Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Az FBI évek óta „terrorizmus” miatt nyomozást folytat egy nemzetközi nemzetiszocialista hálózat ellen, amelynek amerikai alapítója jelenleg Oroszországban él.

A 49 éves Rinaldo Nazzaro a Pentagon egykori alvállalkozója és a Belbiztonsági Minisztérium elemzője 2018-ban indította útjára a The Base-t, egy fegyveresen ellenálló, militáns nemzetiszocialista csoportot, amelynek célja a faji háború megindítása.

Megalakulása óta a csoport tagjai merényleteket és több tömeges lövöldözést terveztek, miközben több ország, például Kanada és az Egyesült Királyság hivatalos terrorszervezetként jelölte meg, ezáltal az ISIS és az al-Kaida mellé helyezve őket.

A The Base több, mint tucatnyi tagját fogták el az elmúlt néhány évben azután, hogy az FBI terrorellenes hajtóvadászatot indított ellenük. Az elfogott tagok jelenleg összesen több mint 100 év börtönbüntetést töltenek.

Nazzaro ellen azonban soha nem emeltek vádat, annak ellenére sem, hogy az amerikai bíróságok a csoport alapítójaként nevezték meg az ügyek tárgyalása során.

Legalább 2018 óta Oroszország biztonságos otthont nyújt Nazzarónak, és mivel az USA és Oroszország között nincs kiadatási szerződés, az amerikai hatóságok csak akkor léphetnének fel az alapító ellen, ha az visszamenne Amerikába.

Nemrégiben az FBI detroiti helyszíni irodája felszámolta a michigani sejtet is, és azt közölte, hogy Nazzaro nyomában vannak.

Azonban Nazzaro címe Manhattanben van, tehát feltételezhető, hogy a New York-i FBI-iroda az, amely illetékes lenne a vezetővel kapcsolatban, de jóideje nem jutottak semmire sem vele és ahogy most az orosz-amerikai kapcsolatok állnak, egy darabig valószínűleg nem is fognak.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE