Kövess minket -on és -en!

Ceausescuék híre természetesen Nagy-Britanniáig is elért, ám 1978-ban a brit külügyminisztérium nyomására Erzsébet királynő kénytelen volt meghívni magához a román diktátort és feleségét.

Londonnak ugyanis pénzre volt szüksége, és a románok készek voltak vásárolni a brit repülőgépflottából a román Tarom légitársaság számára. Ceausescu pedig kilobbizta, hogy az üzlet részeként hívják meg őt és feleségét Londonba. Erzsébet beadta derekát, a protokoll és az illemnek megfelelően elvitte őket kocsikázni és még egy állami vacsorát is adott a tiszteletükre, azonban nem állt szándékában az üdvözlő szavakon túl bármi mást is mondani nekik, írta a Balkan Insight.

A britek uralkodónője kutyasétáltatás közben látta meg a nála vendégeskedő romániai diktátort és feleségét 1978-ban, amikor inkább behúzódott egy sövény rejtekébe, mintsem hogy a protokolleseményeken kívül találkoznia kelljen Ceausescuval, állítja a Queen of the World című könyv, amely Erzsébet királynő diplomáciai kalandjairól szól.

„Amikor a vacsora másnapján a Buckingham-palota kertjében kutyáit sétáltatta, észrevette, hogy a távolban Ceausescuék tűntek fel. És mint azt később egy másik vendégnek elárulta, bebújt egy bokor mögé a saját kertjében, hogy elkerülje őket” – írta Robert Hardman könyvében. A Ceausescu-vizit meglehetősen feszengősre sikerült.

A brit külügy hamar megbánta, hogy az országba invitálta a hírhedt duót, ám ekkor már késő volt, Nicolae Ceausescu és felesége, Elena meghívása kapcsán már nem lehetett visszakozni. Az aggodalmaskodás akkor vette kezdetét, amikor Giscard d’Estaing francia elnök felhívta telefonon a brit palotát, és figyelmeztette őket, hogy a házaspár párizsi vizitjén több tárgyat is eltulajdonított az Elysée-palotából (Palais de l'Élysée). Személyesen mondta a királynőnek, hogy érdemes a londoni otthonából elpakolni az értékesebb mozgatható tárgyakat, vagy esetleg lecsavarozni vagy más módon rögzíteni őket.

A királynő megfogadta a tanácsot, minden olyan tárgyat, többek között egy ezüstözött hajkefét is eltávolított, amelyet esetleg zsebre dughattak volna Ceausescuék. Ám ezzel még nem oldódott meg minden probléma, ugyanis a bukaresti brit nagykövet figyelmeztette a királyi hivatalnokokat, hogy Elena Ceausescu az ilyen magasszintű találkozóknál szinte elvárja, hogy adjanak neki egy-egy egyetemi kitüntetést vagy díszdoktori címet. A diktátor felesége ugyanis abban a hamis hitben ringatta magát és saját népét is, hogy ő a világ egyik legnagyobb tudósa.

Az egyébként szinte analfabéta asszony 1972-től a romániai kutatási-fejlesztési rendszert felügyelő Tudományos és Technológiai Tanács végrehajtó bizottságának volt a tagja, 1980-tól pedig e testületnek elnöke. 1974-ben már a Román Akadémia rendes tagjává is megválasztották, és több világegyetem doktori címet adományozott az országa „legkíválóbb” tudósának, akinek egyébként legnagyobb „érdeme”, hogy a román tudományos világot máig meghatározó botrányok és plágiumügyekbe hajszolta.

Az Oxford és a Cambridge nem volt hajlandó beállni a sorba, és a tudományos eredményeit általában plagizáló asszonynak nem kívánt díszdoktori címet adni. A külügyminisztérium bajban volt, ám sikerült végül találni egy ismeretlen főiskolát, amely tiszteletbeli professzorrá nevezte ki Elenát.

A romániai elnöki látogatás máig az egyik legméltatlanabb eseménye volt a királynő uralkodásának. Erzsébet kitüntette a román diktátort az 1399-ben alapított Bath-renddel is (Order of the Bath), amelyet az emberi jogokat kevéssé tiszteletben tartó Ceausescu miatt ekkortól kezdtek el Order of the Bloodbath-nak, vagyis Vérfürdő-rendnek nevezni.

David Owen külügyminiszter később elismerte: az egész vizitáció egy hatalmas hiba volt. „Próbálok úgy tenni, mintha meg sem történt volna” – mondta el a könyv szerzőjének. Hozzátette: a királynő félreérthetetlenül világossá tette, hogy nagyon nem nyerné el a tetszését, ha a házaspár sokáig időzne otthonában. Pedig ekkor még nem is tudta: Bukarest sohasem fizette ki a repülőgépek árát.

Kövess minket -on és -en!

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban. 

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Steve Bannon, Donald Trump egykori fő tanácsadója, a CPAC baltimore-i rendezvényén egy erőteljes, történelmi vonatkozású mozdulattal zárta beszédét, amely a nemzetiszocialista karlendítést idézte. 

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.