odinista-pogany-polo
norseman-polo
white-power-noi-triko
odin-foisten-polo
wewelsburg-fekete-nap-polo
thor-mit-uns-viking-runa-polo
theodor-eicke-waffen-ss-totenkopf-obergruppenfuhrer-polo
skinhead-rac-skrewdriver-isd-polo
wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-triko
barnainges-nsdap-rohamosztagos-sturmabteilung-sa-polo

Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Sajnos úgy fest, hogy a COVID-19 okozta válság hosszú időre lenullázza a nacionalista koncerteket is.

A Romantikus Erőszak közleménye szerint legközelebb csak jövő márciusban áll színpadra, idézi a zenekart a Nacionalista Zóna:

A rendezvények látogatására vonatkozó intézkedések és a jövőben várható, a mindennapi életet befolyásoló további korlátozások miatt úgy döntöttünk, hogy a Romer a helyzet javulásáig nem koncertezik!


Nagyon bízunk benne, hogy mielőbb helyre áll a rend és a jövő évi Nemzeti Dal Ünnepet, amelyre vadiúj dalokkal és kiadvánnyal készülünk, már meg fogjuk tudni valósítani! Ennek a dátuma és a helyszíne is meg van: 2021. március 14. Budapest, Barba Negra.

De addig sem maradtok új Romer felvétel nélkül, ugyanis mi is meghívást kaptunk arra a különleges, “Kikalapált dalok” című feldolgozás albumra, amelyen 30 különböző zenekar dolgoz fel Kalapács számokat.

Mindenkit aki érdeklődik a Romer iránt arra biztatunk, hogy a zenekarral kapcsolatos híreket, a közösségi média helyett(!) a megújult hivatalos honlapunkon keresse és iratkozzon fel a hivatalos YouTube csatornánkra, így biztosan nem fog lemaradni semmiről!


panzerdivision-waffen-ss-totenkopf-ss-panceloshadosztaly-polo
hugin-es-munin-mjolnir-polo
barnainges-rohamosztag-sturmabteilung-sa-himzett-polo
odinista-pogany-polo
elesett-hosok-csarnoka-valhalla-polo
14-szo-polo
nagy-magyarorszag-polo
joachim-jochen-peiper-ss-standartenfuhrer-polo

wewelsburg-schwarze-sonne-fekete-nap-triko
a-deutsche-afrika-korps-wehmarcht-tabornagya-a-sivatagi-roka-erwin-rommel-polo
jelentkezz-a-hunyadi-ss-hadosztalyba-polo
del-afrikai-bur-ellenallas-himzett-galleros-polo
white-power-himzett-galleros-polo
waffen-ss-nibelungen-ss-granatoshadosztaly-polo
rudolf-hess-a-beke-martirja-polo
barnainges-rohamosztag-sturmabteilung-sa-himzett-polo

Fotóarchívum

panzer-v-panther-ausf-d-kozepes-harckocsi-roncsa-a-kolni-dom-elott-eloterben-egy-amerikai-katona-1944-aprilis-4
nemet-tiger-i-nehezharckocsik-helyreallitasa-a-keleti-fronton-1944-februar
panzerkampfwagen-vi-b-konigstiger-kiralytigris-nehezharckocsik-canteloup-kozeleben-franciaorszagban-1944-julius
nemet-harckocsizok-feherre-festik-a-tigris-tankjukat-a-teli-alcazas-reszekent-a-keleti-fronton-1943-1944-tel
porsche-gyartasu-loevegtornyokkal-szerelt-panzerkampfwagen-vi-b-koenigstiger-kiralytigris-nehezharkocsik-nyomulnak-elore-franciaorszagban-1944-junius
elfeledett-tortenelem-a-iii-birodalom-emlekezetes-pillanatai-szinesben
adolf-hitler-nemet-kancellar-es-paul-von-hindenburg-birodalmi-elnoek-potsdamban-az-ujjaepitett-reichstag-megnyitasakor-1933-marcius-21
adolf-hitler-es-mas-nemet-felsovezetok-tavozoban-a-japan-muveszeti-kiallitas-helyszinerol-a-berlini-pergamon-muzeumnal-1939-februar
wehrmacht-harckocsizok-egy-kiralytigris-lovegtornyaban-budapesten-1944-oktober
francia-somua-s35-francia-harckocsikkal-vonul-fel-a-wehrmacht-miutan-egyetlen-puslakoves-nelkul-bevettek-parizst-1941
a-hitlerjugend-tagjainak-sorakozoja-a-leibstandarte-ss-adolf-hitler-hadosztaly-berlin-lichterfelde-barakkjai-elott-berlinben-1942
horthy-miklos-es-adolf-hitler-a-nemet-vezer-mercedes-kabriojaban-kielben-1938-augusztus-22
hugo-jaeger-archiv-a-reich-monumentalis-pillanatai-szinesben
nemet-katonak-egy-stug-iii-as-fedezekeben-a-keleti-fronton-1943
nemet-csapatmozgas-tigris-harckocsin-en-stug-iii-rohamloevegen-kurszk-tersegeben-a-keleti-fronton-1943
sonderkraftfahrzeug-251-sd-kfz-251-fellanctalpas-a-wiking-panceloshadosztalybol-1944-nyar
a-ii-vilaghaboru-feledesbe-merult-pillanatai-keleti-front-1941
diszkivilagitas-a-brandenburgi-kapunal-adolf-hitler-50-szuletesnapjan
szovjet-ba-10-pancelauto-all-langokban-a-szemelyzet-hadifogolykent-folytatja-a-haborut-1943-keleti-front
adolf-hitler-nemet-vezer-es-kancellar-az-olimpiai-faluban-koszonti-az-atletakat-a-iv-teli-olimpiai-jatekok-megnyitojan-garmisch-partenkirchenben-bajororszagban-1936-februar-6
adolf-hitler-es-benito-mussolini-a-muencheni-konferencia-elott-muenchenben-1938-szeptember-30
benito-mussolini-es-adolf-hitler-talalkozoja-a-nagynemet-birodalom-fovarosaban-berlinben-1937-szeptember
hitler-adolf-fiatal-nemzetiszocialistakkal-a-muncheni-barna-hazban-1935
osztrakok-tomegei-oromujjongassal-fogadjak-adolf-hitlert-ausztria-es-nemetorszag-egyesitesenek-eloestejen-1938-ban
a-fuhrer-udvozli-a-spanyol-polgarhaborubol-visszatero-condor-legio-csapatait-2
rundstedt-tabornagy-kiseretevel-terepszemlet-tart-a-nemet-12-hitlerjugend-ss-pancelos-hadosztaly-egysegeinel-eszak-franciaorszagban-1944-januar
benito-mussolini-es-adolf-hitler-a-ket-tengelyhatalom-vezetoinek-csucstalalkozojan-munchenben-1940
nemet-neheztuzersegi-agyu-felkeszitese-elsutesre-az-atlanti-falban-1943
a-leibstandarte-ss-adolf-hitler-panceloshadosztaly-tiger-i-nehezharckocsija-eszak-franciaorszagban-1944-tavasz
a-vilaghaboru-ritka-fotoi-szinesben-a-waffen-ss-katonai