Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Pinchász Goldschmidt már két héttel a háború kitörése után elmenekült Oroszországból, ahol állítása szerint „egyre növekszik az antiszemitizmus”.

Oroszországban az ott élő zsidókat kiálthatják ki bűnbaknak a háború okozta nehézségekért – adta elő elméletét a Guardiannek adott interjújában Pinchász Goldschmidt volt moszkvai főrabbi, aki szerint ezért a zsidóknak mielőbb el kellene hagyniuk az országot.

A volt moszkvai főrabbi szerint „elég visszatekinteni” az orosz történelemre, látható, hogy amint egy politikai rendszer inogni kezdett, akkor a szovjet, vagy éppen az orosz vezetés megpróbálta a népharagot a zsidókra irányítani. „Ez volt a cárok idejében és a sztálini rendszer végén is” – jelentette ki. Goldschmidt szerint Oroszországban egyre erősebbek az antiszemita hangok is.

Azt tanácsolja, olyan helyre menjenek, ahol biztonságban élhetnek, csakhogy Izraelbe eljutni nem könnyű, mert nagyon drága a repülőjegy, az Egyesült Államokat pedig nem tartja annyira biztonságosnak, mint amilyen korábban volt.

Pinchász Goldschmidt nyár elején mondott le posztjáról, de már a háború kitörése után két héttel elmenekült Oroszországból, mivel nem volt hajlandó támogatni az orosz törekvéseket, sőt több kelet-európai országban adományokat is gyűjtött az ukránok számára. A volt főrabbi jelenleg Jeruzsálemben él feleségével.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE