Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

2014. január 1-én bizonyos értelemben eljött az igazság pillanata Nagy-Britannia számára.

Ettől a naptól fogva ugyanis megszűntek a román és bolgár állampolgárok munkavállalására vonatkozó korlátozások a szigetországban. Feltehetően több tíz- vagy több százezer cigány fog a két balkáni államból útnak indulni. A románok és bolgárok persze boldogok, és mi, magyarok is örülhetünk annak, hogy mostantól fogva legalább a britek is megértik, miért is vagyunk olyan „rasszisták".

De két nappal később el is vették szüleitől azok politikai meggyőződése miatt, akárcsak a testvéreit.

A New Jersey-i Heath Campbell folyamatosan diszkriminációnak van kitéve. Az egész azzal kezdődött, hogy a cukrász kirekesztő módon nem akarta ráírni az akkor hároméves kisfia nevét a születésnapi tortára, majd azzal folytatódott, hogy a családvédelmi szolgálat elvette szüleitől a kis Adolf Hitlert. Sőt, nem csak őt, hanem JoyceLynn Aryan Nationt és Honszlynn Hinler Jeannie-t is, mondván, a szülők "komoly sérülések kockázatának tették ki gyermekeiket".

Elmarasztalta a svájci államot az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy egy svájci bíróság pénzbírságra ítélt egy férfit az 1915-ös örmény népirtás tagadása miatt.

Egy bajor város vezetése a múlt héten visszautasította, hogy elvegyék Adolf Hitler díszpolgári címét, a Führer így továbbra is megbecsült "városlakó" marad.

A német vezér 1933 körül vált a környéken több városban díszpolgárrá vált, de Dietramszell városvezetése ma is visszautasította, hogy a múltjukat megtagadva beálljanak a megfelelési kényszerben szenvedők sorába. Az egész ügy úgy pattant ki, hogy egy Agnes Wagner nevű helyi levéltáros korabeli iratok között kutakodva rátalált egy újságcikkre, amiben azt írták, hogy 1933 márciusában Adolf Hitlert a városka díszpolgári címmel jutalmazta meg.

Sevilla spanyol város lakosai, akik tiltakoznak egy újabb mecset építése ellen városukban, rájöttek, hogyan lehet segíteni ebben a helyzetben.

Egy halott disznót temettek el azon a helyen, ahol mecsetet akartak emelni, és széles körben tájékoztatták az újságírokat a „gonosztettükről”. Iszlám tiltja mecsetépítést a „disznó által meggyalázott földön”. A muszlim közösségnek nem volt más választása, és megszüntette az építést. Így tehát nem volt szükség semmilyen tiltakozásra, tüntetésre vagy bármilyen erőszakos akcióra.

A Feder Fauna olasz állattenyésztők és -kereskedők egyesülete határozatot hozott, miszerint Hitler-díjat ítél oda "azoknak az állatvédőknek, akik tevékenységüket az emberek rovására folytatják".

A Feder Fauna indoklásában az áll, hogy Führer hozta a világon az első állatvédelmi törvényeket, aki egyébként köztudottan vegetáriánus volt. Noha az említett egyesület az "emberek kárára működő állatvédőket" szándékozza úgymond "megalázni", a zsidók máris felháborodtak a díj nevén és amiatt tiltakoznak, hogy Hitlert "érző emberként ábrázolják".

Horvátországban december 1-jén népszavazást tartottak, amelynek eredményeként a házasságot kizárólag egy férfi és egy nő közötti életközösségként kell meghatározni az Alkotmányban.

Zoran Milanovic miniszterelnök, aki ellene volt a konzultációnak, vesztesen került ki a népszavazásból. „Nagyon szomorú ez a népszavazás” – nyilatkozta a homokospárti kormányfő. A győzelem „A család nevében” elnevezésű szervezetet (és az egészséges lelkületű embereket) illeti, amely elindította a katolikus egyház által is támogatott kezdeményezést.

Botrány tört ki a Dinamo Riga–Jugra Hanti-Manszijszk KHL-mérkőzést követően, ugyanis a vendég orosz jégkorongcsapat szerint a lettek a találkozó előtt horogkeresztet formáztak a jégen.

November 18-án ünnepelték a Lett Köztársaság kikiáltásának 95. évfordulóját, és a Dinamo Riga meccse előtt egy nemzeti jelképet (Nap Szimbóluma) formáztak a jégen. Ezt az oroszok azonban horogkereszthez hasonlították, a KHL pedig kivizsgálta az esetet.

Bulgáriából és Romániából érkező „rejtett erőforrások” egyre nagyobb számban jelennek meg az Európai Unió gazdagabb államaiban.

Valamilyen érthetetlen okból azonban a „toleráns”, „nyitott” és „humanista” európaiak mégsem örülnek a jelenlétüknek. Mi több, az Európában megtelepedett, más földrészről érkezett bevándorlók sem kedvelik őket. A Rostás család például három kiszuperált autóban telepedett meg Párizs egyik külvárosában található elhagyott gyártelepen...

A német kormány évente több milliárd eurót költ, hogy növekedjen a születések száma az országban.

Az eredmény azonban siralmas. Egy frissen nyilvánosságra került jelentés megállapításai szerint a német nőknek továbbra is súlyos nehézségeket okoz a karrier megkövetelte szempontok és a család igényeinek összeegyeztetése. De a vizsgálatból az is kiderül, hogy a németek jelentős része számára egyáltalán nem tartozik hozzá a boldogsághoz a gyermekek felnevelése. Az előrejelzések szerint 2050-re Németország jelenlegi 82 milliós népessége 70 millióra csökken és amit nem polkorrekt kimondani: ennek a 70 milliónak is a tekintélyes hányada már nem tősgyökeres német lesz.

Nagy-Britannia antirasszista, vagyis fehérellenes vezető rétege az elmúlt évtizedekben a "politikailag korrekt" öngyűlölet iszonytató fokára juttatta a szigetországot.

Az elmúlt időszakban "rasszistaként" vették nyilvántartásba az egymilliónyi hároméves brit gyermek csaknem egyharmadát, mert a 2000-ben elfogadott Faji kapcsolatok törvénye (Race Relations Act) egyik rendelkezése arra kötelezi az óvodai nevelőket, hogy jelentsenek minden olyan kijelentést, amely sértőként interpretálható más rasszokra nézve, a gyakorlatban kizárólag a színes bőrűekre.

A háború utáni Németországban évtizedeken át szükséges vagy éppen szükségtelen rossznak tartották a bevándorlást, a vendégmunkát, és igyekeztek korlátozni a külföldiek tartós jelenlétét.

Most már azonban szinte udvarolnak a bevándorlóknak hatóságok, a vízumokat pillanatok alatt intézik. "Olyan kedves emberek ezek a bevándorlási hivatalnokok" - mondta a Reuters hírügynökségnek Ata Ucertas, 25 éves török orvos, miután két hónap alatt megkapta tartózkodási engedélyét, és német nyelvtanfolyamra is beíratták.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE