Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt négy fiatallal – köztük egy 16 éves fiúval – szemben, akik tavaly május 1-jén a Dohány utcai zsinagóga előtt „megbotránkoztatóan” viselkedtek.

A vádirat szövege szerint:

a vádlottak 2022. május 1-jén kora reggel ittasan a VII. kerületben lévő Dohány utcai zsinagógához mentek, majd leültek az épület előtt lévő egyik padra, ahol tovább söröztek, miközben hangosan kiabáltak. Az italozás során először az akkor 16 éves fiú állt fel a padról, majd belerúgott egy kukába. Ezután két másik társa a zsinagóga épülete felé náci karlendítéseket végzett, közben hangosan kiabáltak. A negyedik fiatal minderről a mobiltelefonjával videófelvételt készített.

Ezt követően a vádlottak tovább garázdálkodtak, amelynek során sörösüveget rugdostak, szeméttel dobálták egymást és a zsinagóga falát, végül levizelték az épületet.

A fiatalok kihívóan közösségellenes és megbotránkoztató cselekményét több járókelő észlelte, illetve arról egy közelben lakó személy felvételt is készített.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a tettüket beismerő négy fiatalt csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, és velük szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE