Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Josef Schütz ötévi börtönbüntetést kapott, mert „bűnrészes volt 3518 rab halálában”.

Az egykori koncentrációs táborok eddigi legidősebb őrét ítélték el Németországban. A 101 éves Josef Schütz azért kapott 5 évnyi börtönt, mert az ítélet indoklása szerint „bűnrészes volt 3518 rab halálában”. A férfi az SS egyik altisztjeként a sachsenhauseni tábor őre volt 1942-45 között.

„Ön tudatában volt annak, hogy rabokat gyilkolnak meg a táborban, jelenlétével segítette ezt. Minden szökni próbálót lelőttek, így minden őr aktívan részt vett ezekben a gyilkosságokban” – idézte Udo Lechtermann bírót az MTI.

A vádlott a perben és az ítélethirdetés után is tagadta, hogy a tábor őre volt, de ezt az ügyészség több megsárgult dokumentummal bizonygatta. A kerekesszékben közlekedő Schütz idős kora miatt csak korlátozott ideig, alkalmanként két és fél óráig volt jelen tárgyalásokon.

A büntetési tétel hasonló bűncselekmények esetében a német jogban legalább háromévi börtön, Schütz ügyvédje már korábban közölte, ha súlyosabb lesz az ítélet a minimálisnál, fellebbeznek. Ebben az esetben az elítélt legkorábban jövő év elején kezdheti meg a büntetés letöltését, de egészségi állapota miatt nem valószínű, hogy börtönbe vonul, ha egyáltalán él még addig.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE