Kövess minket: TELEGRAMVKONTAKTE

Megosztás:

Az 1848-1849-es hadilobogók kétszer is megjárták Moszkvát. Közel száz évet kellett várnunk arra, hogy a szabadságharc bukása után orosz földre hurcolt becses zászlók nagy része visszakerüljön Magyarországra.

A magyar állam Rákosi Mátyásért cserébe több mint ötven, 48-as hadilobogót kapott vissza a Szovjetuniótól. Az ünnepélyes átadásra 1941. március 20-án került sor.

A szabadságharc hadilobogói közül több mint 80 zászló került a Magyarországra betörő cári haderő birtokába. Ebből 1849 augusztusában 31 lovassági és 29 gyalogsági lobogót a magyar hadsereg főparancsnoka, Görgei Artúr adott át Világosnál az oroszoknak. Az intervenciós haderő főparancsnoka, Ivan Fjodorovics Paszkevics a zászlókat Szentpétervárra vitte, ahol diadalmenetben mutatták be a szimbolikus szempontból értékes hadizsákmányt a cárnak.

A lobogók később Moszkvába, a Kreml történeti múzeumába kerültek. Magyarországon 1867-ig nem volt ajánlatos beszélni az elkobzott zászlókról, sőt a megtorlás tetőfokán Julius Jacob von Haynau Magyarország teljhatalmú parancsnokaként agyonlövéssel fenyegette meg azokat, akik szabadságharcos honvédzászlókat rejtegettek otthonaikban. A zászlókérdés a kiegyezés után is kényes témának számított, és az akkori magyar politikai elit, feltehetően Ferenc Józsefre és a Habsburg-ház érzékenységére való tekintettel, nem feszegette a kérdést. A Monarchia bukása után hatalomra jutó, mélyen antikommunista Horthy-rendszer pedig nem nagyon tudott mit kezdeni a számára életidegen szovjet rendszerrel, így a zászlók ügye hivatalos szinten hosszú ideig fel sem merült, és csak a diplomáciai kapcsolatok felvétele után kezdődtek meg az óvatos tapogatózások.

Rákosi Mátyás volt az egyik cserealap

1934-ben a hadügyminisztérium kezdeményezésére a külügyminisztériumban beindult a diplomáciai gépezet a zászlók visszaszerzése érdekében. A rákövetkező évben a moszkvai magyar nagykövet egy külön kiállítás alkalmával megtekinthette a Forradalmi Múzeumban őrzött 48-as zászlókat. Ezt követően a szovjet félnek egy jegyzéket is átadott, amelyben kérte a Külügyi Népbiztosságot, hogy az állítson össze egy listát a Szovjetunió birtokában lévő magyar lobogókról. Erre a jegyzékre a magyar külügyminisztérium nem kapott választ, és miután Magyarország egyre inkább Németország érdekszférájába került, ami a szovjet-magyar diplomáciai kapcsolatok devalválódásával járt, a zászlókat érintő lajstrom kézhez vétele egyre reménytelenebbnek tűnt.

A lobogók visszaszerzésére csak az enyhülést hozó, 1939 augusztusában megkötött szovjet-német megnemtámadási szerződés után kerülhetett sor. Ez természetesen nem őszinte baráti összeborulás volt, hiszen mind a szovjet, mind a német fél a háborúra készült, de a Molotov-Ribbentrop paktumként elhíresült egyezmény egy ideig meggátolta a két nagyhatalom közötti fegyveres konfliktus kirobbanását.

Budapestnek természetesen gesztusokat kellett tennie a szovjet fél felé, ennek egyik központi eleme a hazai kommunista mozgalom jelentős alakjának, a Tanácsköztársaság egykori kereskedelmi népbiztosának, a 15 éves börtönbüntetés után szabad lábra helyezett Rákosi Mátyásnak az "elengedése" volt: Rákosi 1940 októberében – Vas Zoltánnal egyetemben – a Szovjetunióba távozhatott.

A zászlók ünnepélyes átadására végül 1941. március 20-án Moszkvában, a Vörös Hadsereg központi székházában került sor, amelynek keretében Kristóffy József moszkvai magyar nagykövet a magyar szabadságharc 56 hadilobogóját vehette át. A zászlókkal megrakott, Moszkvából induló különvonat még aznap elindult Magyarországra. Az állomáson díszszázad búcsúztatta a szerelvényt. A lobogókat a szovjetek ténylegesen március 23-án, a szovjet-magyar határon, ünnepélyes keretek között adták át az oda kirendelt magyar honvédeknek. A zászlókat szállító magyar különvonat másnap érkezett Budapestre. A Keleti pályaudvaron egy újabb ünnepélyes fogadásra került sor, amelyről a Keleti Újság 1941. március 25-i számában a következőképpen tudósított:

"A Keleti pályaudvar előtti téren díszszázad sorakozott fel, a Bólyai akadémia hallgatóiból. A szőnyegekkel bevont fogadócsarnokban helyezkedett el 56 zászlóvivő ludovikás egy tiszti küldöttség vezetésével. Ott volt egy orosz küldöttség, egy német csoport és a pályaudvar körül tízezrekre menő tömeg. A magyar Himnusz hangjai melleit gördült be a különvonat, melynek első kocsijában voltak elhelyezve a zászlók és az őrség. Egyenként adták át a nehéz selyemből készült, dús hímzésű, golyótépte honvédzászlókat a zászlótartóknak. Amikor az első zászlókat átadták, hatalmas éljenzés harsant fel a pályaudvar üvegcsarnokában. Sorban vették át a fiatal ludovikások a honvéd lobogókat. Egy-egy foszladozó selyemzászló láttára kicsordult a könny a megjelentek szeméből."

A pályaudvarról a budai várba vitték a zászlókat, ahol a Hadimúzeumban leltek új otthonukra.

A sors iróniája, hogy pár hónappal az ünnepélyes átadás után, a kassai bombázást követően, 1941. június 27-én a Magyar Királyi Honvédség alakulatai benyomultak a Szovjetunió területére. Három év múlva fordult a kocka, a Vörös Hadsereg átlépte Magyarország határait, és az ország belseje felé tört. 1944 novemberében a Hadimúzeumot kiürítették, és annak gyűjteményét – a zászlókkal egyetemben – a Veszprém megyei Doba mellett található Erdődy-kastélyba menekítették a nyilasok, ennek köszönhetően a gyűjtemény megmaradt, de 1945 márciusában szovjet kézre került. A szovjetek a zsákmányt Moszkvába szállították. Később Vörös János honvédelmi miniszter hiába kérte a zászlók visszaszolgáltatását, a szovjet fél hallgatott.

Három év múlva, 1948 tavaszán aztán megtört a jég. Az időzítés szovjet részről ideális volt, hiszen az ország abban az évben ünnepelte az 1848-as forradalom 100. évfordulóját. A Szovjetunió a zászlókat azonban nem március 15-én, hanem 1948. április 4-én "Magyarország felszabadulásának" harmadik évfordulójára a Hősök terén rendezett ünnepségen adta át a magyar félnek. Az időpont megválasztása sokak számára tette nyilvánvalóvá, hogy a szovjet érdekszférába került Magyarországon melyik ünnep kap majd nagyobb hangsúlyt a jövőben.