Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A homokosok vonulhatnak, a család védelmében állók nem tarthatják meg rendezvényüket.

"Ahogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény meghatározza, minden tartalmi elemet kifogástalanul megjelöltünk a bejelentésünkben, ettől függetlenül Budapest rendőrfőkapitánya a tavalyi év után idén is a rendezvényünk betiltása mellett döntött.

Hozzátették: a bejelentésükben is írták, hogy a család hagyományos értékeit kívánják népszerűsíteni, szórólapozással szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a család a társadalmi élet őssejtje, egy olyan természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. Céljuk a család ellen irányuló törekvésekkel szemben egyfajta társadalmi immunitás kibontakoztatása, különös tekintettel a gyermekekre veszélyt jelentő jelenségekkel szemben.

A közösség írásában leszögezte: a rendezvényük napirendje tartalmas beszélgetésekből, szórólapozásból és közös fotózásból áll, ehhez képest a BRFK öt oldalas, korábbi határozatokból összeollózott, jobbára teljesen irreleváns megállapításokat tartalmazó leveléből szereztünk tudomást arról, miszerint a helyszín és az időpont megválasztásából a BRFK álláspontja szerint az következik, hogy a párhuzamosan zajló Szivárvány Misszió Alapítvány felvonulásának megzavarása, ellehetetlenítése a céljuk.

A több pontjában is súlyos előítéletektől terhelt határozatot jogsértőnek, így értelemszerűen elfogadhatatlannak találják, megítélésük szerint Budapest rendőrfőkapitánya ilyenre nem ragadtathatja magát - hívták fel a figyelmet. Közölték: ezenfelül ha a határozatban említett felvonulás célja valóban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek vélt hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése, akkor némi ellentmondást vélnek felfedezni a megfogalmazott célok és Budapest rendőrfőkapitányának a heteroszexuálisokkal szembeni jelen diszkriminatív döntése között.

A határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be, a remélt kedvező döntés esetén pedig rendezvényünket az eredetileg tervezettek szerint, a törvények maradéktalan betartásával megtartják.

alfahir.hu

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE