Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Mansfeld Péter ipari tanuló, 1956-os mártírt 1959. március 21-én végezték ki. Neve a megtorlások kegyetlenségének jelképévé vált, elszántsága és szembenállása a rendszerrel és az azt képviselő bírósággal, a börtönélmények hatására vált egyre erőteljesebbé.

1941. március 10-én született Budapesten, szülei 1946-ig saját üzlettel rendelkező fodrászok voltak. 1950-ben elváltak, fiuk rövid időre intézetbe került, de anyja hamarosan újra magához vette. Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett.

1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. A harcokban nem vett részt: gépkocsin szállított fegyvert és élelmiszert. Összekötőként járt az óbudai Schmidt-kastélyban és a Szabad Nép-székházban. November 5-én behatolt Piros László volt belügyminiszter villájába, ahonnan fegyvert hozott el, amelyet otthon elrejtett. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1957-ben kisebb lopások sorozatát követte el, ezért egy év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtást három év próbaidőre felfüggesztették.

1958. februárban barátjával elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén kívántak fegyvereket szerezni. Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akit lefegyvereztek, majd szabadon engedtek. További akcióik nem jártak eredménnyel. Tervezték bebörtönzött ismerősök kiszabadítását, a feljelentőkön is bosszút akartak állni.

1958. február 19-én tartóztatták le. Első fokon 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbította. Két nap múlva, március 21-én - tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után - kivégezték.

Hintsch György Irgalmatlanul címmel 1994-ben dokumentumfilmet készített róla. 1996-ban posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet kapott. 2002-ben felavatták emléktábláját a Csepeli Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. Történetéről 2006-ban mutatták be a Mansfeld című kanadai-magyar-német koprodukcióban készült filmet. 2007-ben avatták fel emlékművét - Melocco Miklós alkotását - a budai I. kerületben. 2011-ben utcát neveztek róla.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

„Kaptam már olyan levelet is, hogy ezeket el kellene égetni” – mutat Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója azokra a második világháborús tárgyakra, melyek 2019-ben egy családi ház felújításakor kerültek elő.

A sztálinista rendszer szétválaszthatatlan magától Sztálin személyétől. A bolsevik rendszer működési mechanizmusa gyakorlatilag Sztálin személye köré épült, és a diktátor 1953-as halálával szükségszerűen meg is változott.

Egy céges prezentációtechnika tréningre készülve érdekes dolgot fedeztem fel az OpenAI képrajzoló mesterséges intelligenciájával való interakcióban.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

1944-ben és 1956-ban a történelem megismételte önmagát. Az 1944/1945-ös vérhullással újabb magok kerültek az áldott magyar földbe.

Joachim (Jochen) Peiper 1915. január 30-án született Berlinben. Apja is katonaként élte le az életét, igy a fiatal Jochen a katonás életet hamar megtanulta.

Egy hétköznapi történet rendkívüli véget ért az egyik elszakított országrészben. A nyugat-felvidéki Vágegyháza-Alsózáros vagy Zárosegyháza nevű községben egy gazda ekéje szántás közben valami keménynek ütközött, amiről azt hitte, egy szikla.

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

1944 szeptember utolsó napjaiban sajátos közjáték zajlott le az német 503. nehézpáncélos-osztály otthont adó Sennelagerben. Noha az újabb bevetés helyszínét még nem ismerték a katonák, egyes részek már el is indultak.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

November 8-án reggel 6 órakor rendőrök százai kutattak át több baloldali szélsőségesek által lakott ingatlant Szászországban és Türingiában.

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.

Egy fehér fajvédő aktivista három négert lőtt agyon a floridai Jacksonville-ben lévő boltban, egy korábbi rasszista akció évfordulóján.

Az Ostromkalauz után folytatódott a Festung Budapest 2024 rendezvénysorozata. A szervezést megnehezítő körülményekről évről évre egyre többet kell beszélnünk és írnunk a különböző csatornákon és felületeken – írja e sorokat honlapján a Légió Hungária.

Kanadában letartóztatták a „Sötét idegent”, az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb nemzetiszocialista propagandistáját.