Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott.

A vádhatóság felidézte, a rendőrök 2016 őszén, „a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak”. A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen. A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le. A vádirat szerint a vádlottak közül ketten „népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas” írások publikálásában működtek közre. „A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött” – írta az ügyészség. Hozzátették, a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások „alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek”.

A bíróság elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A „gyűlöletkeltő írások” közzétételében közreműködő két mozgalmárt – egyiküket lőszerrel visszaélés mellett – „közösség elleni uszítás” bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három aktivistát végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.

Az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki. A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE