Ilias Kasidiaris 2021 óta ül egy görög börtönben a betiltott Arany Hajnal párttal való kapcsolata miatt. Ez azonban nem akadályozta meg Kasidiarist, akinek horogkeresztes tetoválása is van, hogy induljon Athén polgármesteri székéért.

1944 szeptember utolsó napjaiban sajátos közjáték zajlott le az német 503. nehézpáncélos-osztály otthont adó Sennelagerben. Noha az újabb bevetés helyszínét még nem ismerték a katonák, egyes részek már el is indultak.

A ceglédi táborban 1945 elején mint elhurcoltakat bevagoníroztak bennünket, azzal a mesével, hogy Debrecenbe visznek, és ott az új magyar hadsereg tagjai leszünk.

Kétségtelen, hogy 2023. október 7-ét az izraeli hadsereg (IDF) fennállásának eddigi leggyászosabb napjaként fogja nyilvántartani a hadtörténet.

Magyarországon már több mint két hónapja vége volt a II. világháborúnak, amikor a budapesti összekötő vasúti híd építéséről elhurcoltak, a vasúti peronon elfogott civilekkel együtt.

Magyarország második világháborús történetének van egy apró, alig ismert, de egyben rendkívül érdekes fejezete: az egyéni fegyverténnyel ellenséges harckocsit megsemmisítő magyar honvédek termőfölddel való jutalmazása.

Sok amerikai nagyváros annyira tele van bűnözéssel, droggal és hajléktalanokkal, hogy nemcsak élhetetlenek, hanem egyenesen no-go zónák.

Felülvizsgálatot kezdeményezett a franciaországi Crépol településen megkéselt, 16 éves Thomas ügyében Romans-sur-Isère polgármestere.

Menetünk 1945 nagypénteként indult el Ausztria felé. Május 2-án Gmunden városka közelébe értünk. Az oroszok a hátunk mögött, előttünk a linzi műút, azon túl a szövetséges csapatok tanyáztak.

Több tízezer zsidó és zsidószimpatizáns vonult fel Izrael mellett Washingtonban, ám ez nem mindenkinek volt kedvére.

Noha gyászoljuk az eltávozását még 25 év után is, de tudjuk, hogy ő nem halt meg idő előtt, mint ahogy a „senki ember” meghal.

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került.

1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta a Magyarországhoz az első bécsi döntés után visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens után Magyarország belépett a második világháborúba.

A Nyilaskeresztes Párt Szálasi Ferenc nemzetvezető részvételével tartotta meg december havi Nagytanácsát, jelentette 1944 decemberében a Magyar Távirati Iroda.

Egy hétköznapi történet rendkívüli véget ért az egyik elszakított országrészben. A nyugat-felvidéki Vágegyháza-Alsózáros vagy Zárosegyháza nevű községben egy gazda ekéje szántás közben valami keménynek ütközött, amiről azt hitte, egy szikla.

Körözést adott ki Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen-SS Galícia ukrán hadosztályának veteránja ellen az orosz belügyminisztérium.