Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Az ezzel kapcsolatos legismertebb listát a „nácivadász” Simon Wiesenthal Center teszi közzé évente. Az alábbi lista a zsidó szupremácista stopantisemitism.org nevű szervezet honlapján olvasható.

Az amerikai központú szervezet az „antiszemita incidensek” jelentését és regisztrálását tekinti feladatának. Ennek megfelelően az alábbi listán egy kivétellel amerikaiak találhatók. A sorrend esetleges, a három dobogóst a honlap szavazással akarja megtalálni.

Kanye West – A néger rapper és divatdiktátor milliárd dolláros vagyonának jelentős részét elvesztette, miután az Adidas, Balenciaga, és más cégek a zsidók nyomására reklámszerződést bontottak vele. West ezt megelőzően több mint két hetes zsidókritikus kampányt folytatott a közösségi médiában és sajtónyilatkozataiban. “Death Con 3 on Jews” szövegű Twitter üzenetét a zsidók között a zsidó közösségnek címzett egyenes fenyegetésként értelmezték.

Agnes Callamard – Az Amnesty International jelenlegi főtitkára vezetése alatt az Amnesty International a zsidók szerint boszorkányüldözésbe fogott a zsidó nép ellen, a szemiták azt állítják, hogy „hazugságok tömegével próbálta igazolni az Izraelre szórt apartheid vádakat”. Mindezt azért, mert Callamard Jasszer Arafat haláláért Izraelt teszi felelőssé, és tagadja Izrael jogát a palesztin civilek elleni támadásokra.

Mohamed Hadid – Az egykor sikeres, jelenleg már csődöt jelentett ingatlanfejlesztő közösségi oldalain olyan elméleteket oszt meg milliós rajongó táborával, amelyek kiváltották a zsidók nemtetszését. Izrael ktiritkájától indulva közhelyszerű tények miatt támadják, mert nyíltan hirdeti, hogy a nemzetközi médiát Izrael és a zsidók irányítják.

Anna Rajagopal – A Rice University oktatóját állítólag gyermekként zsidónak nevelték; de most a zsidó népet és nemzetet kritizálja a médiában. Nem ítéli el a zsidók elleni erőszakot és a zsidók elleni terrorizmust. Nézetei miatt nemrég eltávolították állásából.

Jon Minadeo II – A fehér fajvédelmet hirdető Goyim Defense League (Gój Védelmi Liga) – vezéralakja nemrég Los Angeles városában molinót feszített ki: „Kanye-nek igaza van a zsidókkal kapcsolatban” felirattal. Minadeo hívei zsidókritikus röplapok ezreit terjesztik Amerika szerte; ezekben a zsidókat vádolják a COVID pandémiától az ukrajnai háborúig egy sor dologgal.

Ismail Quran – A clevelandi rendőrt irodai szolgálatba helyezték, miután a zsidókkal szembeni ellenszenve nyilvánosságra került. Adolf Hitlert éltette, népszerű antiszemita nézeteket terjesztett, valamint Osama Bin Ladent is méltatta. Kedvenc szófordulatai voltak többek között a „hadd tisztelegjek a nagy Hitler előtt” és „szemét zsidók”.

Malik Akram – A pakisztáni származású brit állampolgár dzsihadista 11 órán keresztül tartotta túszként a Congregation Beth Israel rabbiját és három hívét a texasi Colleyville-ben. Csodák csodájára, mindnyájan megmenekültek. Akram arra számított, hogy a zsidóknak hatalmukban lesz egy elítélt harcostársát kihozni egy amerikai börtönből. Aafia Siddiqui alias Lady Al Qaeda volt az illető.

Chris Hood – A bostoni nemzetiszocialista vezeti a fehér önvédelmet hirdető Nationalist Socialist Club (NSC, másképpen 131) szervezetet. Hood korábban a terrorista vádakkal üldözött The Base és Patriot Front nemzetiszocialista szervezetek tagja volt. Hazafias röplapokat terjesztett és fölvonulásokat szervezett New England területén, ezért nemrég letartóztatták.

Saddah Masoud – Az antiszemita aktivistát „gyűlölet-cselekménnyel” vádolják, miután egy mankóval közlekedő férfira támadt a Globalize the Intifada eseményen New Yorkban. A hosszú bűnügyi múlttal rendelkező férfit korábban zsidók bántalmazásáért, fegyveres rablásért és a rendőrséggel történt összecsapásért vették őrizetbe.

Payton Gendron – A 18 éves fehér fajvédő több mint 300 kilométert utazott, hogy négereket öljön a New York állambeli Buffaloban egy vegyesboltban. A fiatal aktivista hátrahagyott üzenetében az olvasható: „Bárcsak minden zsidó a pokolrara jutna! Vissza veletek a pokolba, ahonnan jöttetek az Ördögtől!” Később azt mondta, hogy ezt az üzenetét a négereknek szánta, de a zsidók „még nagyobb gondot okoznak”.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE