Litvánia megtiltotta a holokausztrevizionista David Irving brit történésznek, hogy belépjen az országba az elkövetkezendő öt évben, miután a hatóságok tudomására jutott, hogy a másként gondolkodó férfi emléktúrát tervez a térségben.

Sovinizmus elleni harc; összefogás; a múlt tisztelete, a jelenben létezés és a jövőbe tekintés. Olyan hangzatos jelszavak ezek, melyeket sokan, sokszor a zászlajukra tűztek, de a szavakat szinte sosem követték tettek.

Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá azt a 28 éves ausztrál férfit, aki március 15-én ötven muszlimmal végzett két mecsetnél az új-zélandi Christchurchben - közli a bíróság döntésére hivatkozva az MTI.

Kellemetlen meglepetés érte március elején a Nemzeti Szocialista Mozgalom (NSM), az Egyesült Államok legrégibb és legnagyobb NS csoportosulásának a tagjait.

Az osztrák szövetségi kormány bejelentette, hogy megvizsgálja az Identitárius Mozgalom (IBÖ) feloszlatásának jogi lehetőségeit.

Az osztrák kormány nem tolerál egyetlen "veszélyes ideológiát" sem, bármelyik oldalról jöjjön is – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár újságíróknak szerdán, a kormányülést követően.

Sem Christchurchben, sem Aucklandben nem léphet fel a Pantera volt énekese, Phil Anselmo új zenekarával.

Kiáltványban indokolta meg előre a 28 éves ausztrál Brenton Tarrant a Christchurch városában végrehajtott mészárlást: a férfi a Twitterén megosztott dokumentumban a nyugati világot megszálló muszlimokat tette felelőssé a fehér faj szisztematikus kiirtásáért, tettével pedig hosszú évszázadok atrocitásaira akart választ adni.

Szlovákiában 2013-ban senki nem számított arra, hogy egy, a zsidó-liberális sajtó által "neonáci" címkével felaggatott politikus 55 százalékos támogatottsággal megnyerheti a besztercebányai helyi választásokat, ahogy arra se nagyon, hogy pártja három évvel később 14 helyet szerez a 150 fős szlovák parlamentben.

Sokkal több nemzetiszocialista katonát "fedeztek fel" és távolítottak el a német hadseregből, mint amennyit a katonai kémelhárítás bevallott - írja a Spiegel.

Fáklyás felvonulást rendeztek a német nemzetiszocialisták Nürnbergben, abban a városban, ahol Hitler idején a legnagyobb NS tömeggyűléseket tartották meg.

A Waffen-SS 48 magyar tagja máig kap kiegészítő juttatást Németországtól – rémüldözik a Blikk a német Bild nyomán.

A belgiumi parlament képviselői felszólították a kormányt, hogy akadályozza meg, hogy továbbra is járadékot kapjanak Németországtól azok az állampolgáraik, akik a második világháború idején Adolf Hitlerre esküdtek fel.

A nemzetiszocialista nézeteit nyilvánosan hangoztató férfi demokrata párti, fehérellenes politikusok, aktivisták és újságírók ellen akart merényletet elkövetni.

A rendőrség megtiltotta, hogy az országos történelmi emlékhelynek minősülő Kapisztrán téren emlékezzenek hazafias szervezetek az 1945-ös budavári kitörésre.

Nagyszabású razziát tartottak Németországban a Ku Klux Klan nevű amerikai szervezet feltételezett követőinek tagjainál.

Egy újabb párttal bővült ezen a héten a német politikai paletta, hiszen megalakult az Aufbruch der Deutschen Patrioten, azaz a Német Hazafiak Áttörése nevű párt.

Hétfőről keddre virradó éjjel brutálisan összeverték az AfD brémai vezetőjét. Frank Magnitz életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. A tettes antifasisztákat még keresi a rendőrség.

Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki még tavaly áprilisban "bántalmazott" egy kanadai rabbit az Árkád bevásárlóközpontban.

Egészségi állapota miatt mégsem tudják bíróság elé citálni Németországban azt a 97 éves volt SS katonát, aki a második világháború idején őr volt a lengyelországi Majdanekben működő táborban.