Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Az 1960-as években, a megromlott kínai-szovjet viszony idején létezett egy bugyuta politikai viccecske. Arról szólt, hogy a szovjet-kínai határ mentén mélyrepülésben támadó kínai vadászrepülőgépek lecsaptak a határ túloldalán békésen szántogató szovjet traktorokra.

A traktorok viszonozták a gépfegyver- és rakétatüzet, mire a vadászgépek elmenekültek. Napjaink aktuális liberálbolsevik világmagyarázata szerint a velejéig gonosz Oroszország rárontott a mit sem sejtő, ártatlan Ukrajnára. A békésen dolgozgató ukránok visszaütöttek, és az oroszok, ha nem is menekültek el, de azért, mivel rendesen ágyékon találták őket, most összegörnyedve sziszegnek.

Megtörtént az, aminek nem kellett volna megtörténnie. Putyin belesétált az amerikai kelepcébe, és elkezdte földbe döngölni az amerikaiak által kreált ukrán bábállamot. Világméretű hisztériashow vette kezdetét, ahol természetesen mi, magyarok rúgtuk bele a legnagyobbat Putyin sátáni rezsimjébe. „A budai Átrium színház büféje nem szolgál ki ezentúl orosz vodkát” – dörgi a bosszúmédia, és szinte látom magam előtt, ahogy az orosz elnöki stáb villámsújtottan ájuldozik az újabb kegyetlen szankció hallatán.

Számomra a kitört háború egyik legnagyobb talánya az, hogy mi szükség volt a konfliktusnak ilyen nyílt, brutális formáját választani. Miért nem tudott egy ilyen hatalmas szervezet, mint az orosz titkosszolgálat, valamilyen formában egy oroszbarát rezsimet hatalomra segíteni, egy Majdan-ellenes fordulatot levezényelni? Egy olyan szomszédos országban, ahol majdnem 20 millió orosz ajkú lakos él, ahol a gazdaság teljesen az orosztól függ? Ennél jobb feltételek, ennél lejtősebb pálya egyszerűen nincs is. A titkosszolgálati vezető szinte válogathat, hogy puccsot akar, nyílt forradalmat, bénító országos sztrájkot vagy katonai lázadást. Ennek ellenére még csak egy satnya próbálkozást sem lehetett látni a felszínen. Hogy mi történhetett itt a háttérben, arra nyilván csak az ötven év múlva megjelenő ponyva-kémirodalomnak lesznek leírásai, de hogy komoly orosz titkosszolgálati fiaskó történhetett, az nagyon valószínű.

Kevés gyomorforgatóbb dolog van annál, mint azt nézni, hogy egy afrikai szinten korrupt, velejéig romlott, hazaáruló politikai rezsim, miután kiszolgáltatta az országát az Egyesült Államoknak, majd rászabadította a háború poklát a saját népére, azután a nép tengernyi szenvedése előtt pózolva eljátssza az ártatlan mártírt a világ neoliberális közvéleménye előtt. Mert ezt csak ők veszik be, de ők is csak érdekből zokogják rojtosra a zsebkendőjüket. No nem azért, mert az ’ukrán’ népet sajnálnák annyira – ők csak egy biodíszlet ebben a tragédiában –, hanem mert így lehet megteremteni az indokot az Oroszországgal való leszámolásra, ami a világhatalomért folyó küzdelem egyik fontos lépcsője.

Természetesen szó sincs arról, hogy egyetértenék a szuperhatalmak azon „jogával”, hogy minden biztonsági aggodalmuk miatt lerohanhatják a rájuk veszélyesnek gondolt országokat. De sajnos az USA és a Szovjetunió (majd Oroszország) olyan sokszor megtette már ezt, hogy senki sem mondhatja, hogy váratlan fejleménynek számít, ha ez bekövetkezik. Ukrajna teljesen sutba dobta az oroszokkal szembeni óvatosságot, sorra tette mind erőszakosabb lépéseit a nemzetiségekkel (elsősorban oroszokkal) szemben. Gazdasági és pénzügyi lépésekkel zsarolták az orosz és az európai kormányokat, lopták a gázt a tranzitvezetékekből, központja voltak az ember-, szerv- és kábítószer-kereskedelemnek, és állig felfegyverkeztek amerikai fegyverekkel. De valószínűleg azzal húzták ki véglegesen a gyufát, hogy 2022. február 20-án, négy nappal az orosz támadás előtt a müncheni biztonságpolitikai konferencián bejelentették, hogy fel akarják mondani a budapesti memorandumot, azaz az egyoldalú kötelezettségvállalást a nukleáris fegyverekről való lemondásról. Ez a bejelentés, kombinálódva a majdani amerikai rakétarendszerek telepítésének és esetleges támaszpontok létesítésének lebegtetésével, valószínűleg végleg kicsapta a biztosítékot a Kreml stratégáinál. Az ő fantáziájukban Moszkvától 450-500 km-re telepített amerikai nukleáris rakétarendszerek jelenhettek meg, aminek a megvalósulását nem akarták megvárni. (Lásd a hasonlóságot az 1962-es kubai rakétaválsággal.) Az ukrán elnök és a mögötte álló oligarchák az amerikai igények kritikátlan kiszolgálása közben valószínűleg ugyanazon szervüket használhatták gondolkodásra, amivel Zelenszkij régebben olyan látványosan zongorázott. Az eredmény ismert, a harcok most is folynak, Ukrajna a hazaáruló elitjének és az oroszok hatalmi mániájának konfrontációja következtében ezer sebből vérzik. Kisemberek milliói fizetnek tengernyi vérrel és szenvedéssel, de igazából a globális világhatalmi vetélkedés játékosai számára ők csak egy felhasználható és eldobható látványelemet jelentenek.

Mert az Oroszországgal való leszámolás csak az első, belépő szintű mozzanata akar lenni a globális játszmának. Amerika végső, igazi célja a Kelet- és Dél-Ázsiában felemelkedő, Kínát, Indiát és a térség többi gyorsan fejlődő államát magában foglaló, soha nem látott méretű és koncentrációjú gazdasági agglomerációnak a megállítása és megfojtása, és ezáltal a korlátlan gazdasági világuralom visszaszerzése. És mindeközben az amerikai pénzhatalom Európát is megrendszabályozná és helyére tenné, hiszen az Európa-Oroszország ellentétek felszításával megfosztaná a vén kontinenst az egyedüli stratégiai nyersanyagforrásától. Ha pedig mindez sikerülne, akkor visszatérhetne az amerikai mennyország, azaz a második világháború utáni állapot, amikor a korlátlan USA-dominancia behálózta az egész földbolygót, sőt, ezúttal még egy Szovjetunió nevű rémálom sem keserítené a hétköznapokat.

De, ahogy a stratégák ezt meg szokták fogalmazni: ez a terv túl nagyszabású, túlságosan szerteágazó célokat tartalmaz, és az USA már nincs a birtokában azoknak hatalmas erőforrásoknak, ami a megvalósításhoz szükséges lenne. Az egyelőre még legerősebb hadsereg, és egy rohamosan visszaszoruló világpénz mindaz, amit fel tudnak mutatni. A média és ideológiai befolyás már csak régiós, atlanti szintű, a dollár mögött komoly, globális méretű árufedezet nincs, és az olajkereskedelemben is kezdenek már áttérni más pénznemekre. A nemzetközi termelési és kereskedelmi versengést pedig Amerika már csaknem egy évtizede elvesztette, arról már beszélni is kár.

Egy ilyen pozícióból indulva egyáltalán megpróbálni visszaszerezni az abszolút világdominanciát, nos ez egy nagyon kockázatos kísérletnek tűnik. Ugyanis az USA nemcsak globális külhoni, hanem tengernyi belpolitikai problémával is küzd. Az várható volt, hogy a demokrata vezetés sutba dobja a Trump-adminisztráció óvatosságát, és globális, nyílt offenzívát indít a nemzetközi térvesztés megállítására. De ez felemészt minden erőforrást, és közben otthon rájuk dőlhet a ház. Faji villongások, neokommunista mozgalmak, migráció, elkorhadt infrastruktúra, a pénzügyi lufi túlfeszítettsége és még tengernyi ismert, fenyegető probléma. Minden leépül, visszaépül, korhadóban van. Egy ilyen ijesztő belpolitikai helyzetben globális offenzívát indítani a világ nagy gazdasági és katonai centrumai ellen, ezt mindenképpen úgy hívják, hogy 19-re lapot húznak. De nevezhetjük felelőtlen, kalandor politikának is. Bankáréknak azonban nincs más választásuk, az ő hatalmuk a minden, vagy semmi játéka. Regionális uralom, vagy részleges befolyás az ő esetükben nem elfogadható, hiszen a globalizmusnak lételeme a teljesség, a mindent átfogó hatalom.

De van az amerikai tervnek más gyengéje is. Nyilván Kína nem fogja elkövetni azt az ostobaságot, hogy Oroszország ellen fordul, hiszen tudhatja, hogy ő lesz a következő a leszámolási sorban. Sőt Kínának megadatott az az ajándék, hogy a karjaiba kergetett Oroszország olcsó nyersanyagait felhasználva még jobban megerősíti világgazdasági vezető szerepét és hadseregét, miközben az orosz atomernyő őt is védi az USA esetleges nukleáris fenyegetésétől. De már megjelent a pályán hatalmas világpiaci szereplőként India is, akit éppen a napokban fenyegettek meg az amerikaiak, hogy ne merjenek lecsapni a felszabadult orosz nyersanyag-tartalékokra. De úgy tűnik, hogy az USA fenyegetése már kevés, és India sem fog tudni ellenállni a csábításnak. Máris millió tonnás tételekben kezdték el felvásárolni az orosz olajat. Az orosz külügyminiszter egyébként rövid idő alatt elég sikeresen végighaknizta az egész ázsiai világot, hogy támogatást szerezzen a szankciók hatásainak kivédésére. (Ennek a Szergej Lavrov nevű külügyérnek egyébként olyan tömeggyilkos nézése van, hogy én már csak emiatt is kivetnék Oroszországra néhány szankciót. Nem a diplomáciában kellene rémítgetnie az embereket, hanem Hollywoodban kellene holokausztos filmekben SS-kápókat, vagy Dracula-filmekben főszerepeket játszania.)

És természetesen Oroszországot sem lehet már megfojtani az erőtlen nyugati szankciókkal. Ezek csak arra jók, hogy saját magukat rúgják a zongorázó szervükön. Az oroszok zsebében van a mai világ legnagyobb ütőkártyája, a hatalmas nyersanyag- és energiatartalék. A számukra szükséges technológiát pedig nem nyugatról, hanem Kínából fogják ezután beszerezni. (Kína pár éve már a szabadalmak, licencek, know-how-k jegyzésében is világelső lett.)

De sajnos vannak itt az USA problémáin túlmutató, az egész bolygót érintő világgazdasági problémák. Az utóbbi két évben ijesztő jelenségek bontakoztak ki a globális gazdaságban. A kezdetben kúszó infláció napjainkra vágtatóvá vált. Hiányjelenségek mutatkoznak, ami eddig nem volt jellemző a kapitalista gazdaságra, és jól láthatóan töredeznek szét eddig stabilnak gondolt globális termelési láncok. Mi lehet ennek a hátterében? Mindenki a Covidot és a háborút emlegeti, de én azt hiszem, hogy ennek sokkal mélyebb és komolyabb okai vannak.

A Kelet- és Dél-Ázsiában felemelkedő gazdasági mega-konglomeráció ugyanis ijesztő mértékben kezdte elszívni a világ erőforrásait. Kína és az utóbbi időben már India is döbbenetes nagyságrendben vásárolják fel a világpiacon fellelhető energia- és nyersanyag-tételeket, valamint az élelmiszer-tartalékokat. Ha még emlékszünk rá: a most már vágtató infláció valamikor két évvel ezelőtt kezdődött akkor még szerénynek tűnő élelmiszer-áremelésekkel. A világnak ebben a szegletében él az emberiség több mint 40 százaléka. Óriási embertömegek, most már gigantikus mennyiségű vásárlóerővel és termelési kapacitásokkal megtámogatva.

Drámai változások várhatók az emberiség mindennapjaiban. Napjainkig az volt az alaphelyzet, hogy a bolygó több milliárd emberéből az atlanti világban élő 8-900 millió élt magas színvonalon, a többi pedig napi egy-két dollárból tengette életét. A Nyugat a pénzügyi rendszere révén olcsón elszívta a nyersanyagokat, és igen drágán némi selejtet visszajuttatott a fejlődő világba. Mostantól ez drasztikusan megváltozik, az emberiség majdnem fele bejelentkezett a nyugati életmódra. A globális gond ott jelentkezik, hogy ehhez a hatalmas bővüléshez messze nincs elegendő energia és nyersanyag! Az egész bolygó összes ismert nyersanyag-tartaléka is édeskevés ahhoz, hogy a pazarló nyugati életmódot ilyen nagyságrendben kiterjesszék.

A hatalmasan megnövekedett alapanyag- és energiakereslet az, ami világszerte hajtja fel az árakat, ami nemzetközi méretekben elszabadította az inflációt. Nem a Covid, és nem az ukrajnai háború a fő oka ennek!

Sajnos ezek nem jó hírek, és nem örvendetes kilátások. Pontosabban a jólét kiterjesztésének igénye még örvendetes lehetne, de a megoldás rövid távú lehetetlensége komoly feszültségeket teremthet világszerte. Az ilyen helyzetek bizony magukban hordják a globális háború lehetőségét is, de ennyire ne szaladjunk előre, és bízzunk abban, hogy békés módon tudják majd megoldani ezt az egyelőre kilátástalannak tűnő problémát.

Majd az utánunk következő generációk. Mert, hogy a jelenlegiek erre nem képesek, az abból is látszik, hogy egyelőre az egymással való leszámolással vannak elfoglalva…

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE