Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A Pax Hungarica Mozgalom szervezésében idén is megrendezésre került a Magyar Októberek elnevezésű rendezvény, ahol 1944 és 1956 októberének hőseiről emlékeztünk meg.

Az '56-os szabadságharc emblematikus helyszínét, a Corvin közt idén is megtöltötték szép számmal a megemlékezni vágyók. Sokan nem értik, hogy mi hasonlóságot látunk e két októberi dátumban, de aki vette a fáradtságot, s kilátogatott, az megtudhatta, hogy ugyanazt az önfeláldozó hazaszeretetet látjuk és tiszteljük mind '44-ben és '56-ban, mely ugyanazzal az ellenséggel szemben vette fel a fegyvert.

 Mozgalmunk részéről Domokos Endre János és Lantos János tartotta meg tartalmas és buzdító jellegű beszédét.

A rendezvényen felszólalt Béres Viktor, a Magyar Nemzeti Arcvonal képviseletében, mely külön öröm lehet a hungarista szimpatizánsok számára, hiszen az esemény talán elősegítette a hungarista összefogás megvalósulását.

Természetesen idén is a szónokok között volt Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője.

De idén Kamil Komala a Niklot nevében tolmácsolta a lengyel hazafiak üzenetetét is felénk, egyúttal Retkes Tamás, történész testvérünk is megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel.

A beszédek között ifj. Tompó László színesítette a programot szívhez szóló szavalással.

Minden előzetes hangulatkeltés és mozgalmunk tudomására jutott fenyegetés ellenére a Corvin köz ezúttal is a hungaristáké volt!

Dicsőség a Hősöknek!

(forrás: Kitartás.hu)

Kapcsolódó: Tyirityán Zsolt Corvin közi ünnepi beszéde (videó)

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE