Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Lengyelország lebontotta a bolsevik Vörös Hadsereg katonáinak négy korabeli kommunista emlékművét, amely még a szovjet megszállás idejéből maradt fenn.

Az eltávolítás hullám valószínűleg azért érinti éppen most az oroszok második világháború utáni uralmának szimbólumait, hogy hangsúlyozzák, a lengyel vezetés elítéli a jelenlegi háborút Ukrajna ellen.

Karol Nawrocki, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke természetesen azzal is magyarázza, hogy a szovjet emlékművek egy olyan rendszer szimbólumai, amelyik 1945 után gyarmatosította fél Európát, beleértve Lengyelországot. Megfélemlítette és gyötörte az embereket titkos kínzókamráiban, az erdőkben, az utcákon.

A lengyelországi szovjet emlékművek eltávolítását az állami történelmi intézet vezetője azért szorgalmazta, mert a Szovjetunió és az uralma alá vont térség pártállami vezetői bűnösek voltak saját népeik és más nemzetek leigázásában és meggyilkolásában.

„E bűn alól nem menti fel őket az sem, hogy szembeszálltak a németekkel” – tette hozzá a lengyelek másik „ősellenségével” kapcsolatban az egyik ledöntött emlékmű helyszínén mondott beszédében.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE