Kövess minket: TELEGRAMVK — HUNDUB

Megosztás:

Sztójay, aki 1944. március 22-től állt a kormány élén, s a külügyminisztériumot is vezette, a tengelyhatalmi szövetséget szolgálta.

Dimitrije Stojakovic néven született 1883. január 5-én a vajdasági Versecen (Vrsac) egy szerb biztosítási ügynök fiaként. A pécsi hadapródiskolát, majd 1910-ben a bécsi Hadiiskolát végezte el. A "nagy háborúban" vezérkari századosként, utóbb őrnagyként harcolt különböző hadszíntereken és alakulatoknál. 1917-ben a főparancsnokság hírszerző-kémelhárító osztályára helyezték, itt szolgált a forradalmak idején is.

A vesztes világháború után belépett Horthy Nemzeti Hadseregébe, az 1920-as évek elején a Honvédelmi Minisztériumban a hírszerzés-kémelhárítás egyik vezetője volt. 1925-ben ezredesként a berlini magyar nagykövetség katonai szakelőadója lett, 1927-től katonai attaséként dolgozott a német fővárosban, nevét ekkortájt magyarosította. 1933-ban hazahívták, tábornokként két évig a Honvédelmi Minisztérium egyik osztályát vezette.

Horthy Miklós kormányzó 1935 decemberében altábornaggyá léptette elő, egyúttal nyugdíjazta, s rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter rangban a berlini külképviselet élére nevezte ki. Sztójay őszinte híve és csodálója volt a Harmadik Birodalomnak, posztján - melyet 1944 márciusáig töltött be - mindent megtett azért, hogy Magyarországot a német-olasz tengely mellé állítsa. Élvezte a német vezető körök bizalmát, ellenlábasai azt terjesztették, hogy nem annyira a magyar, sokkal inkább a német birodalmi külügyminisztérium, a Wilhelmstrasse szócsöve volt.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja Kállay Miklós helyett Imrédy Bélát vagy Sztójayt javasolta miniszterelnöknek. Horthy inkább az utóbbit választotta, mert abban reménykedett, hogy egykori tábornoka végrehajtja majd politikai elképzeléseit. Csalatkoznia kellett: Sztójay, aki 1944. március 22-től állt a kormány élén, s a külügyminisztériumot is vezette, a végső győzelem érdekében dolgozott, maradéktalanul. Újabb honvédcsapatok indultak a keleti frontra a háború győzelmes befejezése érdekében, betiltották az ellenzéki pártokat és sajtóorgánumokat, számos baloldali politikust és publicistát tartóztattak le.

A magyar gazdaságot a hadigépezet szolgálatába állították, az úgynevezett háborús hozzájárulás formájában új alapokra fektették a Magyarország és Németország közötti árucsereforgalmat. A magyar és a német kormány megállapodása értelmében az SS-alakulatokba magyarországi németeket is toborozhattak. A Sztójay-kormány sorozatban léptette életbe a németek által régóta szorgalmazott zsidóellenes intézkedéseket: a zsidónak minősülő embereknek sárga csillagot kellett viselniük, megfosztották őket üzleteiktől, vagyonuktól, gettókba zárták őket, s megkezdődött a vidéki zsidóság deportálása.

A Sztójay-kormány működését a korszak számos politikusa kritizálta, Bethlen István a kormányzó számára készített 1944. júniusi memorandumában azzal vádaskodott, hogy szerinte "Sztójay áruba bocsátja a németeknek az ország függetlenségét és gazdasági forrásait, korrupt és tudatlan kreatúrákat ültet vezető tisztségekbe, embertelen eszközöket alkalmaz a zsidókkal szemben, miközben terjed a leghihetetlenebb korrupció és erkölcsi züllés". A kormányzó 1944 júliusában leállíttatta a deportálásokat, majd hat nappal a román kiugrás után, augusztus 29-én leváltotta Sztójayt, helyére Lakatos Gézát nevezte ki. A már nagybeteg Sztójay visszavonult a közélettől és a politikától, 1945 elején Németországba menekült. A háború végén amerikai fogságba került, 1945 októberében adták ki az akkor már szovjet uralom alatt álló Budapestnek.

Hazatérése után a vérbíróság előtt kellett felelnie bolsevizmus ellenes, németbarát tetteiért. A népügyész által megfogalmazott vád szerint "Sztójay cselekvősége abban állott, hogy a német utasításokat, parancsokat... alkotmányos mezbe öltöztette, haladéktalanul továbbította és végrehajtotta. Ezzel a tevékenységével végleg megfosztotta Magyarországot attól a lehetőségtől, hogy a szabad nemzetek közvéleménye előtt a valóságnak megfelelően, mint a német erőszak áldozata szerepeljen."

Az 1946. március 4-én kezdődött perben nem meglelő módon bűnösnek találták a kommunisták, és március 22-én egykori kormánya tagjaival - Rátz Jenővel, Reményi-Schneller Lajossal és Szász Lajossal együtt - golyó általi halálra ítélték. Az ítélet szerint: "Sztójayék bűne felér Szálasiék bűnével, az ő árulásuk segítette elő Szálasiék hatalomra jutását... A magyar Quislingek odadobták az országot a németeknek és idegen célok szolgálatában a pusztulás szélére vitték az országot."

Az utolsó szó jogán elmondott beszédében Sztójay a legőszintébben fájlalta a kormányzata alatt történteket, de azokért a "külföldi erőszakot" okolta, és tagadta, hogy felelős lenne azért, amit nem sikerült megakadályoznia. A kivégzéseket 1946. augusztus 22-én hajtották végre a budapesti Markó utcai börtönben.