Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Még gyerek vagy éppen fiatalkorú alapítói és tagjai vannak annak a laza nemzetiszocialista hálózatnak, ami Romániától Nyugat-Európán át az Egyesült Államokig toborzott sikeresen tagokat és valós akciókat is inspirált.

Saaremaa Észtország legnagyobb szigete, tipikusan az a hely, amit egy utazási iroda nem tud másképp nevezni, mint „felsőinek”, „békésnek”, „idillinek”. Innen indul 2018-ban annak a gyerekekből és fiatalokból álló nemzetközi nemzetiszocialista szervezetnek a története, amit a Politico, a Welt am Sonntag és az Insider „tárt fel”.

A három zsidó-liberális lap újságírói több mint egy éves kutakodással, Berlinben, Brüsszelben, Las Vegasban, Münchenben, New York-ban, Potsdamban és Washingtonban gyűjtöttek anyagot és készítettek interjúkat, folytattak kémkedéseket. Ezen kívül kamuprofilokat használva egy sor nemzetiszocialista csoportba épültek be a közösségi platformokon, aminek során 98,000 üzenetet gyűjtöttek össze, amik állítólag „fenyegetést, gyilkosságra felbujtást, gyilkosságok, merényletek tervezését” tartalmazzák zsidók, politikusok, homokos aktivisták vagy éppen újságírók ellen.

Így tárták fel azt a laza csoportosulásokból álló nemzetközi hálózatot, ami valós veszélyt jelenthet számos deviáns biztonságára.

De térjünk vissza 2018-ra és Saaremaa szigetére.

Egy mindössze 11 éves, de már nemzetiszocialista eszmékkel átitatott gondolkodású fiatal úgy dönt, társakat keres magának a közösségi médiában. Megalakítja a Feuerkrieg Division nevű csoportot, és a továbbiakban Commander néven keres követőket. A „tényfeltáró” cikk szerint a csoport elképesztően sikeres lesz nagyon rövid idő alatt, ugyanis tagjai tervezték a következő akciókat:

  • 2019, Egyesült Államok: Conor Climo-t (23 éves) két évre ítélik, miután támadást tervezett Las Vegasban egy zsinagóga és egy buzibár ellen;
  • 2019, Nagy-Britannia: Paul Dunleavy (16 éves) fegyvert próbál szerezni, hogy fajvédő terrortámadásokat kövessen el, de letartóztatják közben, öt és fél évet kap;
  • 2019, Egyesült Államok: egy meg nem nevezett katonát tartóztatnak le, mert egy rádióstúdiót akart megtámadni, 30 hónapot kap;
  • 2019, Litvánia: Gediminas Berzinskas (20 éves) egy irodát próbál felrobbantani, sikertelenül, két év négy hónapra ítélik;
  • 2019, Nagy-Britannia: Luke Huntert közelebbről meg nem nevezett terrortámadás kísérletéért ítélik 4 év két hónap börtönre;
  • 2020, Németország: Bajoroszág Cham járásában a speciális erők tartóztatják le Fabian D. villanyszerelőt, a munkahelyén, ahol titokban géppisztolyt próbált építeni, hogy terrortámadást kövessen el, két évre ítélik.

A Feuerkrieg Division-t ezek után előbb Nagy-Britanniában, majd Németországban is terrorszervezetté nyilvánították 2020-ban, később más országok is így jártak el. Mindez nem tántorította el Lukas F.-et, a „tényfeltáró” cikk főszereplőjét, hogy 2021 elején létre ne hozza a saját nemzetiszocialista csoportját. Lukas F. korábban maga is a Feuerkrieg Division követője volt.

Lukas F. 2020 novemberében alapítja meg a Totenwaffen nevű csoportot az Telegram közösségi csatornán, ekkor 16 éves, egy potsdami középiskola tanulója.

Führer nicknév alatt a csoport vezetőjeként funkcionál, így nem meglepő, hogy A fiú szintén meggyőződéses nemzetiszocialista, egyébként egy belarusz anya és egy német nemzetiségű kazah apa gyermeke, szüleik vele és a két testvérével még akkor költöztek Németországba, amikor a gyerekek kicsik voltak.

A család ismerősei szerint viszont azóta is rendszeresen jártak haza Belaruszba, sőt, az apuka vonzódik a fegyverekhez, ezért rendszeresen lőgyakorlatokon vesz részt, amire a gyerekeket is magával viszi. A Politico még egy közösségi médiáról lementett fotót is közölt, amin az látszik, hogy Lukas F. az édesapjával és a testvéreivel egy második világháborús tüzérségi ágyún ül.

A fegyverekhez való vonzódás adott volt tehát (előfordult, hogy Lukas F. Előadást tartott történelem órán a második világháborús német fegyverekről és nemzetiszocialista szimbólumokról), de a fiú az ismerősei szerint ettől függetlenül nem tűnt „szélsőséges eszmékkel szimpatizálónak”.

Ironikus módon ez a jelek szerint akkor változott meg, amikor az osztály meglátogatta a a schasenhauseni koncentrációs tábort. Onnantól kezdve a laptopja háttérképe egy horogkereszt lett és azt kezdte hangoztatni, hogy holokauszt egy megtisztulás volt. A Totenwaffen csoport szépen gyarapodott a vezetése alatt (2021 májusáig meghaladta az aktív tagok száma a százat), a fiú profi módon fanatizálta követőit és írt nekik elő különféle szertartásokat.

Természetesen minden belépőnek esküt kellett tennie – feltétlen engedelmességet fogadnia Lukas F.-nek –, ezen kívül előírás volt James Mason amerikai nemzetiszocialista Ostrom című könyvének tanulmányozása. (A csoportvezető figyelmesen hangfájlban is elküldte a könyvet annak, aki azt mondta, nem tudná elolvasni a gépén.)

Az Ostrom arról szól, hogy a szerző szerint hogyan lehet komoly tömegtámogatás, vagy politikai erő nélkül polgárháborúba taszítani egy sokfajú, degenerált társadalmat – amit zsidók és a liberálisok irányítanak – úgy, hogy viszonylag kis volumenű terrortámadásokat követünk el politikusok, kisebbségi vezetők, infrastrukturális létesítmények ellen. A Politico szerint aktualitása miatt az Ostrom mára sok nemzetiszocialista csoportban fontosabb szerepet kap, mint Hitler Mein Kampf-ja.

A csoport tagjai között ekkorra vannak németek, észtek franciák, britek, de tag például egy 13 éves román fiú is, aki egy fotón egy második világháborús német MP40-es gépfegyverrel tűnt fel, és egy 11 éves lengyel gyerek. A csoport tagjai a 2019-es, 51 muzulmán likvidálásával járó új-zélandi akció kivitelezőjét, Branton Tarrantot legendának, a 77 szélősbalost kivégző Anders Breiviket szentnek szólítják egymás között.

Edward a 13 éves román fiú (a cikk szerzői az összes nevet megváltoztatták) egy ízben arról oszt meg gondolatokat, hogy 3D-s nyomtatóval lehetne az MP40-eshez hasonló gépfegyvereket gyártani, Lukas F. pedig megígéri, hogy segíteni fog. 2020 decemberében a „Führer” azt írja, arra készül, hogy robbantson valahol, ahol Angela Merkel kancellár nyilvánosan megjelenik. Merkel nevét Angela helyett itt Jewgela-ként írja. Később „halállistákat” kezd el kiragasztgatni Potsdam utcáira ismert zsidó származású közéleti agitátorok nevével, majd az Amazonon mindössze 60 euróért vásárolt alapanyagokból (kén, magnézium) házilag bombát barkácsol és ezekből Potsdam mellett egy elhagyott volt laktanya területén kettő fel is robbant. Lukas F. természetesen az összes akcióját gondosan dokumentálja és megosztja a csoport tagjaival.

A csoport végül a rendőrség látókörébe kerül 2021-ben, és elkobozzák Lukas F. mobiltelefonját, majd laptopját, de 2022-ben visszakapja. Amikor pedig a Bal Párt egyik képviselője a hatóságoknál kukacoskodik, hogy hogy áll a nyomozás az ügyben, azt a választ kapja, hogy azt titkosították.

Az észt hatóságok is beazonosítanak egy tagot, de a fiú kiskorú, így semmit nem tehetnek ellene. A kémedő vizsgálat egy pontján, idén márciusban egy újságíró immár nem inkognitóban keresi meg Lukas F.-et, aki bele is megy egy online interjúba. Ennek során elismeri, hogy ő áll a profil mögött, hogy a csoport látszik, de tagadja, hogy ténylegesen terrortámadásokat akarnának elkövetni, magát pedig nem „neonácinak”, hanem nacionalistaként azonosítja. Számos provokatív kérdésre ugyanakkor nem válaszol. Ezután az újságírók májusban személyesen is elmennek a még mindig csak 17 éves fiúhoz, akit otthon is találnak a szüleivel, de sem Lukas F., sem a szülők nem akarnak nyilatkozni.

Azóta aztán a rendőrség letartóztatta Lukas F.-et, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van, de az újságíróknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértők szerint az ilyen lazán szerveződő csoportokkal szemben nagyon nehéz a fellépés, hiszen a tagok percek alatt szüntethetnek meg közösségi profilokat és hálózatokat és hozhatnak létre újakat. 

A kutakodók konklúziója, hogy az orwelli módszereket még fejleszteni kell.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE