Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Hitler-portrét helyeztek ki a házuk homlokzatára Leányfalun azok a patrióták, akik tavaly egy SS-zászlóval tették ugyanezt.

Szombaton este 7 után 3 rendőrautó állt egy leányfalusi ház előtt, ami a település egyik legnépszerűbb részén, a Duna-parti sétányon található. A háziak ellen ugyanis szerint legalább kettő házmestertempóban nyomuló kukkoló tett rendőrségi bejelentést.

Ennek oka az, hogy a ház homlokzatára Adolf Hitler képét akasztották ki, amit alul a következő, német nyelvű felirattal: Ein Volk, ein Reich, ein Führer, ami magyarul azt jelenti, hogy egy nép, egy birodalom, egy vezér, ez volt a Nagynémet Birodalom egyik legismertebb jelszava.

Tavaly júliusban a háziak egy SS-zászlót, az NSDAP katonai szervezete, a Schutzstaffel zászlaját tették ki hasonlóképpen, amire akkor két zsidó azonnal kihívta a rendőrséget, de a szentendrei rendőrök nem indítottak eljárást, egészen korrekt indokolással: a helyszínre kiérve azt találták, hogy éppen születésnapi ünnepség zajlott, a háziak pedig elmondták, hogy "(...) az elektromossághoz munkájuk révén kötődő résztvevők az ünnepelt 44. születésnapjára készítették a villám jelekkel szimbolizált zászlót. Amikor a rendőrök felhívták a figyelmüket a tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos hasonlóságra, azonnal eltávolították a zászlót. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, büntetőeljárás nem indult."

A zsidó-liberális sajtó vonyítása utáni médifigyelem miatt aztán tessék-lássék mégis elindult a nyomozás, hogy azt hamarosan megszüntessék, bűncselekmény hiányában.

Az ügyészség hónapokkal később felülvizsgálta a döntést és az eljárás hiányosságaira hivatkozva új nyomozásra utasította a rendőröket.

A tavalyi esetben egy zsidó járókelő azt mondta neki, hogy ami a házon lóg, az szerinte egy SS-jelvény, ami tiltott „önkényuralmi” jelkép, ő pedig zsidó és zavarja a látvány, a járókelő állítása szerint azzal válaszolt, hogy „ők viszont nácik, hősünknek pedig úgyis indul a vonata”.

Most végül garázdaság szabálysértése miatt indult rendőrségi eljárás a leányfalusi telektulajdonos ellen.

A jogi részletekben nem járatos olvasókat meglepheti, hogy egy ilyen ártalmatlan akció esetében miért merült fel hatósági intézkedés.

Mint az köztudott, a vonatkozó Btk-paragrafus tételesen felsorolja, hogy mi számít illegális „önkényuralmi” jelképnek. Ezek a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács és az ötágú vöröscsillag. Vagyis sem Hitler, sem bárki más nemzetiszocialista arcképe, illetve a nacionalista mozgalmak jelmondatai sem esnek a törvény hatálya alá.

De akkor miért indítottak egyáltalán eljárást, és miért garázdaság miatt?

A Pest megyei rendőrség válasza szerint azért, mert a Hitler-portré sok arra sétálóban megbotránkozást keltett - a rendőrségre emiatt több bejelentés is érkezett egymástól függetlenül -, ami már megalapozta a garázdaság miatt szabálysértési eljárást.

A rendőrség arról is nyilatkozott, hogy még mindig folyik a tavaly indult nyomozás Szentendrén ugyanennek a háznak a gazdái ellen, az viszont már tényleg „önkényuralmi” jelkép miatt. 

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE