Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Május 9-én hajnalban nyolc határozott ember betört az újvidéki Crni Ovan közösségi kávézóba, ahol felforgatták az asztalokat és a székeket, s az elborított bútorokra kifeszítették Vajdaság tartomány zászlaját – szomorkodik a szélsőbalos Mérce.

A velük szövetséges viszonyban álló Ma±ina oldal beszámolója szerint a II. világháború befejezésének, azaz a „fasizmus felett aratott győzelem” napjára időzített támadás politikai jellege szerintük világos.

A lap felidézi, hogy az ismert kávézó, amely az antifasiszták, a deviáns társadalmi politikákért, a szexuális aberrációkért és a színes bőrűek különjogaiért harcolók gyüjtőhelye, tehát a Crni Ovan az utóbbi időszakban már hatodjára volt célpontja a nacionalista, patrióta támadásoknak.

„A neofasiszta szervezetek nyilvánvalóan nem értenek egyet az általunk képviselt értékekkel és a fasizmus elleni küzdelemmel” – mondta a Ma±inának Bojan Sovljanski, a Crni Ovan kávézó tulajdonosa.

Elmondta azt is, hogy a biztonsági kamerák felvételei szerint a betörők ezután egy másik ismert újvidéki kávézó, a CK13 felé vették az irányt, ahol transzparenseket tépdestek le.

Közel másfél év alatt ez már a hatodik fenyegetés volt a Crni Ovan ellen. Az eddigi legsúlyosabb támadás 2023. január 15-én történt, amikor három álarcos, boxerrel, ütővel és késsel felfegyverzett fiatalember rontott be a bárba. A támadás során a kávézó tulajdonosa és egy vendég megsérült, a jelenlévő vendégek, köztük „traumát” szenvedtek el. A kávézóra törő emberek állítólag „fasiszta jelvényeket” és horogkeresztet viseltek, s azt kérték számon a bár tulajdonosán, hogy „hol vannak a szerb zászlók?”.

Bár a mostani támadásról készült felvétel, ezen az elkövetők csak nehezen azonosíthatók. A Crni Ovan tulajdonosa értesítette a rendőrséget, amely azonban fontosabb dolgokkal elfoglalt, hiszen a múlt héten történt, 17 személy, köztük gyermekek életét követelő kettős merénylet után a rendőrség erejét leköti, hogy az iskolákban állandóan jelen kell lenniük.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE