Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Meglepő mértékű rasszizmussal találkoztak egy „független” vizsgálat során a londoni tűzoltóságnál.

A londoni tűzoltóság „intézményileg nőgyűlölő és rasszista” – legalábbis a szervezet kultúrájáról szóló jelentés szerint. A felülvizsgálatot azt követően rendelték el, hogy 2020 augusztusában egy gyakornok tűzoltó öngyilkos lett. A vizsgálat, amelyet Északnyugat-Anglia korábbi főügyésze, nem túl angolosan csengő névvel rendelkező Nazir Afzal végzett, arra a következtetésre jutott, hogy hacsak nem kezelik a „mérgező kultúrát”, akkor más tűzoltók öngyilkosságot követnek el – számolt be a jelentésről a BBC.

A vizsgálat számos esetben „helytelen viselkedést” tárt fel a tűzoltóság „szinte minden szintjén”. Például több olyan zaklatásról számolnak be, amely „etnikai kisebbségekeket vagy nőket céloztak”, de a panaszokat állítólag nem vizsgálták ki. Emellett említenek olyan eseteket is, amikor a „nőkön szexuálisan gúnyolódtak”. És olyan esetekről is beszámoltak, amikor férfiak „összehúzódtak a képernyő körül, és pornót néztek” néhány tűzoltóállomáson.

A nőgyűlölet mellett természetesen felütötte fejét a rasszizmus is. A beszámoló szerint egyszer egy néger szekrénye fölé hurkot húztak fel, egy másik esetben pedig a muszlim kolléga tisztje szalonnával kente be a tányérját, mielőtt az evett volna – mondta a jelentést elkészítő Nazir Afzal.

Ettől függetlenül a jelentés azt is megállapította, hogy bár a brigádban nyilvánosan „jelentős érzékenység” volt a faji kérdéseket illetően, úgy tűnik, hogy „aggasztó vakfolt van a nőgyűlölet és a szexizmus tekintetében”. A néger, ázsiai és egyéb kisebbségi etnikai alkalmazottak mindemellett úgy érezték, „kétszer annyit kell dolgozniuk, hogy lássák és meghallják őket” – áll a dokumentumban.

„Nazir Afzal áttekintésének megállapításai vízválasztó pillanatot jelentenek a londoni tűzoltóság számára. Az intézményi nőgyűlöletről, rasszizmusról és diszkriminációról ma közzétett részletek undorítók. A londoniaknak, köztük a tűzoltóknak és a személyzetnek, akiket cserben hagytak azok, akiknek támogatniuk kellett volna őket, joguk van dühösnek lenni, ahogy nekem is” – közölte Sadiq Khan, Londonisztán muzulmán polgármestere a jelentés megjelentése után.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE