognak ártani az európai gazdaságnak, mint az orosznak, az energiaárak és nyomukban a termelési költségek drámai emelkedésével. Egyáltalán nem biztos, hogy az európai államok adóssága bírni fogja ezt a sokkhatást. Valójában biztos, hogy nem fogják bírni, és az Európai Központi Bank kénytelen lesz felpörgetni a bankóprést, példátlan mennyiségű készpénzt ömlesztve a piacokra, aminek természetes következményeként elszabadulhat az infláció, és felgyorsulhat a gazdasági rendszer iránti bizalom összeomlása. Kérdés, hogy Nyugaton az emberek meddig fogják eltűrni, hogy a Covid-megszorítások után most Ukrajna miatt romoljon tovább az életszínvonaluk, akár jelentős mértékben is – egyébként a davosi „nagy újrakezdés” (Great Reset) terv jövőképével tökéletes szinkronban.
Megismételve és nyomatékosítva: Putyin azt kérte, hogy Ukrajna maradjon semleges, és ne legyen NATO-tag. Biden ezt elutasította, de azon nyomban kijelentette, hogy Amerika katonailag nem fog beavatkozni, ami zöld fényt jelentett az orosz invázióhoz. A globalista rendszergazdák most ugyanazt a metódust fogják alkalmazni Oroszországgal szemben, amelyet a második világháború előtt a Harmadik Birodalommal, a háború óta pedig Észak-Koreával és Iránnal szemben is alkalmaztak: totális gazdasági-pénzügyi embargót és féktelen rágalomkampányt.
A három másik páriaállam és Oroszország között csupán annyi a különbség, hogy az utóbbi gyakorlatilag korlátlan nyersanyagtartalékokkal rendelkezik, övé a világ legnagyobb atomarzenálja, ráadásul pedig számíthat Kína, immár a világ vezető gazdasági hatalma támogatására. Az viszont valószínűsíthető, hogy az atlantista Nyugat de facto hadüzenetére válaszul Oroszország megtorlást fog alkalmazni minden fronton, amely idővel akár nyílt konfrontációvá is alakulhat közöttük.
Francis Fukuyama amerikai politológus a Szovjetunió összeomlása után nem sokkal azt jósolta, hogy a liberális demokráciák elkerülhetetlen globális győzelmével véget ért a történelem. Úgy tűnik, hogy lyukra futott, de alaposan. A történelem ugyanis nem hagyja magát kicselezni az emberektől, már csak azért sem, mert maguk az emberek alakítják, és csak az emberiség végével fog befejeződni. Addig is lankadatlanul zajlik a szokásos kísérőjelenségeivel: vérrel, verejtékkel és könnyekkel. Mindenhol ugyanígy, de most leginkább Ukrajnában.
