Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

1940. augusztus 30-án Joachim von Ribbentrop német birodalmi, valamint Galeazzo Ciano gróf olasz külügyminiszter, a román királyi kormány által Erdély ügyében döntőbíráskodásra felkért nagyhatalmak képviselőiként, a bécsi Belvedere palotában kihirdették döntésüket.

A történelembe csak második bécsi döntésként bevonult nagyhatalmi verdikt értelmében Románia Észak-Erdélyt, mintegy 43 ezer négyzetkilométernyi területet kellett hogy visszaadjon Magyarország számára. A döntés hallatán Mihail Manoilescu román külügyminiszter elájult, de a magyar küldöttség öröme sem volt felhőtlen. Az anyaországhoz visszatért erdélyi magyarok azonban viharos ünnepléssel üdvözölték a Romániától visszaszolgáltatott területekre bevonuló honvédseregeket.

"Természetszerűleg akárhogy is történjék a megosztás, az egyik fél mindig jajgatni fog, Erdély esetében valószínűleg mind a kettő." (Adolf Hitler a második bécsi döntésről)

Ezért vált fájó sebbé Trianon

A már 1003-tól a Magyar Királysághoz tartozó Erdélyt az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer keretében, az 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum szakította el végleg az anyaországtól.

A trianoni békeszerződés a történelmi Magyarország területeinek mintegy kétharmadát az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött utódállamoknak, valamint a Román Királyságnak adta.

Románia az antant felhatalmazása nélkül már 1918 novemberében megszállta Erdélyt, alaposan kihasználva a Károlyi-kormány önfeladó, sodródó, és tehetetlen külpolitikáját.

Mivel a budapesti kormány semmiféle ellenállást sem tanúsított az önkényes román lépésekkel szemben, 1918. december elsején – Bukarest sugalmazására – a gyulafehérvári Román Nemzeti Tanács egyoldalúan "kikiáltotta" Erdély csatlakozását a Román Királysághoz.

Ezt a román kormány azonnal törvénybe iktatta – másfél évvel a trianoni szerződés megkötése előtt -, hogy formális ürügyet kreáljon a jóval több mint 100 ezer négyzetkilométernyi magyar terület katonai megszállására.

A párizsi békecsinálók, elsősorban Clemenceau francia miniszterelnök nyomására, az új határok meghúzásánál teljesen figyelmen kívül hagyták az etnikai elvet, amelynek fontosságát mind Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök, mind pedig a magyar békedelegációt vezető Apponyi Albert gróf többször is nyomatékosan hangoztatta a békekonferencián.

A trianoni országcsonkítás miatt Magyarország infrastruktúrája, nyersanyagforrásai, és lakossága nagy részét is elvesztette. Ezért is vált Trianon revíziója az 1920 utáni magyar külpolitika egyik legfontosabb prioritásává.

Teleki ellenszegül a németeknek, és önálló revíziós politikában gondolkodik

Budapest egészen a második világháború előestéjéig a békés, kétoldalú tárgyalásokkal megvalósítandó revíziót szorgalmazta.

Horthy kormányzó az első bécsi döntéssel visszatért Komárom főterén, a visszacsatolási ünnepségen FORRÁS: NFM

A Csehszlovákia felosztásához vezető 1938-as négyhatalmi müncheni paktum nyitotta meg az utat az első bécsi döntés előtt, amely német és olasz döntőbíráskodással 1938. november 2-án a korább Felvidék egy részét, mintegy 14 ezer négyzetkilométernyi területet adott vissza Magyarországnak.

Ez volt a budapesti kormány első, kizárólag diplomáciai eszközökkel megvalósított nagy revíziós sikere.

Teleki Pál gróf Hitlernél Berlinben, 1940-ben. Teleki a német nyomás ellenére is igyekezett megtartani cselekvési szabadságát FORRÁS: BUNDESARCHIV

A túlzott németbarátsága miatt felmentett Imrédy Béla miniszterelnököt 1939. február 16-án Gróf Teleki Pál váltotta a kormány élén.

A nemzetiszocialista eszméktől idegenkedő, és a német birodalmi törekvéseket ellenző, angolbarát Teleki gróf, mint Horthy kormányzó egyik legbizalmasabb híve, kormányfőként a békés revíziós politika folytatását állította külpolitikája fókuszába.

Amikor a nemzetiszocialista Németország 1939. szeptember elsején megtámadta Lengyelországot, és Joachim von Ribbentrop azzal a kéréssel fordult a budapesti kormányhoz, hogy engedélyezze német csapatok átvonulását az ország területén, Teleki gróf megtagadta a birodalmi külügyminiszter kérésének teljesítését.

Lengyelország veresége után, Berlin nagy bosszúságára, a Teleki-kormány több tízezer lengyelnek - katonáknak és civileknek – biztosított menedéket Magyarországon. Az egyre erősebb német nyomás ellenére, Teleki igyekezett megőrizni az ország viszonylagos külpolitikai önállóságát, beleértve ebbe a revíziós törekvéseket is.

Szorul a hurok Bukarest körül

Az 1939. augusztus 23-án Moszkvában megkötött német-szovjet megnemtámadási egyezmény – ismertebb nevén a Molotov-Ribbentrop paktum – alapvető változást hozott a kelet-közép-európai erőviszonyokban. Lengyelország megtámadása után London felmondta a Román Királyságnak egyoldalúan nyújtott védelmi garanciáját.

Amikor a Wehrmacht lerohanta Lengyelországot, Bukarest nagyarányú mozgósítást rendelt el, és jelentős létszámú haderőt vonultatott fel a román-magyar határra.

Horthy kormányzó az első bécsi döntéssel visszatért Komárom főterén, a visszacsatolási ünnepségen FORRÁS: NFM

Az intenzív határ menti román csapatmozgások miatt a Honvéd Vezérkar is mozgósított.

A küszöbön álló román-magyar fegyveres összecsapást a térség pillanatnyi békéjében érdekelt Harmadik Birodalom csak a felekre gyakorolt erőteljes diplomáciai nyomással tudta elhárítani.

1940 nyarára azonban Románia külpolitikai helyzete rendkívül sokat romlott, mert a "Blitz", Hitler győzedelmes nyugati hadjárata térdre kényszerítette addigi legerősebb támogatóját, Franciaországot.

Bukarest helyzetét tovább nehezítette, hogy Sztálin a Molotov-Ribbentrop paktum titkos, a kelet-európai német-szovjet érdekszférákat meghatározó záradékát kihasználva, 1940. június 26-án ultimátumot adott Bukarestnek, Bukovina és Besszarábia (a mai Moldáviai Köztársaság) átadását követelve.

Romániának engednie kellett, mivel egyedül nem lett volna képes szembeszállni a Vörös Hadsereggel, Németországtól pedig ekkor még nem remélhetett katonai támogatást Sztálinnal szemben.

Magyar-román háború kitörése fenyeget Románia elszigetelődését a magyar vezetés jó lehetőségnek látta arra, hogy – félretéve az addig folytatott békés revíziós politikát - saját katonai erővel szerezzen érvényt az Erdélyre fennálló területi igényeinek.

Kevésbé ismert, hogy a Kreml, még Sztálin ultimátuma előtt, titkos diplomáciai csatornákon azt az ajánlatot tette a Teleki-kormánynak, hogy Magyarország és a Szovjetunió egyszerre indítson támadást Románia ellen.

Teleki gróf azonban nem akarta igénybe venni a szovjet felajánlkozást, mivel kiszámíthatatlannak tartotta a Moszkvával való esetleges katonai együttműködés következményeit. Június 28-án – a szovjet ultimátum hatására – Bukarest általános mozgósítást rendelt el, és ismét csapatokat vezényelt a magyar határra.

Amikor ennek okáról a budapesti kormány kérés ellenére sem kapott magyarázatot, a Teleki-kabinet is elrendelte az egész magyar haderő azonnali felvonultatását a román-magyar határra.

Budapest abban reménykedett, hogy a szovjet ultimátum hatására jelentős belpolitikai válság tör ki Romániában, és olyan megmozdulásokra is sor kerül, ami megalapozhatja a honvédség bevonulását Erdélybe, a magyar lakosság megvédelmezésének indokával.

Horthy kormányzó, mint a legfőbb hadúr hozzájárult a románok elleni mozgósításhoz FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Július 13-ig a Honvéd Vezérkar 500 ezer katonát vezényelt a térségbe, Nagy Vilmos gyalogsági tábornok 1. hadseregét, valamint a Jány Gusztáv altábornagy parancsnoksága alatt álló 2. hadsereget, továbbá Gorondy-Novák Elemér altábornagy kettő hadtestből álló 3. hadseregét

A Magyar Honvédség legkorszerűbben felszerelt gépesített magasabb egységét, a gyorshadtestet pedig Kárpátaljára vezényelték.

Gépvontatású löveg az erdélyi bevonuláson

A határ túloldalán felsorakozott román erők mind létszámban, mind pedig technikai felszereltségben fölényben voltak a honvéd alakulatokkal szemben, hiszen Magyarország a trianoni békediktátum haderő korlátozási rendelkezései miatt, csak 1938-tól foghatott hozzá a hadsereg fejlesztéséhez.

A magyar csapatok harci morálja azonban sokkal magasabb volt a románokénál, minden honvéd és tiszt égett a vágytól, hogy az ország visszaszerezhesse Erdélyt.

Hitler egyre bosszúsabbá válik a magyar-román feszültség miatt

Adolf Hitlert módfelett felbosszantotta a napról-napra egyre jobban kiéleződő, és háborúval fenyegető magyar-román konfliktus. Hitler attól tartott, hogy a magyar hadművelet esetén a Szovjetunió is megtámadja Romániát, márpedig Németországnak elengedhetetlen fontosságú volt a Romániából érkező olajellátás.

A Führer tudta, hogy gesztust kell tennie Budapestnek, hogy kiküszöbölje a magyar-román háború veszélyét. Hitler ezért július 26-án Salzburgba kérette a bukaresti kormány képviselőit, hogy nyomást gyakoroljon a románokra egy megegyezéses határkorrekció kicsikarása érdekében.

Adolf Hitler vezér és kancellár fogadja Horthy Miklós magyar kormányzót

Mindezek ellenére sokáig úgy látszott, hogy Hitler közbeavatkozása sem tudja elhárítani a fenyegető magyar-román összetűzést, mivel napról-napra nőtt a feszültség a határ mindkét oldalán.

Szeptember 5-ig hetvenkettőre emelkedett a határincidensek száma, amelyeknek számos halálos áldozatuk is volt.

A német nyomásra augusztus 16-án Turnu-Severinben elkezdett kétoldalú tárgyalások rövidesen kudarcba fulladtak az álláspontok összeegyezhetetlensége miatt.

A Honvéd Vezérkar főnöke a határon felvonultatott hadseregek parancsnokainak kiadta az utasítást: az Erdély visszafoglalása iránti hadműveletet augusztus 28-án hajnalban meg kell indítani a román királyi haderő ellen. Augusztus 27-én azonban a bukaresti kormány váratlanul Berlinhez fordult, döntőbíráskodást kérve Erdély ügyében. Ennek hírére Budapesten lefújták a támadást.

Hitler olyan megállapodást akart, amellyel mindkét fél elégedett

Augusztus 30-án a német-olasz döntőbizottság képviselői, Von Ribbentrop, valamint Galeazzo Ciano kihirdették határozatukat a bécsi Belvedere palotában megjelent magyar, valamint román delegáció tagjai előtt.

Gaaleazzo Ciano gróf, olasz külügyminiszter FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Az ezt megelőző tárgyalásokon Von Ribbentrop – aki nem felejtette el Telekinek a lengyelek elleni átvonulás megtagadását – igyekezett akadékoskodni, ám Ciano gróf olasz külügyminiszter szinte az összes kérdésben a magyarokat támogatta.

A kompromisszumos döntés szerint Romániának Észak Erdély területét, 43 104 négyzetkilométert kellett visszaadnia Magyarországnak, olyan városokkal, mint Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Szatmárnémeti.

Magyarország része lett ismét a teljes Székelyföld, de román kézen maradt többek között Arad, Temesvár, és egész Dél-Erdély.

Teleki gróf magyar miniszterelnök és Csáky István gróf külügyminiszter ennél többet remélt, a Trianonban elcsatolt több mint 103 ezer négyzetkilométerből 70 ezer négyzetkilométernyi terület visszaadását igényelték, Románia azonban mindössze 12 ezer négyzetkilométer lett volna hajlandó csak visszaadni.

Ennek ismeretében talán nem is csoda, hogy amikor a román tárgyalódelegáció vezetője, Mihail Manoilescu külügyminiszter meghallotta a verdiktet, ájultan hanyatlott a süppedős szőnyegekkel borított padlóra.

Zúgtak a harangok és patakzottak az örömkönnyek

A második bécsi döntéssel egyedül csak Hitler lehetett maradék nélkül elégedett. Elérte, amit akart; elkerülte a terveibe nem illő magyar-román fegyveres konfliktust, és mindkét országot sokkal szorosabban láncolta magához a korábbiakhoz képest.

A hazai közvélemény a bécsi döntés okozta eufória első pillanataiban azonban csak azt látta, hogy a "nagy háborút" követő teljes nemzetközi elszigeteltség és kilátástalanság évei után, végre sikerült elégtételt kapni Trianonért. A visszatérő országrész magyar lakosságán az elnyomás és zaklatás két évtizede után mámoros boldogság lett úrrá.

A második bécsi döntés értelmében a magyar csapatok szeptember 5-től kezdhették meg az anyaországhoz visszacsatolt területek birtokbavételét.

A honvédalakulatok bevonulása alapvetően békésen zajlott le, csak néhány helyen alakult ki kisebb incidens – egy esetben fegyveres összecsapás – az országrészből kivonuló román alakulatok, valamint a honvédek között.

A magyarlakta települések mind zászlódíszbe, az emberek pedig ünneplőbe öltözve, az utcák szélén állva várták a magyar csapatok bevonulását. Amikor egy-egy község vagy város határában felbukkantak az előőrsök, megkondultak a harangok, és virágeső hullott a hangosan éljenző vagy örömükben zokogó emberek sorfala között elhaladó honvédek fejére.

Szeptember 11-én a nagy múltú ősi magyar település, Kolozsvár, a kincses város polgársága várta hatalmas izgalommal a magyar csapatokat, és az ünnepi alkalomból a városba érkező kormányzói párt.

A főteret hatalmas tömeg lepte el, ünneplőbe vagy népviseletbe illetve díszmagyarba öltözött emberek ezrei tolongtak az utcákon, amikor a Hunyadi-induló hangjára díszlépésben bevonultak a honvédalakulatok.

Zúgtak a harangok, lobogtak az ablakokba kitűzött két évtizedig rejtegetett nemzeti színű lobogók, és ezrek szemében csillogott ott az örömkönny.

"Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha egy percre sem. És most, mikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a történelmi pillanatnak a nagyszerűsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat... Gondolatban ma itt van minden magyar" – mondta többek között a pillanat nagyszerűségétől meghatódott kormányzó, Horthy Miklós.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE