Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A világ egyik legjelentősebb kortárs kiállításán, a kasseli documentán néhány nappal a megnyitó után a szervezők letakartak egy műalkotást, amely „antiszemita” részletével zsidó felháborodást váltott ki.

A Taring Padi indonéz művészkollektíva által készített alkotás letakarásáról a művészcsoport, a menedzsment és a művészeti vezetés közösen döntött, miután többen követelték a nagyméretű transzparens eltávolítását. A képen többek között egy disznóarcú katona is látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.

Az izraeli nagykövetség felháborodását fejezte ki a kép miatt, a berlini Amerikai Zsidó Bizottság pedig Sabine Schormann, a documenta igazgatójának azonnali elbocsátását követelte. „Az egyes kiállítási tárgyakon látható elemek Göbbels és követői propagandájára emlékeztetnek a német történelem sötét időszakából. Ezeknek semmi közük a véleménynyilvánítás szabadságához, egyszerűen a régi típusú antiszemitizmus kifejeződései” – hangsúlyozta a nagykövetség.

Korábban az Anne Frank Oktatási Központ igazgatója, Meron Mendel, Claudia Roth német kulturális miniszter és Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke is elítélte a művet. Mendel, aki „antiszemita uszításnak” nevezte a képet, szintén eltakarását vagy eltávolítását követelte, és az idei documenta körüli problémák megvitatására szólított fel.

A szervezőket már a kiállítás előkészületei alatt is antiszemitizmus vádjával illették, mivel olyan művészeket is meghívtak, akik támogatják Izrael kulturális bojkottját a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt. A kiállítás idei kurátora, az indonéz Ruangrupa művészeti kollektíva a kritikákat lesöpörve vitát indítványozott.

Frank-Walter Steinmeier német elnök a nagyszabású kiállítás megnyitóján bírálta egyes művészek Izraellel kapcsolatos „meggondolatlan, komolytalan hozzáállását”. Az elnök nézetei szerint „a művészet lehet sértő, válthat ki vitát. Ugyanakkor az már átlépi a határvonalat, ha az Izraellel szembeni kritika átcsap Izrael létének megkérdőjelezésébe. Izrael nemzetként való elismerése minden németországi vita alapja és előfeltétele” – állította.

A documenta a velencei biennálé mellett a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállításának számít. A Kasselben ötévente megrendezett tárlat idén 15. alkalommal nyílt meg, és szeptember 25-ig látogatható.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE