Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Lengyel hazafiak vonultak fel Andrychów városában a cigánybűnözés visszaszorítása érdekében.

A mintegy kétszáz fős csoport a húszezer lakosú városban főként nemzeti érzelmű emberekből és helyi fociszurkolókból állt össze. Felmérések szerint Lengyelországban mindösszesen húszezer cigány él, és jóformán csak a déli területeken, a szlovák műállamhoz közel, olyan kisvárosokban, mint Andrychów (ahol kb. 100 cigány család él), Kęty, Limanowa vagy Nowy Targ.

Ugyanakkor ez a szám valószínűleg ennél valamivel nagyobb, hiszen beszámolók szerint sok cigány érkezik folyamatosan a környező országokból is. Sajnos mindebből kifolyólag is egyre gyakoribbak a cigányság antiszociális rétegeire jellemző bűnelkövetési formák megjelenése.

A kétszáz lengyel hazafi és helyi fociszurkoló (Ultras Beskid) részvételével tartott felvonulás közvetlen kiváltó indítéka az volt, hogy néhány nappal ezelőtt cigányok megkéseltek lengyel fiatalokat.

A nemzeti értékek ellen szerződött liberális sajtó ezúttal is megpróbálta a demonstrációt rasszista indítékúnak beállítani, pedig a felvonulók szándéka csupán annyi volt, hogy jelenlétükkel demonstrálják, ha kell, bármikor megvédik a lengyel honfitársaikat.

(Alfahir.hu)

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE