Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Börtönbüntetésre ítélték azt a futballszurkolót, aki a nyári labdarúgó Európa-bajnokság döntője után, egy élő Facebook-bejelentkezésben beszólt három néger játékosnak a Facebookon.

A Rutgers Egyetem egyik genderkutatója egy interjúban azt állította, hogy „a fehér emberek elkötelezettek abban, hogy gonosztevők legyenek”, és „ki kell iktatnunk ezeket a sz*rháziakat”.

„Valójában hétköznapi agresszióról, egy banális ügyről van szó, de mégis érdemes elmesélni, hogy mi történt”, így indítja legújabb írását a Le Figaróban Mathieu Bock-Côté, akit népszerűsége okán gyakran csak nevének kezdőbetűivel „MBC”-nek aposztrofálnak.

„Fuck your God!” – kiabálta a szélsőbalos csoport egy életpárti virrasztás résztvevőinek Texasban, majd rájuk támadtak. 

Az egyik népszerű amerikai túraruházati márka Németországban egy sajátos kampánnyal állt elő, amelynek keretében a következő üzenettel fordult a nagyközönség felé.

A nyelvi gondolatrendőrség ezúttal a „spooky”, vagyis a „kísérteties” kifejezés miatt kezdett el panaszkodni, ezért a Skót Nemzeti Színház be is tiltotta a használatát.

A fenti állítással egyetértett a 16 ezer válaszadó egyötöde, Európa 16 országából. Ugyanennyien értettek egyet azzal a mondattal, hogy „a zsidók a holokausztot saját céljaikra használják ki”.

A múlt heti hazafias demonstrációkra válaszul antifaszisták is felvonultak Rómában, követelve, hogy tiltsák be a szélsőjobboldali csoportokat, mindenek előtt a fasiszta Forza Nouva szervezetet.

A Chicagói Művészeti Intézetnél 122 magasan képzett, többnyire idős fehér nő dolgozott önkéntes alapon, fizetés nélkül.

A Lego.com oldalon a vásárlók már nem tudnak nemek szerint szűrni a játékaik között, ehelyett a weboldal témákat és tematikákat kínál fel.

Vizsgálat indult a német hadsereg egyik zászlóaljának „szélsőjobboldali” csoportja ellen – közölte a német védelmi minisztérium.

Az új Superman hamarosan romantikus kapcsolatba kerül egy férfi ismerősével - jelentette be a képregényt kiadó DC Comics.

A Financial Times közzétett egy cikket, amelyben azt állítják, hogy az európai országokban élő embereknek „fel kell készülniük a népesség újratöltésére arabokkal és ázsiaiakkal”.

Az 1944-es bombázás után pánikszerűen menekülőket géppuskatűz alá vették, ezért nagyon sok volt a civil áldozat is.

A Washington Post egy olyan javaslatot népszerűsít, amely szerint afgánokat kellene letelepíteni Wyoming államban, mivel ott elsöprő többségben vannak a fehérek.

Kiskorúakat kényszerítettek szexuális játékokra egy táborban, írja a Republika macedón hírportál.

„Az antiszemitizmus minden formája összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és az európai életmóddal”, ezért most az EU fokozza a harcot a zsidóság jóléte és biztonsága érdekében.

Kirúgták a nonbináris, transznemű, genderfluid felszolgálót, aki válaszul „nemi identitásán alapuló megkülönböztetés” miatt beperelte az étterem vezetőjét.

Egy szélsőbaloldali internetes platformon tették közzé az Alternatíva Németországért (AfD) párt 53 tagjának lakcímét.

Egy amerikai szervezet szeretné elérni, hogy a top 50 amerikai gimnáziumba kevesebb fehér gyerek járjon.

Például Bódi Ábel ilyen, aki a jobblibsi Axiómán a kiugrott szélsőjobbos pozícióját előadva beszél a radikalizálódás veszélyeiről, szerinte már a szélsőjobb is ugyanolyan rossz, mint a szélsőbal.

Feloszlatták a Fekete Afrikai Védelmi Liga (LDNA) elnevezésű szervezetet Franciaországban, miután a kormány megítélése szerint gyűlöletre, diszkriminációra és erőszakra uszító ideológiát hirdetett.

Izraelben 88 éves korában meghalt Zeév Ekstein, Kasztner Rezső gyilkosa. A zsidó Kasztner a második világháború idején 1000 dolláros jegyért Auschwitz végállomás helyett svájci különvonatot szervezett néhány gazdag, összeválogatott zsidónak.

A rabszolgaság témájában utazó Slave Play című drámát novembertől kizárólag négerek átal látogatható előadásokon is meg lehet tekinteni, amelyekre a producerek szerint csak a „feketékkel azonosuló” emberek kapnak meghívót.

A kommunista párt polgármesterjelöltje elsőre el sem hitte, hogy ők kapták a legtöbb szavazatot.

A bugyuta képregényfilmjeiről ismert a Marvel Studios eltávolíthatja az X-Men filmsorozat nevéből a „men” szót, hogy „befogadóbbá” tegye azt.

Felmentették az „antiszemita gyűlöletkeltés” vádja alól azt a franciaországi vezető imámot, aki egy prédikációjában olyan vallási szöveget idézett, amely a zsidók megölését rendeli el a muszlimoknak.

Az alábbi történet az 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred Fb-oldalán jelent meg, amiből az derül ki, hogy valaki kalapácsként szeretett volna hasznosítani egy világháborús kézigránátot.

Egy több ezer fős Antifa-tüntetés előtt mutatta be a német Zöld Párt az Antifa mozgalmat támogató plakátokat, amelyen a BLM és buzipropaganda is feltűnik.

Négy embert, köztük egy 16 éves szíriai fiút vett őrizetbe a német rendőrség azzal a gyanúval, hogy támadást készítettek elő a Dortmundhoz közeli Hagen zsinagógája ellen.

Újra botrány volt egy korábbi tömegverekedés helyszínén Franciaországban, ezúttal a városházát és a polgármestert vették célba erőszakos niggerek, akik megrohamozták a házasságkötő termet.

A belga szövetségi rendőrség nyomozást indított a Belgium flamand régiójában található nagyvárosok, Antwerpen és Gent közterein kiragasztott LMBTI-ellenes matricák elhelyezése miatt.

Többek között Asterix és Tintin képregényeket is megsemmisítettek kanadai iskolákban, az akció állítólag még az amúgy liberális extrémista Trudeau miniszterelnöknek is sok volt.

A betlehemi szobrok közül egy múzeumba száműzték Menyhért királyt, a napkeleti bölcsek egyikét, mert az mai szemmel nézve már „túl rasszista”.

Az 1970-es évekig a következőhöz hasonlóan nyilatkoztak a szakirodalmak a homoszexualitásról: “Csak a műveletlenek hiszik azt, hogy ez valamiféle deviancia, a tanultak tudják, hogy mentális betegség.”

Nincs megállás a progresszív baloldalon, a Függetlenségi Nyilatkozat, az Alkotmány és a Bill of Rights is megkapta a „fajgyűlölő” bélyeget.

A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) hivatalos honlapján tett közé egy blogot „Kedves fehér emberek az Egyesült Királyságban” címmel.

„A fekete színű robotok elleni előítéletek a feketebőrűek elleni előítéletekből származnak” – idéz egy kutatást a CNN.

„Elsősorban az interneten terjedő zsidógyűlölet miatt az Európai Bizottság új irányt kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának” – hangsúlyozta a brüsszeli testület illetékese.

Az erőszakos Antifa csoportokhoz tartozó amerikai tanár szándékosan szélsőbalos ideológiára oktatja a diákjait.

Nyilvánosan bocsánatot kért egy ételszállító cég Oroszországban, miután egy néger férfival reklámozta szusiját és a szolgáltatásait.

Vádat emeltek Ron Jeremy amerikai zsidó pornószínész ellen, ügyészségi gyanú szerint a most 68 éves férfi 1996 és 2019 között 33 alkalommal, 21 különböző nővel szemben követett el szexuális visszaélést.

A Walesi Művészeti Tanács és a Walesi Nemzeti Múzeum ötvenegyezer font értékű – az adófizetők által finanszírozott – revízió során megállapította, hogy a walesi nyelv használata a faji kisebbségek kizárását szolgálja.

Jair Bolsonarorót, Brazília „szélsőjobboldali” elnökét politikai karrierjének kezdete óta gyűlöli a helyi zsidó közösség többsége.

A gyűlölet-bűncselekmények ellen akarnak a szivárványkocsikkal fellépni, meglepő módon vannak a kezdeményezésnek bírálói is, akik gondolatrendőrséget emlegetnek.

Húsz év elteltével az amcsik angolosan lépnek le Afganisztánból. Bagrami főhadiszállásukról például éjjel, teljes elsötétítés közepette slisszoltak ki, nehogy a tálibok filmre vegyék az eseményt és propagandacélokra használják, mint anno a vietnámiak a saigoni evakuálásukat megörökítő felvételeket.

Könnyek között fakadt ki közösségi oldalán egy súlyosan elhízott néger popénekesnő, mert „rasszista és sértő” megjegyzésekkel illették őt és alakját.

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter határozatlan időre konzultációra visszahívta a varsói izraeli nagykövetséget irányító ügyvivőt a közigazgatási eljárásokról szóló vitatott lengyel törvény miatt – adta hírül az MTI.

Amerika fehér bőrű lakossága 1790 óta most először csökkent. Jennifer Rubin, a legolvasottabb washingtoni napilap zsidó újságírója azt írta, ez fantasztikus hír, mivel „így változatosabb és befogadóbb lesz a társadalom”.

Éljen a sokszínűség! Virágozzék száz virág! A változatosság gyönyörködtet! Mindez kétségtelenül jól hangzik, és elméletben igaz is, gyakorlatilag azonban korántsem.

2500 eurós jutalomban részesült az a holland LMBTQ-fotópályázatot megnyerő fotós, akinek a képén egy kislány szerepel több fétisszerelésben levő férfival.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE