Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

„A Wagner csoport kapcsolatban áll a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkkel” – állítja a Tech a Terrorizmus ellen című zsidó-liberális lap elemzése.

Az Ukrajnában harcoló orosz zsoldosok, köztük a Kreml által támogatott Wagner-csoport tagjai „szélsőjobboldali szélsőségesekhez”, köztük egy, az Egyesült Államok által „terroristaként” megjelölt szervezethez köthetők – vezeti fel az elemzését a CIA-bekötésű lap.

Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy különleges katonai művelete Ukrajna „nácitlanítására” irányul, a vizsgálat szerint az úgynevezett oknyomozók összefüggéseket találtak az oroszbarát erők és az „erőszakos jobboldali szélsőségesek” között, beleértve azokat is, akik közvetlenül kapcsolódnak a Wagnerhez.


Fehér fajvédelem és Orosz Birodalmi Mozgalom

A Telegram üzenetküldő alkalmazás egyik március 15-i bejegyzése az Orosz Birodalmi Mozgalom (RIM) zászlaját mutatja. Ez az Egyesült Államok terroristákat feltüntető feketelistáján indokolatlanul szereplő, fehér fajvédelmet képviselő félkatonai szervezet, amelyet állítólag a Moszkva által támogatott szeparatisták behoztak Donyeckbe. A bejegyzést egy Putyin-barát csatorna osztotta meg.

A Telegramon és a VKontakte (VK) orosz közösségimédia-platformon közzétett patrióta tartalom nagy része a Wagner csoporton belüli Ruszics nevű nacionalista egységhez kapcsolódik, míg más részük a Kreml-barát online közösségekhez kötődik, és némelyikük a Wagner csoport nevét és logóját használja.


„Először otthon számoljon le a nácikkal”

Adam Hadley, a Tech Against Terrorism nevű, londoni székhelyű és az ENSZ terrorizmusellenes végrehajtó igazgatósága által támogatott fehérellenes, antifasiszta NGO ügyvezető igazgatója azt mondja: elemzésük arra utal, hogy az oroszok által támogatott ukrajnai erők, köztük a Wagner csoport, „szinte bizonyosan kapcsolatban állnak szélsőséges szélsőjobboldali szervezetekkel”.

Hadley hozzátette: „Tekintettel Putyin abszurd követelésére Ukrajna nácitlanítására, azt javasoljuk, hogy először a saját soraiból irtsa ki a neonácikat, mielőtt másokra mutogatna."


A Wagner csoport és az új zsoldosdandár

Oroszország egyik legtitkosabb szervezete, a Wagner csoport hivatalosan nem létezik. A jelentések azonban azt sugallják, hogy több száz tagja harcol Ukrajnában, és azt állítják, hogy már röviddel az invázió után zsoldosai Kijevben tevékenykedtek, a Kreml parancsára állítólag meg akarták gyilkolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Az is ismeretes, hogy az oroszországi privát üzenetküldő csoportok erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy új zsoldosdandárt toborozzanak az ukrajnai háborúba. A közelmúltban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy 16 000 közel-keleti harcos jelentkezett önként, hogy harcoljon az orosz hadsereg oldalán.


A szláv szvasztika

A VK egyik fiókja egy március 17-i bejegyzés szerint a Ruszics „szabotázs- és támadás-felderítő csoporthoz” tartozik, amely a jelek szerint Ukrajnában működik. A Ruszics logója egy szláv szvasztikát formáz, a Kolovratot.

Egy másik friss VK-bejegyzés a Ruszicsot a szeparatista csoportok és milíciák, köztük a keményvonalas nacionalista Orosz Nemzeti Egység koalíciójának tagjaként említi.

Az egyik kép, amelyet a VK-n osztott meg a Ruszicshoz kapcsolódó egyik fiók, harcosokat ábrázol, szemmel láthatóan Ukrajnában, bár ezt lehetetlennek bizonyult ellenőrizni. Valknut zászlót tartanak kezükben, habár ez egy ősi skandináv jelkép, az „oknyomozó” riport szövege szerint „ezt a szimbólumot a fehér felsőbbrendűség hívei is gyakran használják”.


A héják és a jó hírnév

Beszámolók szerint a Wagnerhez toborzott zsoldos egységeket olyan nevekkel látják el, mint „A héják”, vélhetően azért, hogy ne hozhassák őket kapcsolatba a csoporttal, és ne rontsák annak renoméját, miután tagjait többször is megvádolták „emberi jogi visszaélésekkel” a szíriai és líbiai műveleteik során.

A Tech Against Terrorism elemzése megállapítja, hogy a Wagner csoporthoz kapcsolódó prominens Telegram csatorna 2021 májusában egy olyan képet közölt, amelyen egy Kolovrat látható, állítólag a szíriai Palmira egyik sziklájára festve, ehhez a szerzők bővebb kommentárt nem fűztek, de nyilván a „neonácizmus” bizonyítékát látták meg benne.

Találtak továbbá olyan, oroszul Wagner PMC-nek nevezett Telegram-csatornákat, melyeken felvételeket és mémeket osztottak meg – legutóbb március 4-én – egy szíriai fogoly megkínzásáról és lefejezéséről még 2017-ben. A kivitelezők Wagner-zsoldosok voltak.


A „nem is létező” csoport és fedett műveletei

A Wagner csoportot először 2014-ben azonosították, amikor az oroszbarát szakadárokat támogatta a kelet-ukrajnai konfliktusban. Tulajdonosa Jevgenyij Prigozsin, Putyin egyik legközelebbi szövetségese. A csoport azóta fedett műveleteket végzett Afrikában és a Közel-Keleten.

Katonai szakértők úgy vélik: a zsoldosok lehetővé teszik, hogy a Kreml – amely mindig is tagadott bármilyen kapcsolatot zsoldoscsoportokkal – alacsonyan tartsa a halálos áldozatok számát.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE