Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Az orosz-ukrán háború kitörése óta mindössze 2034 menekült érkezett Izraelbe. A repülőtéren landolt menekülőknek csak mintegy 10 százaléka jogosult arra, hogy az 1950-es, úgynevezett Visszatérési törvény értelmében bevándoroljon a zsidó államba.

Az Izraelbe érkező legtöbb menekült nem felel meg a törvényben foglalt kritériumoknak, s ezért tőlük a hatóságok 10 ezer sékel (1 millió 70 ezer forint) pénzügyi garancia megfizetését kérik az ügyük végső elbírálásáig – írja a Válláh!Hádásot hírportál.

Az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülésén a miniszterek megvitatták a háború elől Ukrajnából menekülők befogadásának körülményeit. Pontosabban azt, hogy a zsidó állam pénzügyi garanciaként fejenként 10 ezer sékel (1 sékel = 107 forint) lepengetését követeli meg az országba menekülő, az úgynevezett Visszatérési törvény értelmében Izraelbe vándorlásra nem jogosult, nem zsidó személyektől. A kabinet nacionalista tagjai az ülésen hangsúlyozták, hogy az összeg megkövetelésével Izrael megfelelően jár el a menekültek befogadása terén, s egyben fölszólítottak az eljárást bírálókat a „felesleges önostorozás” abbahagyására.

„Meg kell szüntetni a pénzügyi garancia megfizetésének követelését az Ukrajnából Izraelbe érkező menekültektől, mert ez rossz hírünket kelti a nagyvilágban. Az ukrajnai háború elől elmenekült emberek az éjszaka kellős közepén kénytelenek bankautomatát keresgélni Tel-Avivban” – jelentette ki a kormány ülésén a munkapárti Méráv Miháéli (az izraeli titkosszolgálat által 1957-ben Tel-Avivban meggyilkolt Kasztner Rezső unokája – H. J.) közlekedési és közlekedésbiztonsági miniszter. A Kék és Fehér párt által delegált, etiópiai származású P’niná Támáno-Sátá bevándorlási és befogadási miniszter is helytelenítette a már külföldön visszatetszést keltő gyakorlatot.

Méráv Miháéli hangsúlyozta az izraeli tartózkodási jogosultságuk tisztázására várakozó menekültek szorult helyzetét. „A repülőtéri hatóságok emberei nagy erőfeszítéseket tesznek a menekültek megsegítésére, élelmiszert adnak és segítik őket. Szívszaggató jelenetek tanúi vagyunk. Tartózkodási jogosultságuk elbírálásáig el kellene helyezni őket azokban a motelekben, amelyek a koronavírus-járvány idején karanténként szolgáltak” - mondta Méráv Miháéli.

A kormány héjái viszont egészen másképpen vélekedtek. Gid’on Szá’ár igazságügyi miniszter szerint Izrael teljesen megfelelően bánik az országba érkező menekültekkel. „Abba kell hagyni a mellveregetős én vétkem, az én igen nagy vétkem-kiáltozásokat. Mert egyáltalán nem vétkezünk, megfelelően bánunk a menekültekkel”, mondta a miniszter, majd hozzátette: „A múlt héten Ukrajnából több menekült érkezett Izraelbe, mint az összes, Ukrajnával nem határos országba (Ami egyébként hazugság, mert például az Ukrajnával szintén nem határos Németországba eddig 27 500 menekült érkezett, míg Izraelbe a háború kitörése óta az Izraelbe vándorlásra jogosult személyekkel együtt is mindössze 2034 menekült érkezett – H. J.). Mi főleg zsidó menekülteket fogadunk be, s fogunk befogadni a jövőben is. Izrael kötelessége az, hogy ide a Visszatérési törvény értelmében bevándorlásra jogosult személyeket fogadjon be” – jelentette ki Gid’on Szá’ár izraeli gazságügyi miniszter.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE