Sokkolja a holland zsidókat és liberálisokat, hogy Vilmos Sándor király anyai nagyapjáról kiderült: az NSDAP tagja volt.

Az NZóna Podcast tematikus Homo Viator sorozata ezúttal az 1945-ös budavári kitörést és a Becsület Napját vizsgálja világnézeti szempontból.

Habár Benito Mussolinit, a Ducét 1945-ben, 61 évesen kommunista partizánok bestiálisan meggyilkolták, a dinasztia a mai napig meghatározó az olasz politikai és közéletben, leginkább Alessandra Mussolini miatt.

Hatéves börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a stuttgarti tartományi felsőbíróság egy „szélsőjobboldali német terrorcsoport” vezetőjére.

Most, hogy az amerikai kormány félhivatalos szócsövének számító The Washington Post megszellőztette a hírt, szinte már biztosra vehető, hogy az USA egy újabb megnyerhetetlen háborús kalandra készül a Közel-Keleten, ezúttal a jemeni húszik ellen, akiket a napokban ismét terrorszervezetnek nyilvánított, miután három éve éppen a Biden-kormány levette őket erről a listáról.

Az antifasiszta szervezetek szerint Németországban megnövekedett az „antiszemita vandalizmus” a zsidó holokausztnak állított emlékműveknél.

Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német személyszállító hajót. 

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került.

Az alábbi nyilatkozatot Paula Hitler (1896. január 21. - 1960. június 1.), a Führer egyetlen lánytestvére 1957-ben tette, újra kifejezve meggyőződését, ahogy 12 évvel korábban, szeretett fivérének halálát követően.

Kitiltotta a fehéreket az ünnepi vacsoráról a húzott szemű bostoni polgármester, de szerinte ez nem rasszizmus és nem is diszkrimináció.

Az ottawai orosz nagykövet szerint a kanadai hatóságok „hajlamosak késleltetni a volt nácik elleni pereket”.

Franciaország az utóbbi éjszakákon ugyanazt élte át, amit néhány évtizede már többször is, és amit a jövőben törvényszerűen egyre gyakrabban fog átélni: a söpredék („la racaille”) féktelen tombolását gyújtogatással, fosztogatással, lövöldözéssel fűszerezve.

Akik még nem ismernék a történetét annak a mondásnak, hogy Románia a "történelem prostituáltja", annak segítünk hat történelmi momentummal, amely eléggé tiszta képet fest arról, milyen szövetségese volt ez az ország néhai partnereinek.