Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Izlandon terrorista összeesküvéssel kapcsolatos ügyben tartóztattak le négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a társadalom különböző intézményei és állampolgárai ellen terveztek támadásokat.
A 375 000 lakosú kis országot régóta a világ egyik legbékésebb helyeként tartják számon. Izlandon ritka az erőszak, és a bűnözési ráta is alacsony, bár az erőszakos bűncselekmények elmúlt években tapasztalt növekedése aggasztja a hatóságokat.
A nagyszabású, 50 rendőr részvételével lezajlott akció során, összesen kilenc helyszínen foglaltak le félautomata fegyvereket, valamint rengeteg lőszert.
Karl Steinar Valsson, az izlandi rendőrség nemzeti biztosa nem részletezte az állítólagos terroristák célpontjait, de azt megemlítette, hogy valószínűleg a parlament és a rendőrség is közöttük lehetett. Valsson azt is elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a férfiak és „szélsőséges szervezetek” között.
A négy, húsz év körüli izlandit a főváros, Reykjavík egyik külvárosában, Kópavogurban és a délnyugati Mosfellsbær városában tartóztatták le a különleges erők által vezetett hadművelet során.
A hatóságok emellett felhívást is intéztek a lakossághoz, hogy jelentsék, amennyiben valahol fegyvereket észlelnek.
Az egyik csoport, amely az elmúlt években izlandi rendőrségi célkeresztjébe került, a Norðurvígi vagy az Északi Ellenállási Mozgalom néven ismert nemzetiszocialista szervezet. A helyi média szerint a mostani szervezkedés is valószínűleg hozzájuk köthető, habár erről hivatalos megerősítés nem érkezett.
Az összskandináv nemzetiszocialista mozgalom egyébként már egy ideje megvetette a lábát Izlandon, van egy aktív weboldala, és röpiratokat is terjesztettek, többek között az Izlandi Egyetem kampuszán.